Kukoricacsutka

Táncolj kecske, ne állj meg,
Mer’ az Isten nem ver meg.
Kukoricacsutika,
Rázkódjál Mariska.
Csuti-boti csutika,
Ketten hálunk Mariska.
Le patakon, le, le, le,
Cserebimbó levele.
Szeretőmnek szerelme.
Érted vagyok, szűvem beteg,
Ráz a mindennapi hideg.
Érted bizony nem es csoda,
Mert te szép vagy mint e rózsa.
 
Moldvai csángó népdal

 

 

 

 

Utazás

Nem igaz ám amit írnak
utazáshoz kell harminc nap
míg az ember megérkezik
felöltözik levetkezik
díványon ül törülközik
aztán az erkélyre kiáll
s néz a kertbe mint a király

 

 

 

Széltoló tavasz

 

 

 

 

Makaróni

A gyerek elengedte a kezünket.

Ment-mendegélt, mint a jól megírt mesében – tűrhető kirándulásokat tett, remek réteket, szárnyaló állatkerteket, zúgó földalattikat, ágaskodó toronyvárosokat, kék-nyíl-autóutakat látott –, jött-jöndögélt velünk, fanyarul csodálkozott, s aztán – elengedte a kezünket.

– Nem kell.

Enyhe hányingere lett tőlünk.

S most bolyong. Egyedül. Egy nagyvárosban, egy tanyán, erdőszélen, de többnyire egy világfogalmas egyedüllétben.

S nem lehet hozzáférkőzni. Komoly undorral fordítja el tőlünk a fejét, ha édesgetve elébe szaladunk a tömeges pályaudvaron, „Ki jön az én házamba?”-mesénkkel. Én nem – szögezi le felnőtt beletörődéssel.

…A gyermekéveket is úgy kell tekintenem, mint egy világra kiterjedő reklámot. Nagyon szépen be van csomagolva a makaróni. A reklám cégjelzése a mi világméretű lelkiismeretünk. Persze, hogy izgatjuk magunkat miatta. A gyerekeink nem akarnak makarónit enni. Rendes, tisztességes világot akarnak. Rendes, tisztességes ételt akarnak enni – hinni akarnak. Hinni, hogy van hús, eszme, rágható étel, tápláló élet. Anyag. Megmérhető igazság. Nem ilyet kellene gyártani nekik?

A gyerek elengedte a kezünket.

Bolyong – hiszen egyedül van. Várótermekben alszik, „tékozló fiúként”, elhúzza tőlünk a száját. Hazajönne. Sietne haza. Lerongyolódva, tépetten, hitre, hazára, családra, igazságra várva. Csak azt ne hallja tőlünk, ha beront – éhezve nemzetre, ruhára, szerelemre, költészetre – életünk konyhájába:

– Anya, mi van vacsorára?

– Már vártalak, fiacskám. Makaróni.

 

 

 

Gida mama

Gida mama
Gida mama
add ide a
tejet hama
hogy megigyam
hogy megegyem
erős legyek
rémségesen
hogyha farkas
koma jön
szemén folyjon
ki a könny
szőrös-bőrös
állkapcáját
a patáim
eltalálják
és akárhogy
is visít
rúgjam ki a
fogait
a bajuszát
kicibáljam
s táncoljak a
kicsi bálban!
Gida mama
Gida mama
add ide a
tejet hama!

 

 

 

Gyermekszületés

Azt mondta a zöldkabátos:
tudod, hogy születik a gyermek?
A nap süt át a fákon. A lombokon
keresztül süt a nap, keresztül tör rajtuk.
És aki szereti egymást, két ember, azokra süt.
Az asszony szemébe süt, és az asszony szemében
születik meg a gyermek, s a férfi szeméből nézi őt.
Ott, ahol annyira nézte, keletkezik egy fény-pötty,
egy kis fény, embernyi fény.
És tűz és víz keletkezik ott és gömbölyödik.
S amikor megvan, egy könny hullik ki az asszony
szeméből, egy könny, s ahogy hullik, emberré válik.
Mire földre ér. Így születik a gyermek.

 

 

 

Kicsik

Kiskutya orra
szimatol a szélben,
annyira hajtja
a barit a réten.
Kiskutya fuss, fuss,
körbe szaladgálj!
Rohan el a burkus,
repedez a nadrág.
Kisbari gyorsan
beszalad a sorba,
léptet a porban
s megremeg az orra.
Kisbari jó lesz.
A nyakán a csengő
csendül. Mi a móres,
tudja mind a kettő.

