Mázsás medárd

 

 

 

 

Pásztorének

mért szaladsz te legelőre?
kiértek a legelőre!
 
talán az a nagy bánatod
 
nem elsőnek zabálhatod
minekelőtt lekaszálnák:
selyem fűnek zsenge szálát?
mért maradsz te utoljára
elkóborló báránykája?
 
kiben – majd hiába bégetsz
 
farkas juthat eleséghez
neki nevelt – harapásra?!
pásztor könnye-hullajtása!
setét este és hajnalban
hogy a nyájjal mennyi baj van
 
futnak szöknek elkószálnak
 
leshedd pásztor báránykádat!
nyáj ez?! sírás aggodalom:
gaz legyek ha felvállalom

 

 

 

Babaság

 
mi vagyok én neked: bornyú újkapuja?
 
ne játssz a bácsival hallod-e te pulya!
orroddal-szájaddal akárhogy fintorogsz
s bő baba-bölcsőben ide-oda forogsz
 
egy komoly bácsival nem lehet fidizni!
 
hát ez a szemezés baba-szemmel:  ez mi?!
szemtelenek vagyunk földből ki se látszunk
egy komoly bácsival?! már ilyet nem játszunk!
 
„már nézni se szabad…?” Idenézni? hogy-hogy?!
 
egy komoly bácsival te csak ne pajkoskodj!
törjem le derekad ej te gyenge nádszál
s be is panaszollak helyre anyukádnál
 
ahogy a bóbitád bajuszomra billeg…
 
így komoly bácsival játszani nem illik!
ne tipegj ne topogj nehogy orra essél
ilyen komoly bácsit te ne szeretgessél
 
te csak ne tapsikolj vén ráncos orcáján
 
úgyis csupa rücsök s görcs: Indián Bálvány –
krampusz-képet vágok s a baba elgyávul:
éppen elég lesz a pimaszériábul
 
ejszen ficánkolhatsz mint a vízi vidra
 
elébb csupaszítom s úgy verek popsidra…
ölemből képemre… jaj! te csak ne másszál
egyelek gyönyörűm gyenge kis virágszál!
 
jaj bajszom! szemöldöm! minden-hajamszála!…
 
nincs kezem ügyében fütykös se nádpálca:
szerencséd! de lesz bot nálam legközelébb
s jól leverem rajtad (le én!) a magamét
 
elég a mosolygós randalírozásból
 
eredj innen Mosoly akárhogy sugárzol
elég! karórámért kendőmért nyúlkálni
elég volt: párnádra! eredj szunyókálni

 

 

 

A rakonca

tűnne bozótba, csalitba:
mind-futhatnék s iramodna
pattan kendermadzag-póráz
s elszelel az éhenkórász
hínnyj’ a jéduskrisztusodat:
majd lesz visszaparancsolat
megemlegeted maholnap
ha kifíruncvancigollak!
 
hej gidám! haj gidám!
 
fájdigál a lábikám
szikla bérce barlang odva:
mind-eredjek a nyomodba?
csak mert szép és mert ifjonti:
egy gidának?! csámborogni
annyit-s olyan meredekre
kapaszkodni mint te – kecske?!
versenymászással felhagyj már
s vélem te ne rondálkodjál!
 
hej gidám! haj gidám!
 
bicsaklik a lábikám
ne félj: olyan kedvem támad
rádrakom a rakoncámat
lábad abba belebotol
s majd nem rakoncátlankodol
van! tucat rakonc’ a pajtán
cifra szúrós-szeges: telik!
s abban abbahagyod majd tán
rádrakandó az mindenkik!
 
hej gidám! haj gidám!
 
ficamul a lábikám
dehogy hagyja: szökell bátran
ni! hogy milyen rakoncátlan
ugrabugra s milyen bakos:
fittyet hány a póráznak is
ugat neki a gazdája
s fenyegeti – mindhiába
mit merészel! mit nem átall!
eltűrhessem egy gidától?
oly csintalan oly ugrándi
orrabuktatós szépségű
mesém amíly sánta végű
 
hej gidám! haj gidám!
 
bicebóc’ a lábikám

 

 

 

Kislány – mama-ölben

verseket olvas a kislány
és meg-megkérdi a Mamát:
értelmezése hamis tán
oly sok verssoron át?
 
a bácsi nem jó tudója
hogy rímeket elhagyogat?
és sehol se Bumbi se Bubóka
se Házatlan-csigafogat…?!
szeme komoly haja ében
némán pereg ajkán a szó
ó kislány a Mama ölében
– és oly előrelapozó
 
ez a kislány nincs ötéves
de oly homlokráncolós
hogy a versek főseregéhez
bizton elér: nebulós
iskolaéveknek utána
holott maga-versére lel
s ahogy ő ríme-farigcsálja
tudom színjelesre felel

