Sárkánykereskedés

 

 

 

 

Virágok vetélkedése

pohánka versengett-s kiállt a Pompás Nőszirommal:
 
virágnak színdúsabb ki vón’
 
mélcsásabb fenségesebb –
így orcátlankodék a Gyönyörűvel ez iromba
 
gaz: ország-virág látta
 
gyalázatát mi rajt’ esett
a Hölgy – bíró elé citálta ez büdös pohánkát
 
hogy jámbor anakoréta
 
legyen ügyükben ítész
s virágék erdőn-mezőn arbiternek deklarálták
 
Oszlopán Gubbasztó Simeont
 
– és mond’ a Sztilitész:
testvérem a Szentháromság Titkában s ez Igével
 
élők ti mind! bizony
 
hogy úgy vagyon:
Égrőli Háromszögletű   Istenszem szemszögéből
 
minden virág szakasztott
 
egyforma gizgaz dudva gyom

 

 

 

Délutáni előadás

rozoga pálcákon botlogol a néni
 
megy ő a helyére – míg a széksorok-
ban magukfeledten megszűnnek beszélni
 
s ismerős fej fej mellett: felé forog
jól tudja ő – helye a nyugdíjasoknak
 
a vasoszlopoktól hátrafele van
ott vihorásznak s pípesen ott visognak
 
a színi váradalmaktól boldogan
a hátsó sorokból csak félig aranylik
 
a proszcénium – oly magasba vesző
de ők a kevéssel beérik: amennyit
 
meghágy rájukterülő erkélymező
majd olcsó cukorkát cikóriakávét
 
a szünetben külön szolgálnak nekik
– bíborbársony függöny borzongva hullámzik:
 
délután! s a Dívát ünnepelhetik!
fakardok villannak! már indul az Ármány
 
a Nőért s Vagyonáért – üzletileg:
majd jót zokognak az úri melodrámán
 
és felsajog a múltja kinek-kinek
már a lámpák egyenletes-hunyadoznak
 
s a függönyközépen felfénylik a rés –
öreg szív felejti hogy árva hogy özvegy
 
és illemtudón elhal a trécselés
nagy néni-szemet mereszt ő s lelkendezve
 
loppal – pálcáit egymáson átveti
…Vajha könnyzacskója elébe-nedvedzne
 
s a jóegészség így szolgálna neki!

 

 

 

Ügyelet

Bereczky Erzsébetnek

 
tudja minden dán és tudja
 
Elsinőr
én vagyok a Furcsasági
 
Ellenőr
nem sikerül keccsel el-
 
alélnia?!
„aj kis Furcsa! – mondok – ej
 
Ofélia!”
Hamlet maga mondja hogy a
 
nyelve lóg?
jól megróvom: „e’mmiféle
 
dialóg?!”
jelenését kési le Mer-
 
cutió?
„pontos lenni hékám: e’-
 
nnehéz dió!”
majd borízű Hamlet-Apja-
 
Szellemét
„színjózannak lenned – intem –
 
illenék!”
ha Királné pöszén pökdös s
 
úgy beszél:
„Csorba Csík te! pisze lyukból
 
pösze szél!”
Claudius ha derekával
 
sántikál:
„el onnan te görvélykóros!
 
ez – királ?!”
hát Rosencrantz? Guildenstern?
 
bambálkodik!
„otthon hagytad Urad ártó
 
levelit…?!”
…feladnák de elejtik a
 
kaponyát –
sírásókra ráreccsentek:
 
„azzanyád!”
ha szurkálnak orvul ésde
 
soha – juszt
se! – azt a fékomadta Po-
 
lóniuszt
Fortinbras ha sorjázza nor-
 
végeit
de bakizik és elnyeli sor-
 
végeit
„irgumburgum-és mordízom-
 
adta! sok
csepűrágó udvarjáró
 
pugrisok!”
rájukrázom s lesik furkós-
 
botomat
őrsereg és fényes nép – hogy
 
kire csap
tudja minden dán és tudja
 
Elsinőr
én vagyok a Furcsasági
 
Ellenőr

 

 

 

Sorsközösség

mellékalaknak lenni egy shakespearei tragédiában, aki a melléadott levéllel tarsolyában hordja tulajdon halálos ítéletét

 

mindnyájan nem ezzel a ránkosztott tökfilkó-szereppel születtünk-é, szeretett atyámfiai?