 

 

 

Gyermek

Gyermekláncfű voltam
egyszer a mesében
összeakasztottam
láncaimat szépen
annyifele húzták
szétszakadt a szélben.
Három bari voltam
egyszer a mesében
egyet feláldoztam
hitvány szószegésben
kettőt szalajtottam
felhőnek az égen.

 

 

 

Garabonciás

Nem tudom, mit akarok,
kicsi sorsot, vagy nagyot,
felöltőt, vagy kalapot?
Néha arra gondoltam,
úgyis elég gondom van,
nyugodjak meg sorsomban.
Aztán mégis kívántam,
mint akiben hiány van
s vágyik minden irányban,
követ, csákót, levelet,
aranykardot, rengeteg
pityke verje mellemet,
aztán csöndes faházat,
hol az ember tanyázhat,
és örül a magánynak,
aztán végül semmit se,
nem gondolni senkire,
leülni egy serblire –
Nem tudom, mit akarok,
kicsi sorsot, vagy nagyot,
nyugalmat, vagy haragot?

 

 

 

Áprilisi nóta

Szél száll, suhog a kendő,
levegőből selymeket sző,
pereg a rokka,
a motolla
ide-oda jár,
kék gép, mennyei műhely,
csillog-villog ezüst tűvel
s ágakon fel
sátrakat ver,
táncol a madár.
Lépte dobban szarvasoknak,
piros csordák eliramodnak,
ég a bőrük,
zizeg a szőrük,
ámul a határ,
zuhog a napfény, mégse perzsel,
mint arany tőr, áll a reggel
fűbe-fába belevágva,
s táncol a madár.
Fütty száll, csendül az ének
és a libák nagy seregének
gágogó
és csattogó
éles hangja száll,
erdők illata rezdül
sűrű lombokon keresztül
és serényen,
mint a kötélen,
táncol a madár.

 

 

 

Lángsugarú nyár

 

 

 

 

Ez a telek

Ez a telek eladó
egyébre nem is való
hadd rakjon rá az házat
kit még nem ért gyalázat
álljon ki a kapuba
onnan hencegje-fújja
milyen nagy úr őkelme
arany láncát pörgesse

 

 

 

Levél

Sete-suta
vizek ura,
kicsike halász,
ugra-bugra
kisfiúcska,
ugyan mit csinálsz?
Eszed-e már,
ha jön a nyár,
a köménymagot?
Én azóta,
tudsz-e róla,
mily kövér vagyok?
Halászod-e,
megfogod-e
a kék halakat?
Csalod tőrbe,
keszkenőbe
a madarakat?
A méhkasod
gondozgatod?
Pereg-e a méz?
Megszámlálod
a világot?
Milyen messze mész?
Ide-oda
megsózod a
béka üstökét,
hogy megfoghasd,
a hajókat
szereted-e még?
Asztal alatt
húzod magad,
ha jön a verés?
De ez hagyján,
én fiacskám,
nagy vagyok s nehéz.

 

 

 

Vendégség

Jönnek, jönnek a vendégek,
de én tőlük nem félek,
a kapuba kiállok
és jó estét kívánok!
Hogyha elöl jön egy hólyag,
megdobálom gombócokkal,
hogyha öreglány nyit rám,
az is keserüli nyilván,
hogyha összesereglenek,
a huszár bajszára kenek
szilvalekvárt, mézescsókot
pedig a bíróra nyomok,
zsírral kenem be az ajtót,
ragadjanak oda rajkók,
rokonoktól sem hátrálok,
ostorral közibük vágok,
őrnek szólok, akárki jön,
annak a képibe lőjjön,
a pápának készíttetek
rengeteg rumosüveget,
azt a fejéhez vagdosom,
hogy fusson is, ne csak igyon,
vagy amikor együtt ülünk,
menyasszonyok, ángyunk-menyünk,
kínálok majd, a tálat hozd,
s a földre rántom az abroszt,
kipingálom a szekrényre,
hogy menjenek az alvégre…
de ha egy jön, de ha eljön
meredeken vagy a lejtőn,
az én egyetlen személyem,
meghajlok, mint fa az éjben.

 

 

 

Munka

Föl megy az út, le is,
mennyi ember precíz,
meghúzza a vonalakat,
közéjük rajzol lyukakat,
abba ír be számokat,
bosszankodik, ha kimarad.

