|
(Kabdebó Lórántnak, 80 utánra)
barátom! mi van veled?
hogy olyan nagyon befele fordulsz a suton ahonnan behúzódva s benn megülve
előlesel – ott is lihegsz-pihegsz és lélegzeteddel magad utolérned nem sikerül…?!
rádnézett a csontkakas? megijedtél…?
te aki elárasztottál kérdéseid ostromló hadrendjeivel és most itt látsz kiterítve, itt-itt, te
csak ne néznél félre onnan ahol kiterítve látsz
nézz rám! feszülj neki! feszülj fel! jusson eszedbe –
özön kérdéseidre nincs már felelet-zuhatag; hanem csak ez az egy van –
szorongatásodra kérdések özönével is csak egy a válasz ez a válasz amit ihol magam is
futtában belevágok fogásra csattanó hátrameresztett tenyeredbe –
no mi az kiskomám felcsapnál nyárfalevélnek s már meg miskolci kocsonyát játszik a
csepleszed a rajthoz csak alighogy odaálltál s már belekékülsz?
visszavonhatatlan cipő-szögeid az indító salakba beleserkesztetted –
rajthoz álltál –
most! most! citromsárgán céklalilán te!
fuss! siess! rohanj!
zuhanj előre frissen kilőtt golyóként s ne tudd hogy előre-futtában mi célgödörbe lesz
lövedék-becsapódásod
hurrá! húskartács! csak-előre a nagy gatyavesztésen a társakat lekörözni haha! hajrá!
szaporázzad! száguldj! kalimpálj! cigánykerekezzél te-botoddal-engem-markoló tenyeredben
fiú: rajtad a sor –
az én-átaladtam-bottal csak jól hátrataposni a pályán rajtad a sor –
te következel a halál-stafétán
|