 

kihajózván és döngő léptekkel a pallókon fel-s gályánkról leszállva, hogy elébesiessünk a nekünk nyájas mosollyal örvendező kivégzőnek

 

értelmetlen útbóli-eltétetésünk okadatolás-számadatolás nélkül, hogy palotájába felhaladvást, még meg is nagyságozzuk nagyurunkat, ki szívességből hóhérjának is kölcsönadó jó gazdája

 

hogy mire cselédi serege sugdosódását és a bennünket elveszejteni-odasúgott parancsot szemünkkel kifigyelhetnénk-s fülünkkel meghallhatnánk – fülünkkel-szemünkkel fejünket elválasztja törzsétől a nyakunkra lehersenő hóhérbárd, annak a sokáig fent éle-sarlója

 

nem íly váratlanul ér-e ráocsudásunk bábfiguraságunkra s nem íly tudatlan tökfilkók vagyunk-e mindnyájan a halálban, mi gyanútlan mellékalakok, mikoron a halálnak elejbé olyigen serényen s íly hűséges-üstöllést mi, beláthatatlan seregek, ő-udvarlására járulunk…?!

 

 

 

Metronómiáda

a világ a metronóm az üteny teny teny
dübbög a dübbög a Föld és dübbög a Menny
a világ az üteny teny a világ a metronóm
dobol a budigödör és dobol a trón rón rón
a csendnek se árfolyama se piaci ára
minden düböl dobol jobbadára dára dára
dobol a dobos ütővel dobot ütlegel
rázza tőgyét a tehen s legel legel legel
metronómra reng a föld ráng ráng a ház
magarázós a bika ráz ráz ráhibáz
lihel dühöl duhol ütem üteny üteg
rázza segge rázza nem áll meg senkinek
harangláb metronóm harangtoronytetőn
alant a nép ütemrekergetőn tekergetőn
e szellem zuhog duhog buhog a vizek felett:
a világ metronómiáda-láda – ló-dalárda lett
dibbeg dübbög bummog bummog: ez az öröm-
hering kering a köteles izomáramkörön
hogy mint a tarantula-csípett kerge barom
gyakorlatoz fajunk a világkaszárnyaudvaron
böng a nyakferdülés bong a nyúlszájvigyor
a hüllő himbarengés a háj a bájkámpicsor
ez a metronóm-erő a világ-ütemre-verő:
ütem a láb ütem a rázkódásos nyúlagyvelő
gödölye – ön-tejébe főtt? ön-vérébe sült?
életre rúg ütemre rúgó új kedvesünk
a bájhullám-dobot verő báj-bádogos
övön alul: csak tökön-és ütemre jogos
a világ az üteny teny a világ metronóm
dobol a budigödör és dobol a trón rón rón
a világ a metronóm az üteny teny teny
dübbög a dübbög a Föld és dübbög a Menny

 

 

 

Sárkánykereskedés

(a Karkassz-sorozatból)

Mottó: „a kígyónak az egyenes vonal a kacskaringó”

 

kínai sárkányt keresek. De jó helyen kereskedem vajon? Sárkányban utazó vigécek igazítottak útba – erre, erre, bácsika, erre a sárkányzajlás

 

figyelem a tömeget: zsibaj; batyumatatás; botfülelés a hegdesekben. Hogy emiatt is, épp a Karkassz fele kell sodortatnom. Hogy épp itt kell legyen az én sárkányban-sántikálásom, utánakajtató sárkánykeresésem, ebben a rosszhírűben, amilyennek ezt a negyedet nézem s ha nem is annak a közepe, mégis. Csak arrafele van a Karkassz

 

bódékkal telehintett, szedett-vedett ócskapiac téres közepén, egy kanális-horpadásban: volna-ha-az-volna. A kínai bolt

 

– ez az?