 

 

 

Szegedi paprika

 
ez álgyú nagy álgyú nekünk van szögezve
nem marsolhatunk be Paprikás Szögedre
két muraközije felgéngallározva
fülöknek közibe jó csótár a bodza
 
dufla sor koporsó az álgyútalpagon
Morc Mors Impregnátor magosan a bakon
Morc Mors Impregnátor ma ugyan mundéros
minden özvegymenyecskével galantéroz
 
högyösre pödröttes kajsza csontbajússzal –
pantalló lampassza is feszesre húzval!
segéd-vak-pattantyús Bottyán Bicebóca
ő gyuhintja ha kell ha nem kell – kanóca
 
ejszen nagyot ugrik az is ki ma bóbis-
kol ha felé repül az Fránya Golyóbis
zendül félkolompja zúg bolondul kondul
ha két muraközi véle nekilendül:
 
csontja-tilinkóit koppal szórja górja
lerepül talpagról-s koppan koporsója
ürül az álgyútalp csontok szárakoznak
a Napon az arrajárók szánakoznak
 
ebek rácsaholnak kölkök cukrászdáznak
huhog vacog minden oldala a háznak –
csirkebélen Kóbor Kandúr! van oly bátor
lyuka-végre venni Morc Mors Impregnátort?!
 
Hajdú? Baka? Huszár? Hátában teremjen!
bökővel rárontson Márvány Cinteremben!…
– ha volt olyan szándok már a támadók is
odébb andalognak egy-két gyáva kódis –
 
pap is prégyikálja lobog a karinge:
láthadd: álgyúja van! lő! térnénk eszünkre –
fél – kegyes halandó – ez Igéért hálás
pap ha lövik hagyja abb’ a prégyikálást
 
ez álgyú nagy álgyú nekünk van szögezve
nem marsolhatunk be Paprikás Szögedre
 
(az Ely-i katedrális előtt; ahol egy 200-éves löveg állja el a bejárást)

 

 

 

Mázsás Medárd

a lármakolompos mendemundahári Nagy Tevevásáron
 
hol Mázsás Medárd vasárnaphosszat a magáét kereste – három
 
tevét s háremmel palotát vesztegetnek-vesznek egy dromedáron
haj! ha ama Legszebb a másé lenne – az vón’ csak a gyalázat!
 
lesi a Legszebbet ahogy a Jártatásnak jól eléberugtat-vágtat
 
– mások már vásárt csapnak kupec tevegazdával paroláznak –
lesi milyen a púpja csűdje – a fogsor a pókláb a boka
 
hogy tulitelivér legyen: megvigyázza s van is jó oka
 
lévén Mázsa Medárd a dromedárhad sejde-főparancsnoka –
a hajcsár a szemesarkából komálta Medárdust hogy már a
 
pénzes szütyője madzagját vonogatná –  végre-valaháttára
 
rászánja magát monétát guberál s jobbját nyújtja parolára…
– – – a hő sivatag-Napja dárdatüzével sütött rájuk az Ég!
 
s míg lacikonyhán berber-berbéccsel rotyog a rozoga fazék
 
a dünéken a huszárdromedárság hanyag liba-tevesorban felsorakozék
„Mi ez az összevissza csürhe? rohamalakulat a képedre mászok!”
 
parancsnokolt elől minekután’ a teremtettéző Mázsás Medárdot
 
kengyelbe tuszkolták-hágatták hat jó csatlovas dromedovászok
kis idő beletelt míg a huszárság tágranyílt szemeláttára
 
négy keze-lába himbakalimpálásával nagy  végre-valaháttára
 
Mázsa Medárd felkecmergett a parancsnoki új teve hátára
még meg se sarkantyúzta s a Púpnak táltos nyargalhatnékja támad
 
„Fajankó mire vársz? hogy tán rajtát vezényeljek?! azt ugyan várhadd!”
 
mennydörgé Mázsa Medárd és a lobogó-burnuszos dromedárhad
elvágtat amerre hí a tündérmelegen remegő csali-pára
 
illeg a villog a csillog a Csilikalifátus Cselekalavára:
 
„Nosza fel! háromszáz hárem és a kalifakincstár meghódítására!”
hogy odaliszkkal rabbal ranggal kádi előtt átiratva nevére
 
minden marconának azon melegibe’  valaháttára-végtére
 
magánpalotán árnyas oázis legyen zsoldja-s érdemi bére
az ám de – „Minden hajaszőrénszálán égnekálló mordízomadta!”
 
méltatlankodott Medárd mikoron a vezérdromedár nyergének-alatta
 
nyálát-mérgét szerteprüszkölve a bokrosodás ezer veszett jelét mutatta
ésde mivel versenytevénél ez ámokfutós veszettség ragályos
 
hiába is vezényelt vón’ megálljt Mázsás Mordízomadta Medárdus:
 
