Az álomkerek asztal
(egy remekbefaragott asztalról, amely kisiklott a boldogtalan költő keze közül és a másé lett)
| „már ez se számít, már az se számít…” |
| minek elsiratnod intarziáit? |
|
„ki annyit látott annyit tapasztalt…” |
|
meddig birtokoltad vón’ azt az asztalt? |
| sokat mondok ha négy vagy öt évre |
| lett volna házad éke s büszkesége |
|
a hűtlen fajzat a sokszáz évig élő |
|
bútor! folyton tulajdonost cserél ő |
| minek „te-asztalod” gőgjével telned |
| hisz oly viszonzatlan asztal-szerelmed |
|
asztal? ahhoz nyájas aki eléül |
|
s menten azt választja kedveséül |
| szemét ki fénylésébe belefúrja – |
| annak odaárad tüzes politúrja |
|
azért haragszol hogy – szedte-vedte! – |
|
sorsa más házába vitte-vezette…?! |
| nem „te-asztalod” nem lelkes állat |
| csak úgy asztal ő kerek-önmagának |
|
kárpálásod is oly örök-hasztalan |
|
mint voltod komikus-asztaltalan |
| hol elhessegeted hol visszakáprázod? |
| se jó se rossz: nem ellenedre lázad |
|
lekéstél róla – kezedről leütötték |
|
s akkor mit várod íly sandán a jöttét |
| hogy az autóval hátha beköszönnek: |
| „tessék az asztala – itt hozzuk önnek” |
|
a veszteségérzet hát nem gyerekség |
|
fölötte? „avvolt csak a szép asztalkerekség!” |
| már meg úgy fáj – szemed könnybe lábad? |
| „…a lába! legszebb volt asztallábnak! |
|
a körbe-fiók! a forgathatóság! |
|
(mi most valakinek valahol valóság) |
| az arany szegésű zöld bőr lapálya |
| s a nyolc kecses fiók homorlatosra vájva |
|
az asztalság öröktől való szabálya |
|
ahogyan eszméjét idealizálja |
| Platón – a széptan és arányismeret |
| szerint asztalt teremtő istenek…!” |
|
mért is – meglátnom!… már sose lássam? |
|
Van is miatta nagy-sok bánkódásom |
| egyedi darab volt – eladta kalmár! |
| más kalitkáján másnak énekel már |
|
egyedi darab volt nincs több belőle! |
|
| |
| – – – pernyéjének lennék – elvermelője! |
|
|
|