– arra, arra, bácsika, a sárkányos, a maga kínai boltja

 

hászen kínainak kínai, de boltnak nagyon ódon. A bolt padlója teknős, zsúfolásig tele „érdeklődőkkel”. Boltosék engem is csőcselékszámba vesznek és igen gorombán bánnak velem; mind csak hessegetnének és „el a portékától, ragyás!” – támadnak rám. Magam is megsokallom az arcátlan girheseit: bámész, elhordd-magad banda. Alig tudom keresztülverekedni magam hozzá – ahhoz, akit annak gondolok. Az idősecske kínai boltosnak elmondom, mi kell –

 

– An image, a print, a painting of sorts or some kind of representation of a Chinese  dragon:  a very fierce and fiery one, for a book cover –

 

tenyerét kagylóformán a füléhez emeli. A fejét csóválja. Nem ért ez magyarul?

 

de mikor nagy végtére megérti, hogy nem vagyok se piti-vagány, sem enyveskezű ószeres-konkurrencia és hajazni kezdi, mi kell és miért, menten mosolygósra változik a taplóképű, nagy reverenciával oldalt tessékel a bolt hátsó raktárszentélyéhez és a seszínű jutafüggöny mögül előhozza

 

– kínai sárkány, uram

– alkalmas ez könyvfedélre?

– hogy alkalmas-e? már hogy ne lenne! minden kínai sárkány alkalmas könyvfedélre

 

mustrálom-nézegetem. Agyonnyűtt kínai merített hártyapapíron finom ecsetrajz; csudálom-formán hunyorítok, nem látom. Nagyon megörülök neki

 

– mennyit fizetek?

 

az ára persze horribilis (az ár érdeklődésem arányában nő); mégis. Az, ami kell. Elégedetten hagyom, hogy kifosszanak, szúrom-szúrogatom a százasokat lefele és fizikailag érzékelem elszegényedésemet. Odakint veszem észre a turpisságot. A rajz ugyan régi és könyvfedélnek is alkalmas, csak épp – finoman szólva – baszik kínai sárkánynak lenni. Agg konfúciánus bölcs, fa alatt áll és mosolyog. Minden, csak nem kínai sárkány.

 

bentről, boltosék, ki-kifigyelnek. Mulatnak rajtam? Mindegy; se bosszankodni, se reklamálni. Nincs időm. Tudom, délre jár, ebédre harangoznak, haza kell sietnem, haza, mielőtt belekeveredem a Karkassz sokadalmába. Piroskám is nagyon készül rá és nekem is rendezgetnem kell a papírjaimat: ma este felolvasásom lesz, sok barát is jelentkezett, zsúfolásig az auditórium… Nyomás! Előresietni, de nem arra, hanem fel a hegynek és ki, ki innen, ki ebből a bazári majomforgatagból – – –

 

a hegyoldali kaptatón szörnyen rámjön a siethetnék, de se szó, se beszéd, valami felcsőállványozott magasház építkezésének sokadik legtetején találom magam s a szembe-fényben olvasom a toronydaru vakító betűit, MCALPINE… Innen előbb le kell kecmeregnem, hogy (jóval odébb) rákerüljek a hazataláló sugárútra… Köröskörül hosszan elnyúló, magas csőállványrengeteg, bujtatók, járatok fel-le, a fele rámpa, a fele falépcső, az ácsolatok raktere roskadásig tele; huzaltárcsák, göngyöleg-rakaszok, homok-és mész tróglisor, elszóródott téglatörmelék. Merre most?

 

szépen vagyunk. Körüllesek (szorongó szívvel). Nemsokára rámpákon tódulnak felfele az Építő Seregek és ha a melósok meglátnak, hogy zsebredugott kézzel valaki munkaidőben lefele lengedez, hát nem veszik jónéven… És dezertáló lopakodás közben szurkolva – azzal bíztatom magam, hogy benne vagyunk a délutánban, későre jár, amikor. Teljességgel nem értem (álomkóborlásaimban újabb hézag:) miféle fekete álomautó elfüggönyözött hátsó ülésébe csöppentem bele anélkül, hogy beszálltam volna (visznek a Karkasszba…?!)

