|
ahogy a hernyó eleszi maga alól a levelet, hogy végezetre annyi se marad a levélből,
amin megálljon: szakasztott úgy esszük el – elesszük magunk alól életidőnket
körbejárjuk-körbeesszük mint a hernyó – elesszük magunk alól az idő
akantuszlevelét, míglen, nónára-rorátéra-vesperára annyi sem marad belőle, hogy parányi létünkkel
megkapaszkodjunk benne, rajta: aláereszkedünk s lehullunk világ prédájára
világ prédájára. Ki hogy bennünk prédáljon, minket felprédáljon. Hogy a kardfogú
tigris, a pirhána-hal, a nagyratátott dugong-cápa száján a körbezabáló Nagy Tápkörben magunk is
táplálék legyünk – – –
|