Allah Kerim, üsd-vágd neki a falnak a pástnak miénk Délibábváros”
lelki szemével-kezével ki-ki már ott dúskált a háremi kincsben
 
de – dromedárhadat ama csapástól a Mindkönyörületes Allah intsen
 
ami a  tevenapszúrás!  kinél ármány gonoszabb e Földön nincsen –
íly  megállíthatatlan  átkaroló hadmozdulattal kerültenek hátába
 
Délibábvárosnak – megtetszett mecset minaret:  végre-valaháttára
 
ott libegett lobogott hódolt kalifástul az Ezer Boldogság Tára –
levertek hullórostélyt-kapubástyát bevették a Bevehetetlen Portát
 
övék lőn Hetedhét-Délibábország tróntermét kincstárát kirabolták
 
s kalifa-fenyítésül ő-háremével rendeztek legott szép lovagi tornát
de bilincsben: mit tehetett sírt-rítt toporzékolt a szegény pára
 
s Mázsás Medárd is megelégelvén a dúlást  végre-valaháttára
 
a ragadományt felhányatá a tevedélibábkaraván hazakocogó hátára –
egy-púpon háremkalitka lityegett más púpon kancsali bástya
 
Deli Medárdon a Délibábkalifa skófiumos koronázó palástja
 
aranylott ami rab-és rablánc elhullt maradt a homoknak – dögrovásra
sivatagi sakál üvöltése betöltött setét öregeste-tájt
 
lehetett mire a tevegelő had elérte a karavánszerályt
 
az oázison: minden tevének púpja huszárnak minden tagja fájt
Délibábváros kincse? hogy-hogy nem:  odalőn. A hadnak nagy elvétve
 
akadt piculája s futotta rozoga bográcson rotyogó berber berbécsre
 
„…Olvadó diadalnak s ebül szerzett jószág sibságos fizetsége – – – !”
mond Kopp Medárd. Sűrü könnyhullajtás közt s csak nagy sokára
 
a szorongattatásban szánta rá magát –  végre-végtére-valaháttára
 
hogy elbúcsúzzon Kétpúpújától s a mendemundahári Tevevásárra
hazahajtva szégyenszemre potom áron elkótyavetyélje
 
s nem hogy parádés dromedár: nyüves-görvélyes gebéje
 
se legyen s magát megadja Délibábkalifa irgalmára-s kényére-kegyére

 

 

 

Early bird

there was an early birdie
who flew high for all to see
playing the hurdy-gurdy
being better at it than me
my worm was mad about popstars
took it as a special treat
an’ t’listen to it run upstairs
whence there was no retreat
that birdie – what was it doing
so close? a-wooing? a-cooing?
its claws were nimble and firm
it spread its wings a-diving
and by my belated arriving
it grabbed and had the worm

 

 

 

Az álomkerek asztal

(egy remekbefaragott asztalról, amely kisiklott a boldogtalan költő keze közül és a másé lett)
„már ez se számít, már az se számít…”
minek elsiratnod intarziáit?
 
„ki annyit látott annyit tapasztalt…”
 
meddig birtokoltad vón’ azt az asztalt?
sokat mondok ha négy vagy öt évre
lett volna házad éke s büszkesége
 
a hűtlen fajzat a sokszáz évig élő
 
bútor! folyton tulajdonost cserél ő
minek „te-asztalod” gőgjével telned
hisz oly viszonzatlan asztal-szerelmed
 
asztal? ahhoz nyájas aki eléül
 
s menten azt választja kedveséül
szemét ki fénylésébe belefúrja –
annak odaárad tüzes politúrja
 
azért haragszol hogy – szedte-vedte! –
 
sorsa más házába vitte-vezette…?!
nem „te-asztalod” nem lelkes állat
csak úgy asztal ő kerek-önmagának
 
kárpálásod is oly örök-hasztalan
 
mint voltod komikus-asztaltalan
hol elhessegeted hol visszakáprázod?
se jó se rossz: nem ellenedre lázad
 
lekéstél róla – kezedről leütötték
 
s akkor mit várod íly sandán a jöttét
hogy az autóval hátha beköszönnek:
„tessék az asztala – itt hozzuk önnek”
 
a veszteségérzet hát nem gyerekség
 
fölötte? „avvolt csak a szép asztalkerekség!”
már meg úgy fáj – szemed könnybe lábad?
„…a lába! legszebb volt asztallábnak!
 
a körbe-fiók! a forgathatóság!
 
(mi most valakinek valahol valóság)
az arany szegésű zöld bőr lapálya
s a nyolc kecses fiók homorlatosra vájva
 
az asztalság öröktől való szabálya
 
ahogyan eszméjét idealizálja
Platón – a széptan és arányismeret
szerint asztalt teremtő istenek…!”
 
mért is – meglátnom!… már sose lássam?
 