 

leghátul ülök, az őrszemélyzet elüvegezett szakaszában; a középső üvegezett diplomáciai diszszakasz üres (visznek a Karkasszba)

 

két fülkével előrébb, a Cadillac parádés, körülgyémántos ékszer-volánjánál – ott látom a borostás körtepofájút, aki vezet, de igen egyenruhátlan és arról a döf-pöf hátáról ítélve kellemetlen fráter. Nem tud rólam

 

dörömbölni kezdek az üvegen, hová a csudába, mért megy rosszfelé? De ennek ugyan zörömbölhetek ítéletnapig,  köztünk van a díszülés üres fülkéje  – nem hallja. Akkor veszem észre, hogy többen figyelnek, a vezető is:  nem vagyok egyedül.  A főgengszter gombot nyom, ülésem támlája lefekszik, én hátraesem. Felszakítják az ajtót, kirángatnak, vannak vagy hatan-heten. Pirosszőke kakastaréj hajviseletük, fémorrú bakancsuk, kültelki eleganciájuk nem oszlatja el gyanúmat, hogy bandával állok szemben, zsaroló bandával, a Karkasszból. Mert miről van szó? Mi ez, ha nem szervezett megrohanás? Tiszta sor –

 

(mi lesz a vacsorával, a felolvasással? Még az anyagot is át kell vennem, szentisten, fürödnöm, átöltöznöm…)

 

–  majd a Duna…!  – veti oda foghegyről a bandavezér (de hogyan értelmezzem? hogy az majd megoldja minden bajomat, a Duna, ha hátraragtapaszolt kézzel, egy plasztikzsákban, behajítanak és a kőnehezék is rámkampózva: így gondolja?)

 

– …mit akarnak, kérem, és kicsodák?

 

maguk se tudják, mit akarnak és kicsodák, sok váltságdíj nem néz ki belőlem. Egyet annyi bizonyos hogy nem akarnak. Elengedni

 

– …de nekem ma este előadásom van! Eresszenek!

 

fogalmam sincs, ezt is hogy minek hozom fel, mit magyarázom a bizonyítványomat ezeknek. – Elengedniii-í! – (Hagyjam, hogy ez a kilátástalan szóharc dulakodássá fajuljon?)

 

– elengedjük! De hova…?!

– apafej! haha! ki tartja vissza?!

 

hatan ülnek rajtam

 

mángorolnak, dögönyöznek. Lármát csapok, jajveszékelek. Nem messze behemót éjkéküveg épület, KONGRESSZUSI SZÉKRÁMOLÓRAKTÁR, onnan jön a hang, vígan vannak, dudogálnak – a diszkó bőg, a papírtrombiták tutulnak, a vásári szintetizátorok hangrobbanása felernyőz és lármapernyébe borítja az eget: mulat a tömeg

 

óbégatok, üvöltök. Segítség, segiii-ítsééé-ég! (alig hallom magam is és aki odaát a mulatók közül idenéz, az is csak vaklármának véli)

 

egy már felfigyel… Valahára! Egy tagbaszakadt, pufók, hórihorgas MCALPINE tréningruhás átveti magát a mellvédfalon… jönnek már, jönnek, tizen-huszan… már a gondviselés (töviskoszorús) szíve is megesik rajtam: dől a lavína, szakad a hegyoldal

 

(különös felmentősereg)

 

freccsen a kőzúzalék a keramiton, kopognak a kavicsok-sörétek-lapillik, kopognak a táblaüvegen

 

kőgörgeteg indul – ránkdől a hegyoldal

 

szuroktömbök (diszkókövek) fekete síremlék-sziklái zuhognak a derült égből, a gengszterekre – tehát  rám,  a jámborra  is, hiszen  közrefogtak,  nem tágítanak mellőlem, amilyen dög-ügyetlen ez a gondviselés

 

– – – ez marad meg a felébredés gyomorsavat-fellövellő, torokmaró álomlepedékén, ez marad

 

a fogcsikorgató keserűség, a gondviselés elfuseráltsága fölött való fogcsikorgató keserűség – hogy lám nem elfogott ez az útonálló banda a Karkasszból és most mi van?