 

 

 

Kistanya

Csóka jár a kamránkba
a búzánkat dézsmálja
mert nyitva van az ajtó
azon jön be a szajkó
Elhajtom a varjúkat
a kerítés végéről
nem gondolok semmi jót
Dani denevéréről
Holló száll az ég alatt
fára áll és ott marad
kurrog s amíg teheti
ablakunkat figyeli
El van dobva mint a kő
a pacsirta az a fő
az ég nagy-e kicsi-e
elfér benne van helye

 

 

 

Sári bíró

Sári bíró a kertjébe
ültetett egy almafát,
almafáról almafára
nőttek aztán tarka fák.
Almafákkal fitogtatta
Sári bíró hatalmát,
annyi fa volt már a kertben,
beszélni is badarság.
Addig ültetgette őket,
már a fák sem akarták,
itt egy alma, ott egy alma,
egy hegyes, egy csavart ág.
A gyerekek az ünneplő
versikéket szavalták,
beszedjétek, begyűjtsétek
az almákat, hamar hát,
kosaramba, te ebadta,
aki még itt szaladgált
az előbb is, megsokallta
ezt a kétkezi munkát?
Sári bíró, megjárod még,
ha az alma szakad rád,
almafába beüti még,
mondom, kend a kobakját!

 

 

 

Pali úr

Pali úr Pali úr Pali úr
ne siess ne szaladj ne butulj
ki ne fuss a világból a kék
levegőbe ne bukj bele még
Az égbe vered kobakod
ki ne fuss a világból ahogy
lábasból a habbal a tej
megsínyli a láb meg a fej
Vigyázz magad összetöröd
mint tagjait az a török
kit ránt le vala Dugovics
beütötte magát amaz is
Dadogott az ütéstől a nyelv
zuhanó port annyira nyelt
kopaszon repülő az egész
arcát betörő favitéz
Pali úr ne szaladj sose fuss
igazán sose bánt a kutyus
de ő szalad falvakon át
s utána nyomulva kutyák

 

 

 

Hulló hajú ősz

 

 

 

 

Piac

Három ökör áll az úton
behorpadt a paprika
túrót tejet mér a néni
el is kéne adnia
A kosárban összekoccan
az almával a dió
holnap az lesz a nagy tálon
vacsorára ami jó

 

 

 

Kikeriki rét

Kikeriki rétre
nem értem ki mégse
pedig sokat csatangoltam
az erdőben és vadonban
Hol a kikeriki rét
nem is látta senki még
Azt mondta a szakállas
innen oda találhatsz
Mikor kérdeztem a papot
óriás fügét mutatott
A kocsmáros sörbe fojtott
„ne járass velem bolondot”
Sofőr nézett a sok útra
mint borjú az új kapura
A nagyasszony a mami
zsákba akart varratni
A kovácsok kergettek
északnak és keletnek
én meg körömszakadtig
keresgéltem valamit
a bojtárok bojkottáltak
a királyok szalutáltak
a csikósok csiklandoztak
haramiák harangoztak
én fogtam a fák kezét
nincs is kikeriki rét?
Lehullott a fák haja
a tó arca bealvadt
minden istencsudája
rajtam akart hatalmat
Kikeriki rétre
elfutok
ott egy nagy edénybe
elbujok
de a nagy edényből
kilátok
onnan nézem majd a
világot!

 

 

 

Boszorkányok

Rettenetes nehezen
járnak túl az eszemen
és azok kik túljárnak
mindig bennem turkálnak
jó vagyok-e végleg jó
mint a nagybelű dió
nem ett-e meg a féreg
mint bognár az ebédet
kényelmesen egyhelyben
mégis mindig éhesen
rossz vagyok-e végleg rossz
mint a kontár lakatos
akárhány zárt csinálhat
összezárja a házat
aki egyszer oda be
került nem jöhet ki se
Vizsgálgatnak fordítnak
a pofámba ordítnak
hátam mögé kerülnek
boszorkányok seprűznek
kérdezgetnek faggatnak
ördögnek vagy angyalnak
tartanak a sarokban
mindegyikük azon van…
Rossz volnék vagy jó volnék
hurkában a töltelék
Később megromolhatok
ha csipkednek falatot
Lehet hogy csak lázam van
s elmúlik a házamban
hogy ha hazaérkezem
rettenetes nehezen.