Van is miatta nagy-sok bánkódásom
egyedi darab volt – eladta kalmár!
más kalitkáján másnak énekel már
 
egyedi darab volt nincs több belőle!
 
– – – pernyéjének lennék – elvermelője!

 

 

 

Csillagtalan éj

Szakolczay Lajosnak

 
a szomorúsága oly feneketlen
s öröme ennek oly sekély
csillaga a leáldozáson kezdi
ésde
soha-de-soha fel se kél
csillag melynek se megcsillanása
se feltündöklése csak hullása van
és nyugtával vár a megszületésre:
ezen
megismerem magam

 

 

 

Álomtojás

hagyom ahol puhára pottyant és
nem költöm ki az álom tojását

 

 

 

Egy gyűrűre

ez a nagy bölöm tojásdad agát
úgy-de-úgy megszégyellte magát
a kirakatban hogy reszketeg
a lajbizsebembe kéredzkedett
de nem nyughatott lajbizsebbe’ sem
s addig pajkoskodott míglen pípesen
kópé mosollyal hipp-hopp átugrála
Piroskám selyma kis gyűrűs-ujjára

 

 

 

Halottak szerelme

mit üzenne vissza
 
az én tubicám?
Léthe-vize-issza
 
halála után
pennát-kalamárist
 
ha kiszerelem
száz halál után is
 
szép a szerelem

 

 

 

Rejtvény

kinek szorgos természete
maga-rajzára nézhet-e?
maga-rajzolván betegre
az lőn szeme-viszketegje
bé-lehelte holta-élte:
művészettel mezgerélte
művészetnél nem adj’ alább
csudájára jár a család!
kinél ez az alapállás
meg nem áll a kalapálás
se udvarlás se spelunka:
kezében nem áll a munka
pispek rőfös csordapásztor
nem alszik a csattogástól
szikravédő vért-kalappal
veri éjjel veri nappal…
– ága-boga pörge hurka:
kajla kajmó kanafurka –
szebb az mint a szárnyasoltár!
– áll a nép a kalapboltnál
szűrik-mérik számolgatják
szögletit-csavarulatját
három lábán peckes-állva
hány a bajsza vas-szakálla…
kovácsoltvas kalapálvány:
kirakatba – KALAP-ÁLLVÁNY! 

 

 

 

Tintinnabulum

eggyen jönnek csengettyűznek
 
fövegükre
 
tollat tűznek
ketten jönnek csengettyűznek
 
idenéznek
 
meggülüznek
hárman jönnek csengettyűznek
 
aranyszálat
 
tűbe fűznek
négyen jönnek csengettyűznek
 
a világból
 
tréfát űznek
öten jönnek csengettyűznek
 
minden táblát
 
kibetűznek
hatan jönnek csengettyűznek
 
borbély fodrász
 
hentesüzlet
heten jönnek csengettyűznek
 
gulyást főznek
 
baknak őznek
nyolcan jönnek csengettyűznek
 
kergetőznek
 
keringőznek
’lencen jönnek csengettyűznek
 
csilingelnek
 
csillagcsősznek
tízen jönnek csengettyűznek
 
ministrálnak
 
a Szentszűznek
elmenőben csengettyűznek
 
istenjónap
 
mind a tíznek
csengettyűző kis kacsóknak
 
intsünk búcsút
 
istenjónap
köszöngessünk mi is rájuk
 
csengettyűzzünk
 
ministráljunk

 

 

 

Templomi elefánt

ritka mint az aranyturbán
 
s aranyban a fizetség:
aranyfüllel fukarul bán
 
a Teremtő Belcsesség
erre jő már felhaladván
 
hiszitek-nem hiszitek
s rajta én!… Ha megmutatnám
 
szemetek kinézitek
félnótásnak csúfolhattok
 
csúfságnak csak fele bánt:
ki vélem-s alattam battyog
 
– aranyfülű elefánt

 

 

 

A kő élete

A kő élete kétezer év. Mint hullavályú kezdte; mint lóitató vályú folytatta; és mint virágvályú végezte. Esztendők kétezere: kétezer év – – –

 

 

 

Gyermekszáj

– Nagy Sándor? Olyan kakas, akinek az egész Föld a szemétdombja

 

 

 

Anekdota

– engem egyszer elgázolt egy olasz úrvezető

– nem taxi volt az…?

– kikérem magamnak: egy arisztokratát?!

 

 

 

Haragos szerelmesek

– ma nem vagyunk beszélő viszonyban: puszilunk

 

 

 

Haljárás

sörénye fésületlen a pénze vékony
s hableány lénye oly álomszuszékony
hogy mire a parton utánainallnál
már nem egyéb a kifoghatatlan halnál

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]