 

vagy  általuk,  vagy  velük pusztulok

 

 

 

Fogyasztói társadalom

mért akarnánk übtre venni?
nem kell nekünk senki-semmi
 
ez is pisis az is pisis
mért vennénk mi valamit is?
ezt is vinni azt is hozni
cuccok alatt rogyadozni
 
mégis vettünk jól megjártuk:
még-egy Fehér Elefántot!
itt csak  útban  ott  kulissza
amott  nem fér:  vigyük vissza!
 
féláron!… a rongyszedőnek:
én? hogy mégegyszer bedőljek?!
odavágom olyat nyekken
azt se bánom meggebbed kend
 
ide-pénz az istenfáját:
visszavegye portékáját!
ott koslattam reggel-este
s mint a szarka a fényesre:
 
csőre kinek arra vásik
teljes eladósodásig –
minden vásár istenverte:
ne járjuk be szerülszerte
 
megfogadjuk! a nemjóját:
itt a kezem nem disznóláb

 

 

 

Belváros

bódé butik hegyén-hátán
ha féllábon ha félsántán
eltáncol velünk a sátán
 
hamis fog száj hamisékszer
elbukunk napjába’ kétszer
nem kárhozhatunk elégszer
kéj-cukrászdán cigány arab
minden tétet megjátszanak
minden ami tilos szabad
 
neonfényes zenés pálmás
tőle bugyink olyan spárgás
mint a méhszáj-kansóvárgás
cicifixen didizsinat
de kamelom a dolcsimat
s minden napom szerencsenap
 
csapj fel cinkesnek drogosnak:
neked nyalnak-varrnak-mosnak
minden jóval elhalmoznak
sétálóköz így urizál
lábörvényes dundibazár
dombszemérem tövig bezár
 
eladó a mindenségem
ángyom bingyom feleségem
legyen is miért elégnem
legyen mitől utálkoznom
s ne is éljek csak pákoszton
pincér habbal duplát hozzon
 
átok alatt úgy megyünk el
egy-szál-ing aranyhegyünkkel
ahány inger mind hányinger
mint a kesztyű önundorunk
belünkkel is kifordulunk:
irgalmazzál sátán urunk!
 
bódé butik hegyén-hátán
ha féllábon ha félsántán
eltáncol velünk a sátán

 

 

 

Verejtékcsepp

csemegéljünk csomagoljunk
fagallyakba ne botoljunk
nagy lökőkön jókor toljunk
minden tálat kikotorjunk
 
se bűnünk se szenvedélyünk
egy-szál meztelen személyünk
veszteg évekért – ne féljünk:
kárpótol gyomorfekélyünk
százszor-száz mást kiraboljunk
ezer hullán zsinatoljunk
kannibál húst saraboljunk
zabálásba belefúljunk
 
csomagoljunk csemegéljünk
málhahordó célhoz érjünk
mennybemenjünk-mendegéljünk
s dolgozgassunk hogy megéljünk

 

 

 

Karambolzabáló gép

ahogy mind mértéktelenebbül elszaporodunk-és elpimaszodunk a bolygón – annyi globális kataklizma, földrengés, repülőgépkatasztrófa, vasúti karambol, annyi tömegszerencsétlenség után rémlátásaim támadnak egy újfajta gépi berendezésről: a karambolzabáló gépről

 

jön idő, amikor már az apró-cseprő autókarambolokat egy-két halottal nem fogjuk individuálisan „szétszortírozni” – mert sietnünk kell; nem vesszük külön a hullát, az autóroncsot. Hanem ráeresztjük a karambolzabálót

 

a kilenctoronylánctalpas gépóriás a karambolt szőröstül-bőröstül bezabálja, hátrahányja gyomrán a  Nagy Incinerátorba  s a gépbelső, rövid körülkordulással máris produkálja azt a gyufaskatulyányi  összhamut,  ami a karambolból megmarad – (ez, a komputerizált rálelő számmal, továbbítva a karambolnyilvántartóba)… – a többi?

 

a többi nyom nélkül elfüstölög

 

 

 

Fejbúb

 

a feje az elektronikája

 

a feje búbos. Feje-búbja hegyén: töméntelen  exhausztor

 

a prospektus felokosítása szerint:  tűzokádó sárkány  helyett  tűzelszívó  sárkány

 

a városatyák összedugják amijük van (a búbos fejüket)

 

a magisztrátus megszavazza és a sárkányt  tűzoltósárkány  minőségben szerződteti

 

státusba veszi

 

olyan szem olyan száj hogy el ne állt volna nem volt: oltott mint a parancsolat hogy abban hiba nincs – próbatűzoltáskor

 

mert teszem ha tűz üt ki mit tesz ő – a mi takaroskánk a mi tűzevőnk kérem?

