Vallomás
| És néha mégis jó, hogy anya van, |
| és néha jó, hogy apa hazajön, |
| megérkezik, mint reszkető diák, |
| megérkezik, mint szemembe a könny. |
|
Papa
| Én véletlenül szeretem a papámat, |
| most nem tudom, voltaképp mit csináljak? |
|
| Hogy mutassam mások előtt, hogy utálom, |
| miközben csónakázok vele a nyáron? |
|
| Most az a sikk, ha belerúgunk apánkba, |
| ha tele vagyunk érzéssel is iránta. |
|
| Mit mondjak majd a Magdinak, ha megkérdez: |
| „apád mihez hasonlít, lóhoz, tevéhez?” |
|
| Röstellem, hogyha nem szídhatom eléggé, |
| ha nem nevezhetem ki lóvá, tevévé. |
|
| Most itthon írok egyedül a szobámban, |
| és körös-körül elegendő homály van. |
|
| „Ne vedd zokon, apa, ha neved teve lett, |
| én mindig együtt fogok élni teveled!” |
|
|
|