Tintapaca

Bál

Volt nálunk egy kicsi bál,

azon ott volt Kicsi Pál,

eljött feleségestül,

az is feldőlt székestül.

Pereces

Itt van a legjobb, a legtökéletesebb!

Itt lehet kapni a négyfülü perecet!

Forgatom, számolom, földobom, gyerekek,

nyúljatok, mérem a, nézem a kezetek,

egyszerre hármat is egyetek, vegyetek!

Nézzetek, láttatok ekkora lyukakat?

Átférnek, átbújnak rajtuk a madarak!

Ha a fül lemarad, ha a fül leszakad,

fölragasztunk egyet pillanatok alatt,

az a jó, amelyik legesleglyukasabb!

Nem forgattam, megégettem, elfeledtem, he-he-he!

kemény lett a teteje,

kormos lett a feneke,

két oldala, baloldala, jobboldala fekete!

Gyere, gyere, gyermek,

szórj rá fehér pettyet,

attól még az öregek is,

bújócskázó madarak is

éne-, énekelnek!

Egyszerre hármat is egyetek, vegyetek,

nyúljatok, mérem a, nézem a kezetek,

forgatom, számolom, földobom, gyerekek,

itt lehet kapni a négyfülü perecet,

itt van a legjobb, a legtökéletesebb!

Marcipán úr

Lágymányosi híres város,

ott lakik a Marcipános,

Marci pán, Marci pán,

szerethetnél igazán.

Marcipán nyulat, egeret

esznek ott a kisgyerekek,

Marci pán, Marci pán,

bizony gondolhatna rám.

Csinál szívet marcipánból,

melyiken a Marci lángol,

ideadhatná mellembe

reggelente, estelente.

Ott él maga Marcipán úr

az udvaron maga, hátul,

édességet, édes krémet

gyárt, szívet és eleséget,

gyárt cukorkából, bűvöletből,

gyártja háztartási kekszből,

díszítésből, duzzogásból

– lényegében marcipánból.

Lágymányosi híres város

végében él Marcipános,

Marci szíve, Marci szája,

legjobb az ő marcipánja.

Pán, Pán, Marcipán,

ne szidj meg, ha jár a szám!

A lakat

Gyúrja, fúrja, úgy gyalulja

a mester a vasakat,

ahogy készül, belekékül,

melle, izma kidagad.

Vágja, vájja, esztergálja,

lyukak lesznek, kerekek,

kerekedik karikája,

hasa egyre begyesebb.

Üti-veri, kalapálja,

sunyítanak a vasak,

a föld, az ég ajtajára

gömbölyödik a lakat.

Fogja, nyomja, áthurkolja

parázsban sült derekát,

űzi-tűzi, egybefűzi,

és a végén odavág.

Álmocska

Hóha, hóha,

piros bugyogóban,

ha feljön a hold majd,

elfogjuk a tolvajt.

Mit lopott, mit vett el?

kezében a szvetter,

a lábán a csizma

és nem adja vissza.

Csönd van a faluban.

A parázson hamu van.

Elmúlott az éjjel,

nézzük: mit vitt még el?

Tündérek

Egyik tündér haját fonja,

a második hahotáz,

csúzlit kapott karácsonyra,

tőle ugrál majd a ház.

A harmadik a sarokban

ül és arca csupa máz,

így élünk mi cigány módra,

mi tűrés, mi tagadás.

Hopp-hopp

Hopp-hopp, katona,

ketten ülünk egy lóra,

te ülsz fel az enyémre,

én pedig a tiédre,

jó, hogy ilyen lovad van,

nem jár alacsonyabban,

te magad is jól megülsz

a lovamon, mint a tűz,

jó, hogy két ló az az egy ló,

jó, hogy vörös és nem pejkó,

jó, hogy fiatal, nem vén,

jó, hogy szállunk te meg én,

jó szobában lovagolni,

jó mindenről tudni, hogy mi,

jó a gyerek, jó a lova,

jó a hopp-hopp, a katona.

Hopp-hopp, repülünk,

égbe verjük a fejünk,

ott egy újabb lovas van,

színezüstben-aranyban.

Biztos, ott is lovagolnak,

vagy ha nem, szamaragolnak,

a szájukban pogácsa van,

s mindnek külön kovácsa van.

Kanál

Anala-kanala

kettő-három,

én a helyem

nem találom.

Beleérjek a levesbe,

a galuskák közé esve?

Itt a szomszédomnak lába

beleér a káposztába.

Megmarkolnak és merítnek,

föl-le, ez egész nap így megy.

Délután kifényesítnek,

megtörülnek cifra dísznek.

Este újra fejeselek,

merítem a leveseket,

szürcsölnek és csámcsognak,

és még engem átkoznak:

csorba vagyok, göthös vagyok,

szidnak kicsik, szidnak nagyok,

én egész nap lapátolok,

mégis morog minden torok.