 

 

 

A generális

Ott mennek a katonák,
jobbra-balra néznek,
nem szeret az igazán,
aki sose téved.
Mennek csákók, kalapok,
beveszik a várat,
aki szeret igazán,
ezer évig várhat.
Mentéjükön süt a gomb,
úgy ragyog a napban,
aki szeret igazán,
csalódhatsz is abban.
Ott mennek a katonák,
jobbra-balra néznek,
s én mint egy vén kakadu,
nézem az egészet.

 

 

 

Karcagi mese

Karcag,
arany tornyaid hívogatnak.
Messze vagy tőlem,
távoli vár,
távoli várban
valaki vár,
hangomat hallja,
nézi szemem,
kockakövekre
lép csöndesen,
vonatom füttye
messze kiált,
vár az ablakban,
mint a királyt,
guggol a tűzhöz,
kezét melegíti,
hogy a hideg ajtót
ki tudja nyitni,
oly nagy a szél,
oly nagy a zár,
azt mondja: nem lehet
messzire már.

 

 

 

Barátom

Volt egy öreg barátom
jó barát volt belátom
nem ütött meg nem rugdalt
mórikáztunk magunkban
Csak a hajam szétzilálta
nem a kezével csinálta
halkan szólt a szeleknek
és engedelmeskedtek
Csak a szemem befútta
hóval nem láttam útra
nem a szájával csinálta
nem mondta csak kívánta
Csak a fülem befogta
nem két kézre marokra
csak szólott a katonáknak
azok pedig trombitáltak
Volt egy öreg barátom
jó barát volt belátom
ragyognak a csillagok
s egész egyedül vagyok.

 

 

 

Jégcsipkés tél

 

 

 

 

Éli teste

Ideg a hing és
örög a porsó
emeg a rúton
árom horosz ló
Illagász cséri
ezével kel
ikor a mégi
ap négre kel
Gyalszik az ermek
tugrik az áj
tegy izedesnek
szőr alutál
Kisten eményre
ogta a forsót
billanni előle
ár noha mincs sód
Az ág finognak
nugy szuj az agy fél
ár a kokosnak
kelhalni az oncért!

 

 

 

Hídon

(Dórinak, Ritának)

 
Károg a varjú,
reccsen a léc,
két kicsi ember
hova mész?
Két kicsi kendő,
buksi-fejen,
mennyi a heti
jövedelem?
Venni cukorkát,
kékszélü tejet,
pénz markotokban
mennyi lehet?
Télikabát a
térdig se ér,
összefogódzva
a két tenyér,
hangjuk a hóban
harmónikázik,
nevet az egyik,
dünnyög a másik,
egy kicsi fej,
meg egy kicsi fej,
ütődik a kanna,
reszket a tej,
kis nyomokat hagy
a hóban a lábuk,
reccsen a deszka,
ne nézz utánuk.

 

 

 

Kacsaláb

Azt hallottam maholnap
üvegezik ajtómat
hogy ne kelljen kijárnom
elég lesz majd kilátnom
varjúszárnyat hósapkát
akár hercegek hordhatnák
vörös kakast tófeneket
hidegtől meggémberedett
lábat madárijesztőt
vadászokat ki nem lőtt
töltényekkel puskájukban
pedig milyen nagy puskájuk van
Viset-vasat vasutat
mikor a dombra fújtat
utakat ahogy keresztezik
egymás útját Szerdahelyig
aranylemezű templomtetőt
mit a nap ágyúja lelőtt
behemótan mégis ott van
ablakomban állandóan
ősz csőszt mindenkit
akinek tetszik nem tetszik
elölről és hátulról
aki hallgat aki szól
látok fiút gézen-gúzot
aki éppen vizet húzott
még a mákostésztát is
a harmadik házban is
nyulakat ahogy ugrálnak
a kukoricacsutkákat

 

 

 

Mikulás

Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?
Vár rád a gyerekcsapat,
ideadd, odaadd,
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!
Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!
Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!
Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat és ezüst,
csillogó hajad a füst.
Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!
Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutba, hogy legyen időd
hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
a mikulások, gyerekek
cinkostársak legyenek!
Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!
Itt állunk megilletődve,
míg a lábad törölöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!
A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!
Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!

 

 

 

Széli tánkók

Őri gyerekek
hideregnek a dóban
fén is ázom
vöregedve alóban
Mánkáznak szég
la kábukat idugják
rúgy öpülnek
int a mán a fennyország
Ó harcukon
öpdösnek a rangyalok
hakig nyóban
a szomukban nyaladok
Borra ukom
sijedt ietségemben
vők eg mígan
muhannak el sellettem!

