|
mellékalaknak lenni egy shakespearei tragédiában, aki a melléadott levéllel
tarsolyában hordja tulajdon halálos ítéletét
mindnyájan nem ezzel a ránkosztott tökfilkó-szereppel születtünk-é, szeretett
atyámfiai?
kihajózván és döngő léptekkel a pallókon fel-s gályánkról leszállva, hogy elébesiessünk
a nekünk nyájas mosollyal örvendező kivégzőnek
értelmetlen útbóli-eltétetésünk okadatolás-számadatolás nélkül, hogy palotájába
felhaladvást, még meg is nagyságozzuk nagyurunkat, ki szívességből hóhérjának is kölcsönadó jó
gazdája
hogy mire cselédi serege sugdosódását és a bennünket elveszejteni-odasúgott parancsot
szemünkkel kifigyelhetnénk-s fülünkkel meghallhatnánk – fülünkkel-szemünkkel fejünket
elválasztja törzsétől a nyakunkra lehersenő hóhérbárd, annak a sokáig fent éle-sarlója
nem íly váratlanul ér-e ráocsudásunk bábfiguraságunkra s nem íly tudatlan tökfilkók
vagyunk-e mindnyájan a halálban, mi gyanútlan mellékalakok, mikoron a halálnak elejbé olyigen
serényen s íly hűséges-üstöllést mi, beláthatatlan seregek, ő-udvarlására járulunk…?!
|