 

egyszerűen odamegy – fogja magát bekapcsolja a búbját és azonnyomban ti szent egek-és uramfia: nagykapacitású  elszívófejével  elszívja az izzást a lánglobogást a tűznyelvből itt-ott ami még megmarad és a felforrósodott oxigént

 

a lángtenger lelappad

 

sehol a füstje sehol a sistergése

 

se alattomos utóparázsolás se megbúvó zsarátfészek se hősziszegés se lob

 

arra van beprogramozva

 

az elektronikája nekije

 

hála! hála! hála a mikrocsipás takaroskának azzal az  exhausztoros  buksi fejével ahol a búbja elnyeli-és felszívja ésde se korom se piszok se extra szikra

 

nyugodtan alhatunk anyukám

 

kis helyen elfér!

 

(álom: 1990 02 01)

 

 

 

Drámai húrok

ami engem leveledben különösképp meghatott
hogy a lelki ziláltságod nem eléggé zaklatott
alul-felül diszkó járja kétfelől meg lakzi áll:
nincs ki megfog s jól megrázva lelkediglen megzilál
panaszolod a szabadság beköszöntő hajnalán
fiad rabló vejed pandúr három lányod dajna lőn
amióta csitri húgod egy jöttmenttel összeállt
eltűnt a hús a piacról s megfogtak egy kannibált
grasszálnak a huligánság angyalföldi seregi
Ladák hátát befirkálják: nekem se jó se neki
utcahosszat prédikálják kispapok és nagymamák
„kaparj kurta neked is lesz” hazuglári jelszavát
sandakép áll poroszlónak várúr orgazdálkodik
satrafákat orgyilkolnak s téged ez felháborít
mendemondások gyötörnek oldalbordás nyavalyák:
minden hűtlen fehérnépnek én lássam el a baját?!
ezzel csörgött azzal pörgött rock-koncerten vetkezett
míg erényről estebédről s rólad megfeledkezett
házhoz hozott kovakővel fenjem én a konyhakést
felcsigázva kétséged s az abba való beesést?!
már ki kéremátossággal vak! puhány! és nyámnyila
nem lehet segítni rajtad édes-egy atyámfia –
Szegény Lázár! baj! halálos baj: sok asszony s mind molett!
élet ez?! Egyfelvonásos És Szabályos Dramolett!

 

 

 

Bálványisten

üres az ég! üres az ég! üres az ég!
bálványt keresni benne: fülemüleség
bálvány a testetlen égüres szellem is
s a Bűnkönyv istenestül-sátánostul hamis
üres az ég! üres az ég! üres az ég!
oltár-Drakulát keresni benne: kishitűség
csak a nagyhitűnek lehet oly kicsi marok-
nyi hite hogy nélküle lesántul és nyavalyog
üres az ég! üres az ég! üres az ég!
csak annak terem teremtést aki nyomorék
a vakondok ki látóhályogot vakhitre tár
és álmában – mozgó szemgolyókkal levitál

 

 

 

Rubens

„The Triumph of the Eucharist over Philosophy and Science”. Egy Rubens-kép címe.
kis hitnek nagy bizodalmát oltárképfaragó vásznadba vetem
 
csak az édenkerti Tudás Fájáról hullhat e tőtt piros alma:
„A Legméltóságosabb Oltári Szentségnek a bölcseleten
 
és a tudományon vett Világrengető Szent Diadalma” –
mi szép szemforgatással van püspököd s mitrája mi vereslő!
 
ésde sehol a Fekete Angyal ki turpisságot gyanít…
mázsás Megbizonyítóknak (ezt jól kifundáltad isteni festő!)
 
fennen lebegnek malacrózsaszín húsosláda angyalaid

 

 

 

Székesegyház

 
Dieu est mort! le ciel est vide –
Pleurez! enfants, vous n’avez plus de père
 
(Gérard de Nerval: Le Christ aux Oliviers)

 

(nagy kődobozokat építenek) (amelyekben parányi bogarak módjára) (bogárgyertyákkal szaladgálnak)

(hogy legyen miben) (parányi bogárgyertyákkal) (bogarak módjára szaladgálni) (nagy kődobozokat építenek)

(NB) (Kívül a doboz tele van üres éggel)1

 

 

 