Baba-baba-baba-ba,

gyere ide, Katica,

te vagy az én jóbarátom,

neked legjobban csinálom,

várom, míg a citromlevet

rám eresztik s megmeredek,

hogy könnyebben idd ki

mind egy cseppig, így ni!

És ha majd megöregedtem,

elleszek én kinn a kertben,

ahol készül gyerektorta,

lefekszem a homokodba.

Ott is velem kanalazzál,

és ha majd a rozsda mar már,

se barátság, se torta,

hajíts el a bokorba!

Új ruha

Nézd a ruhát!

Nem hordja senki.

Neked legalább

föl kéne venni!

Hordani vígan,

hordani egyre,

amíg csak teste

átmelegedne!

Kéz-láb

Kéz, láb, végtagok,

baba vagyok, szép vagyok,

járok mégis imbolyogva,

mintha lábam dárda volna,

csoszogok, nem emelem,

átesem a küszöbön,

aztán négykézlábra állva

kiszaladok a konyhába,

fölnyújtom a kezemet,

hogy ölükbe vegyenek,

és ott aztán lebegek,

hadonászok körbe,

s a nagyok a kezemért

ölre mennek, ölre.

Rongy

Rongy, rongy,

te bolond.

Teveled meg mit csináljak?

Megcsinállak kócbabának,

kitömöm a hasadat,

bajuszod megfestem,

meghúzgálom a hajad,

így élünk mi, ketten!

Tintapaca

Kis kalicka, nagy kalicka,

abban lakik Irka Rita,

ott ír, írogat levelet,

hogy én már hazamehetek.

Orra naív, füle naív,

engem Tintapacának hív,

ha a papírra leejti,

én vagyok az és más senki.

Nagy orrom van, kék szemem,

kék derekam, kék fejem,

csillag vagyok, duzzadok,

gondolok, amit akarok,

gyémánt vagyok, ökörszem,

bánat se vagyok, öröm sem,

de derült kék ég vagyok,

paca vagyok – én vagyok.

Irka Rita levelet ír,

hívogat, mint a gólyahír:

GyERe HazA

TInTA PaCA!

Iskola-nyitogató

Iskola, iskola,

ki a csoda

jár oda?

A takács, a kovács,

a kőműves meg az ács,

a kardjával odajár

kese lovon a huszár!

Itt tanulta meg az á-t

és a matematikát,

itt tanulta meg az ó-t,

mennyi szálat fon a pók.

Itt tanulta meg az í-t,

hogy a rózsa kivirít,

hogyan írja le az ú-t

s a Dunántúl csupa púp,

pörögtek az ő-k, az ű-k,

mint a fényes köszörűk.

Itt kezdte a hóember,

jaj, de szép a december!

itt sütötte meg a pék

a legelső kenyerét,

itt tanulta meg a csősz,

mikor sárgul meg az ősz,

minden ember itt tanulta

meg, hogy mennyit ér a munka,

é-t is, b-t is, c-t is,

itt tanulok én is!

Kinyújtom a kezemet,

ha ugyan elérem

a kilincset s bemegyek

pirosan, fehéren,

körülöttem karikában

kürtös-fürtös kobakok,

itt tanult meg a halász is

készíteni csónakot,

itt tanulta meg az á-t

és a matematikát,

itt tanulta meg az ó-t,

hogyan kötik a csomót,

meg a d-t, meg a t-t,

emberek becsületét!

Halászék

Balaton, Balaton,

pikkely van a halakon,

azt húzza ki a halász,

mikor a vízben halász.

Odahaza az asszony

nevet a kis halakon,

azt mondja: csak ezt fogtad?

Nehogy holnap elmondjad.

De ezért ő szereti

ezeket a keszegi

halakat, kis tükrükben

az arcát nézegeti.

Fekete Ernő

Fekete ernyő, fehér sál,

Fekete Ernő kisétál

a kapun,

hajadon-

főtt és megáll a havon.

Azt gondolja Fekete Ernő:

Ha nálam a fekete ernyő

és így állok a havon,

szépen mutatok nagyon

a fehér alapon.

Sálam, arcom két karéja

fehér, mint a tiszta tészta.

Igaz, a nyakam

sohasem mosom,

lábam úgyis földig ér,

minek lenne hófehér.

Azt gondolja Fekete Ernő,

ernyő, kendő elegendő

hogy szép legyen valaki,

hófehér és alaki,

sétálhat az útra ki,

ragyognak a gombjai.

Hiába kerített sálat

a nyakába, meg sem állhat,

csúfolják a gyerekek

az uton,

a havon,

barátságos alapon

s piszkos útra,

egérlukba

hajtják, mint a kereket

kergetik az egerek.

