A vénkor esdekléseiből

bánt engem a világ mindenféle módon nem olvasok semmit én már csak bánkódom   nagy belenyugvással napjaim így telnek   tudomásul veszem: vernek ütlegelnek egy – fülembe ordít újrázza nem értem pedig valamikor e nyelvet beszéltem   más a riogással fülem is cibálja   s hogy se füle-farka – nem az ő hibája emez – csillogtatja semmi kavicsait életszürkeségnek alig látom alig   figyelmezek – amaz harsányan mutogat   neki szörnyen fontos írói tejfogat ki lelkivilágát elém kiokádja sáraranyról hiszi: teli aranykádja   ki szecskavágóján betűtörmelékét   tengerré dagasztja nem látni a végét ki villogó szemmel szemete-piszkálja: dercéje korpája – mi szép puliszkája!   mi világrengető s nyelve is mi ékes   fontatlan-pontatlan mismás-mosladékos mért is koncentrálna? neki az a drága: belterjengőssége! eszének szórtsága!   ideges újdándi őrlő leleménye:   fognám kétmarokra – költészet reménye! szent megragadottság! drogosok piások halandzsa hadaró hebefréniások   sárkánylecsapónak fogó lepkeháló   életem fecsérlő Írás útonálló betűkkel táncoló elmék-porviharja pórusom eltömi szemem is kimarja   vénán a megváltás szurkál már írója   hőség – dögledékszag – – – hat injekciója