 

 

 

Kukoricaszár

 

 

 

 

Gyerekszerelem

Pattog a, pattog a kukoricaszár
gyűlik a hamuba a bagi határ.
Őröl az, őröl az öregasszony nyelve,
meg vagyunk idva, megy vagyunk edve.
Keserű levélen a leveli béka
akkorát ugrik, nincs is hozzá létra.
Hőköl a hold is, elúszik a felleg,
tiszta az égbolt, nem nagyon szeretlek,
alig szorítalak, alig érek hozzád,
átugranak könnyen bennünket a bolhák.
Fekszik a puszta, micsoda határ,
a körmünkre ég a kukoricaszár,
harsognak a szárak, a levelek égnek,
kitüntetéseimet odaadnám érted!

 

 

 

Arany csikó

Arany csikó arany tál
mért nem nálam maradtál
mért mentél el szomszédba
mikor elhívott Éva
Ott biztos jobb dolgod van
mint ebben a kuckóban
a homlokod kitetszik
a tomporod melegszik
Mégis itt a vakablak
ahol én simogatlak
mégis itt az asztalka
hová mogyorót raktam ma

 

 

 

Kis kukorica

Kukoricafosztás között
én mindig csak rád gondolok
a kezedre kézfejedre
tördelő tekintetedre
én is fosztom te is fosztod
dolgozunk mint a bolondok
és ha hívnál menjek veled
kerülném a tekinteted
Kukoricafosztás után
szétszéledünk ne gondolj rám
zörög a szél mint a bádog
nem is igaz amit látok.

 

 

 

Kiskatonák

Vettem magamnak
kicsikatonákat,
kék sapkájuk volt a
kicsikatonáknak.
Várakba gyűltek,
homokba álltak,
állogattam a
kicsikatonákat.
Vállperecükben
puska meredt,
olyanok voltak, mint
az emberek.
Meg se mozdultak,
mindig csak álltak,
otthagytam a
kicsikatonákat.
Befödte őket
hóval az éj,
nem volt nyomukban
se ólom, se vér.

 

 

 

Lánykérő

Ti ti
szereti
szere szere
ti ti
Reggel is
este is
télen is és
nyáron is
keze is és
lába is
emez is és
amaz is
Görbe
pörge
fakalappal
mendegélt a
réteken
körbe
körbe
szamarakkal
utazott a
szerelem
piros pipacs pántlikája
kerekedett kalapjára
integetett két kezével
fehérrel és feketével
ti ti
szereti
állandóan
szereti
Integettem
jókedvemben
legyen kész a vacsora!
legyen kész a hordók bora
hajló füvek menyasszonya
mert a kedvem akkora
Láb láb
szarkaláb
muzsikáljunk
legalább
fűzfasíppal
liliommal
mindenféle
limmel-lommal
rózsatövis lesz a verő
hajadszála a hegedű
Íme itt vagyunk
Székünk asztalunk
kacskaringós karikába
a menyasszony udvarába
letettük
Ripsz-ropsz megettük
a galambot süteményt
rigó-husát, mák-lepényt
bemutatjuk
alapostól
kalapostól
az apostol vőlegényt:
ti ti
hirdeti
a falukon a réteken
hogy elfogta a szerelem
legyen övé a ruhája
s amit kíván szeme-szája
szép kisasszony add magad
ölelésre derekad
evésre a táladat
ivásra a poharad
alvásra az ágyadat
Mi elmegyünk
Nincs szeretőnk
Neked legyen
jó szerelem
Üsse kő
az a fő
csak hogy boldog legyen
ő
Ti ti
szere
ti

 

 

 

Ünnep

 

 

 

 

Hamupipőke

Szidnak szólnak szapulnak
egész héten egész nap
de egy percig vasárnap
megállnak és csodálnak
arcod tükrét figyelik
szemed fényét szeretik
s ha elmúlik a vasárnap
bosszúból eltángálnak

 

 

 

Varjú

Száll az égen varjúpár,
szárnyait kitárva,
azt mondják az okosok,
minden varjú árva,
pedig nem csak úgy lebeg
a két szárny, hiába,
mindenkinek megvan a
maga varjúpárja.

 

 

 

Kakaskirály

Egyet kiált, hallják
a faluban végig,
kettőt kiált, a hajnalt
a hangjához mérik,
vörös sapkája van,
mint Napóleonnak,
és takaros tüzérei
tojásgolyót tojnak.