Csuda buta Fekete Ernő,

azt hiszi, hogy elegendő

sál a nyakába,

cipő a lábra

s a kezébe fekete ernyő.

Pletykás madarak

Kukovacsa mit csinál,

kukovacsával vacsorál,

kukovacsa kukovacsának

mondja el, mi történt vasárnap,

tücsköt-bogarat összehordva

vacsoráznak kukovacsolva,

lebegtetik a szárnyukat, nagy

kukovacsolva tanakodnak,

milyen sárga lett ma a málé,

milyen nagy láb az Orsolyáé,

csalánt esznek a kiskacsák –

ezt mondják a kukovacsák.

Éjjel egy nagy szalonban ülnek

a kukovacsák, nem repülnek.

Bársonyszéken, órákon át

ülnek csak a kukovacsák.

Höpp-höpp – a szárnyuk meglebbentik

a kukovacsák és leejtik,

és finnyásan és fényesen

ülnek a bársonyszékeken,

homályos szemgolyókon át

néznek csak a kukovacsák,

ülnek, törik a fejüket,

a kukovacsa-eszüket.

Egyik kukovacsa a másik

kukovacsával vacsorázik.

Még a kicsi kukovacsácska

sem figyel csak kukovacsára.

A kukovacsák kikiáltják,

mit csinálnak a Böskék, Márták,

mit dugnak paplanuk alá,

szekrény alá, az ágy alá,

kukovacsa kukovacsának

mondja el, mit mások csinálnak,

milyen szőrös a rókaláb –

ezt mondják a kukovacsák.

Gyalogút

Kút, út, gyalogút,

merre halad, hova fut,

minek a végére jut,

városok várják vagy faluk,

a falukban van-e tyúk,

aranytojást tojni,

a városban van-e kéz,

barát-kezet fogni,

a falukban van-e fal,

hóban melegedni,

a városban van-e vár,

termeit szeretni,

a faluban van-e tűz,

gulyáslevest főzni,

a városban van-e őr,

ki a tüzet őrzi,

a faluban van-e lány,

ki a haját fonja,

a városban él-e még

a falu bolondja?

Istállóban van-e ló,

amire felüljünk,

s elvágtassunk az úton,

merre gyalog jöttünk.

Téli tanya

Kinn a széles utakon

észak szele fú nagyon,

ólban fekszik a barom,

pörög a hó a tájon,

egy, kettő, három.

Zörög az ablak, mocorog a zár,

és a ködben messze száll

nagy madár és kék madár,

egy, kettő, három,

száll, akár az álom.

Fehér Kató, mit csinálsz?

A konyhában ide-oda jársz,

dudorodik a kalács,

egy, kettő, három

fonatja van, látom.

A fekete ház megett

eb ugatja a telet,

vakkant hozzá meleget,

száll a lehelet a szájon,

egy, kettő, három.

Kinn is paplan, benn is paplan,

jégvirág van az ablakban,

hullik a hó szakadatlan,

eltűnik a lábnyom,

egy, kettő, három.

A faházból fekete

szemével néz kifele

s kesereg a cinege,

elfogy a mag a tálon,

egy, kettő, három.

Lámpa lassú fénye ég,

aztán elborul az ég,

zimankós lesz és sötét,

egy, kettő, három,

róka se marad a tájon.

Vége van a napnak, vége.

Feketére és kökényre,

gyerekeknek nagy szemére

kerekedik az álom,

egy, kettő, három.

Ragyogó

Ragyogó, ragyogó, ragyogóan

úszik a hold a folyóban,

perdül, akárcsak a labda,

pedig nincs, aki hajtsa.

Ragyogó, ragyogó, ragyogóan

úsznak a fák a folyóban,

pedig a partokon állnak,

hétköznap, vasárnap.

Régi karácsony

Paripán fut a szél,

a nyomába se ér

sem a fény, sem a tűz,

mit a gally keze űz.

Lobogó, suhanó

utakon fut a ló,

azon ül a lovas,

szeme réz, keze vas.

Vele fut, vele jő

lobogó levegő,

körül alszik a táj,

suhan el a huszár,

gyere már, gyere már

falovas, fahuszár.

– Szeme süt, keze üt

iszonyú erejűt. –

Paripád kanyarul,

fut a szolga, az úr,

fut a sok idegen

hidegen, melegen!

Idebent didereg

a sok árva gyerek,

ide vár, gyere már

falovas, fahuszár!

Erdő

Ó, istenem, de csoda volna,

ha az erdő megsokasodna,

még erdőbb lenne, csupa gyémánt,

és én ott állnék benne némán.

Egy madár ülne fönn az ágon,

amilyenre én magam vágyom,

nem szólna, csak reám meredne,

és az én könnyem megeredne.