Kopjafa

akár a béklyó kölönce lábon úgy lógott rajtam magyarságom   regnálva rajtam élethosszat:   kaparjak neki! kamatozzak! mind lógott húsomba csimpaszkodva húsz jegesmedve-karmával – medve-   csikarással: hogy belémkampasztva   kedvemet szegje inamat szakassza bezzeg ha kiküzdött becses holmi találódott nálam – azt letarolni   bezsebelni „magyar dicsőségnek”   a honi keblek hej! tüzelnek-égnek „ő a mienk volt! a fiunk! a vejünk! lám nekünk is volt! jókor! ilyenünk!”   s aztán amivel kupántrafáltak:   letűzik mellém – kopjafának