Horribile dictu

(fillentős szerző maga-mentsége)
nem én írtam: úgy találtam
s forgatgattam hóttraváltan
nem én írtam nem nem nem nem
mért is kellett arramennem?!
istentül elrugaszkodva
volt a barlang s annak odva
sok járata és pallása
holott bújton oldalvást a
zsupszalmában faforgácson
más ládákkal egyrakáson
nagy subládé s annak fia:
abban volt a haramia!
nem én írtam nem nem nem nem
mért is kellett arramennem?!
dudva mélyén pudva éjén
gömböly doboz terebélyén
ringy-batyuba’ rongy-bagyula
benn’ lapul a ’ziskátula
ott leltem rá skatulástul
s takarodtam le a pástrul
OROM  taknyán meder-völgybe
váltig mentségem őrölve –
fillentőkém mire halad?!
nehogy megtáncoltassanak
hírem menjen a várasson
s pispek kimiskároltasson…
nem én írtam nem nem nem nem
mért is kellett arramennem?!
– én? ezt? illyest? van eszembe!
ha én róttam köpjík szembe!
– ez írás kezemre rávall?
ki nem így ír átajjával?!
– elmóráltam madárlesen:
hát szuszékom jó hegdesen
fészekrejtő eresz alatt
mit nem látok?! jómadarat!
sátán tojott ivadéka:
takaros varangyos béka
vartyogása is heretnek
intésére jámboroknak –
nem én írtam nem nem nem nem
mért is kellett arramennem?!
– rávezetett egy kométa:
imhol pimasz paksaméta
oldom madzag pántlikáját
nagyratátom zsákja száját
ronda szája hadd beszélje
– szerülszerte száll a szélbe’ –
hajtogassa a magáét
s maga-romlására váljék
úti sárba hadd tapossák
hajdúk papok és lakosság
mely késértő salabakter:
elő ne vedd úgyan rakd el
kútba vessed – ragya rosseb! –
köved is rá hengergessed
fele átok
fele vétek
– fundáljátok!
s feledjétek
 

(“Az Ég Csarnokai 1987. Bevezető)

 

 

 

Gyászkeret

(hiányjel, fekete keretben)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(üres oldal, az ide szánt vers hiányzik. E hiányjel jele annak, hogy itt, öreg szégyenemre, kénytelen voltam az öncenzúra ocsmány, alávaló nyomásának engedni: a Honban olymértékű feláradását tapasztalni a „zsigeri reakcióknak” – az alpári türelmetlenségnek és ami azzal szervesen együttjár, az ingoványos miszticizmusnak – hogy testi épségem és házam nyugalmának megőrzése érdekében jobbnak láttam ideiktatásától eltekinteni és a vers közlését valamikor 2200 táján, máskorra halasztani. Terentiusszal szólva: Dies adimit aegritudinem. Heautotimorumenos, 3, 1, 13.)

 

 

 

 

Imádság

a nyenyerés ki azzal
 
keresi
 
kenyerét
hogy tekeri-forgatja
 
korgatja a
 
nyenyerét
a köszörűs ki csorba
 
késeket
 
köszörül
a kegyelem ki csempe
 
lelkeken
 
könyörül
a hali Hó ki télen
 
ablakon
 
hulldogál
a zeneszó ki nékem
 
mosolygó
 
madrigál
köszöntsük a lépő
 
harmatos
 
népeket
mezté lábi kéklő
 
egekre
 
lépeget
tágítsuk a cimpát
 
orrunkon
 
hasson át:
szürcsöljük a hársfák
 
hasonló
 
illatát
 

(álomdiktandó 1990 07 10)

 

 

 

Ez onnan van

 
nyájas olvasóimnak nyilván feltűnhetett
mi kompetensen aranyozzák e könyveket
ez onnan van hogy – térdén Espinoza lovagolva –
zsenge Kicsin lelkének belcsesség-oskolát
ő tartott kiért száz sidó s körösztyén Ajatolla
tiporta-ütte-verte – nos: e könyvek sorát
 
bordáján tábláján
bütü-vége táján
aranymártó műhely
füstarany száláján
Mártír Gabréliusz Uriel d’Acosta
 
gombegyetemet végzett
 
gombász-és szakképzett
toronygombaranyozó aranyozta

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]