A rózsa lelke

autóstoppal megyünk. Felkéredzkedünk egy Citroenre – egy házaspár van benne. Az ujjamon a gyűszűrádióm. A forgatótárcsák rajta – gyémánt. A hullámhosszváltó – smaragd. Mindent vesz, behoz, közelhoz, a hajórádiókkal felveszi a versenyt. A citroenes férj engedélyével az én apró, világvevő csodakészülékemet, a smaragdokkal kirakott gyűszűrádiót beleteszem a házaspár ékszeres bőröndjébe. Biztonságosabb

megérkezünk a városkába, megköszönöm a segítséget; nagy a tömeg a szállóban, tülekedni kell. Feltolatunk a lépcsőn – be a szobába, Karolára rájön a szerelmeskedhetnék. Vetkőztet, majdszinte letép az ágyra – „a nászutunk! amit elmulasztottunk! most van az ideje, hamar!” Már épp szétfeszítené nadrágomat a szája előtt, amikor villámsújtottan feltápászkodom és majdnem durván ellököm

– Karola! Ottfelejtettük a gyűszűrádiót a Citroenben. Azóta már istentudja hol járnak a mi vagyont érő gyűszűrádiónkkal. Gyorsan! Hátha még ott van –

rendbehozom magam. Rohanás le a lépcsőn, száguldás le az útra. Hol? hol? hol a Citroen? Kétségbeesetten keresem, azzal a keserű meggyőződéssel, hogy annak ugyan bottal üthetem a nyomát. Felfedezem a főtér sarkán. A gyógyszertár előtt. A Citroen. Habozok. Az volna? Nem az? Ott a család is, benne, de nem ketten, hanem tizenketten. Csakhogy az a Citroen nem volt furgon, az kis Citroen volt, ez meg nagy bázi furgon. Az a „mi Citroenünk” zöld volt, pisztakkió-színű, ez meg, ez a nagy, ez vanília-színű; mind a kettő fagylaltszín, de ez nem lehet az. Vagy igen?! …Mégis az! Odasietek. A népes család szörnyen el van foglalva magával; mindenki karattyol, rámol. Hátul a rakodó plattformon egy csinos magas lány. Beszél… Hozzám beszél? azt magyarázza, hogy miért megy most haza, miért hagyta ott a férjét; jó házasság lett volna, de nem tudott jól franciául és nem fogadta be a család. Nem is hogy nem fogadta be és nem is hogy nem tudott megtanulni igazán jól franciául; csak épp sokat művészkedett, lumpolt, festegetett, festőiskolába járt, az otthonát elhanyagolta, a férjének nem számolt el se a pénzével, sem az idejével, sem a, hiszen tudja; és ez persze a kispolgár francia pereputtynak nem tetszett

– – – Nem érdekel a francia pereputty! – szakítom félbe – majd azután mondja. Mindent meghallgatok, de előbb… –

– Mit előbb? Maga tetszik nekem – kacérkodik a magas lány.

– Majd arról is beszélünk, csak előbb visszakapjam a rádiómat.

– Miféle rádiót?!

elmagyarázom, miféle csodagép a gyűszűrádióm, az ujjamra húzva szól, leírom neki, hova tettem, hogy nézett ki a biztonsági bőrönd, az ékszeres –

– Jó, várjon, mindjárt megnézem – mondja – de visszajöjjön ám! – Átkecmereg a mászkáló féltucat kölykön, a dobozokon: és már hozza is.

– A rádiója. Ez volt?

– Ez az! A csodarádióm! Megvan!

megköszönni is elfelejtem, már szaladnék vele vissza, de a lány nem enged, ő még mondani akar valamit, rengeteg mindent, elmondani az életét, az egész életét, ami ide vezetett, ide, hozzám… Alig tudom lerázni. Iszkolok vele, a rádiómmal, vissza; rohanok a fogadóba, fel a lépcsőn… ebben a tömegben valóságos közelharc, úgy török utat az emeleti folyosón, a mi szobánkig, ahol Karola vár. Betoppanok – Megvan! megvan! a rádió!… – Karola letörve lóg önmagán; egy széken ül és zokog

– Neked a rádió kellett! mindig! én nem kellettem: neked mindig csak a rádió kellett!

Karola végül dührohamot kap, Karola kikapja a kezemből és Karola rátipor. – Karola! – Karola toporzékol és a sarkával ráver. Szétveri!… –

– Nesze! Nesze. A rádiód. A nászutunk, ami soha nem volt: az nem kellett!…

halálraváltan nézem, mit művel. Amit az ujjamra húztam, a gyűszűrádióm ami volt nekem. A forgatótárcsák rajta – gyémánt. A hullámhosszváltó – smaragd. Mindent vett, behozott, közelhozott, a hajórádiókkal felveszi a versenyt. Síránkozva kérlelni kezdem: – ne tipord, az isten szent szerelmére, a gyűszűrádió, a csupa-gyémánt-meg-smaragd, a világvevő! Ne tipord, hiszen  a rózsa lelke van benne, a rózsa lelke!…

Karola abbahagyja és bambán rámbámul

–  A rózsa lelke…?!  – visszhangozza

mind a ketten a pozdorjává tört, széttiport gyűszűrádiót nézzük, amely már nincs sehol: abban a pillanatban virágkosárrá változik. Függöny – – –