 

 

 

Kicsi

Jaj de édes jaj de jó
ez a kicsi Anyukó
aranyból van a ruhája
gallyacska a lábaszára
olyan kicsi mint a légy
te is ilyen kicsi légy
Nem ért ő még semmihez
zsemléhez se kiflihez
amit hímez amit hámoz
se a töltöttpaprikához
se amit mond se amit érez
se a kenguru színéhez
lúdhoz lóhoz lábashoz
egyet kérnek – hármat hoz
se a gondhoz se a bajhoz
csak a lábával harangoz
De aztán majd megtanulja
mit csináljon meg az ujja
mit szorítson mit veszítsen
kerítéssel mit kerítsen
mit csináljon egyebet
ábot-bábot rozskenyeret

 

 

 

Család

Száll a szél a fák között
megy a hal a tóban,
emberekben száz között
legalább egy jó van,
ne mérgelődj, ne köszönj,
minden ember alszik,
alvó ablakok között
megtalálod azt is.
Három gyerek nem gyerek
csak úgy szép, ha négy van,
csak az tudja igazán,
akinek elég van,
de ha ülve látszanak
asztalnál derékban,
nálunk meg a királyok-
nál is jobb ebéd van.
Asztalomon négy virág,
mindegyikük rózsa,
vörös, piros, rózsaszín,
bíbor takarója,
és ha valamelyikük
nem is volna rózsa,
úgy szeretnék akkor is,
mintha rózsa volna.

 

 

 

Gyerekek

Csofác,
az aki visszapofáz.
Csiriz,
aki mindent kivisz.
Trudi,
a treff-bubi.
Moni
sír, mint a harmoni –
Ugrálnak és bugrálnak,
a hátadon csúszkálnak,
hátulról, mint cowboy-filmek
hősei, nyakadba röpülnek.
Peer-Gyntöt se csípték jobban
vörös manók a bokorban,
nem cibálták, nem gyötörték
bajszát jobban nem pödörték,
gurguláznak, nyávognak,
pohártörést rádfognak,
nincs vége az éneknek,
míg a fejed szét nem megy,
mutogatnak mögötted,
vinnyognak, ködben köhögnek,
lefogják a kezed, ha ütsz,
lámpát oltanak, ha bejössz,
hogyha alszol, csiklandoznak,
ha kérsz valamit: majd holnap!
lábost tesznek a fejedre,
táncolsz köztük, mint a medve,
babahintőporral szórják
be a kezed, az új ruhád,
hajadból lenyisszantanak,
piszkálnak az asztal alatt,
újságodat, ha olvasod
gyufával gyújtják valahol
Trudi, Moni, Csiriz, a srác,
s Csofác, aki visszapofáz.

 

 

 

Bölcsődal

 
„Nagyon beteg a gyermekem és
esőben áznak a fák. Itt volt
egy fehér úr és azt mondta,
nem gyógyítja meg csak az
álom. Altasd el, ringasd el varázs.”
 
Dollen, dollen,
bala-bala kotta,
bala-bala kotta
dollen di,
morden, korden
draka taka motta,
draka taka motta
jollen vi.
Börden csulden
kudi rati potta,
kudi rati potta
hander kő,
vulder mönden
kamarida botta,
kamarida botta
rotten dő.
Kordasz vutti
pamarila totta,
kimarila totta
vot-vot hő,
böllen-böllen
kibarila votta,
zubalila votta
rot-rot gő.
Balder, valter
kodariba ritta
rotavita ritta
vul-vul dá,
ötten-mötten
bidi badi csitta,
joka luti csitta
kurdun já.
Gélen dáró
mordilacsi táró,
vötlikati váró
juklen dám,
görden buttó
huldikari járó
bötlibari dáró
dölden rán.

 

 

 

Söröshordó

Volt otthon egy söröshordó,
abból iszogatni volt jó,
abból addig ivott Ottó,
míg maga is söröshordó
lett.
Azóta is annyit hörböl
a sárgavirágú sörből
minden délután elölről,
hogy már a könnye is sörből
van.
Hogy már sírni se mer Ottó,
még azt mondanák, hogy attól
sír, mivel a söröshordó
alakjához lett hasonló.
Nem.

 

 

 

Kék

Esők zuhognak állva,
világ csodája eljő
s a kert végében áll egy
égszínkék utcaseprő.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]