Gyerekversek

 

 

 

 

Tintapaca

 

 

 

 

Bál

Volt nálunk egy kicsi bál,
azon ott volt Kicsi Pál,
eljött feleségestül,
az is feldőlt székestül.

 

 

 

Pereces

Itt van a legjobb, a legtökéletesebb!
Itt lehet kapni a négyfülü perecet!
Forgatom, számolom, földobom, gyerekek,
nyúljatok, mérem a, nézem a kezetek,
egyszerre hármat is egyetek, vegyetek!
Nézzetek, láttatok ekkora lyukakat?
Átférnek, átbújnak rajtuk a madarak!
Ha a fül lemarad, ha a fül leszakad,
fölragasztunk egyet pillanatok alatt,
az a jó, amelyik legesleglyukasabb!
 
Nem forgattam, megégettem, elfeledtem, he-he-he!
kemény lett a teteje,
kormos lett a feneke,
két oldala, baloldala, jobboldala fekete!
 
Gyere, gyere, gyermek,
szórj rá fehér pettyet,
attól még az öregek is,
bújócskázó madarak is
éne-, énekelnek!
Egyszerre hármat is egyetek, vegyetek,
nyúljatok, mérem a, nézem a kezetek,
forgatom, számolom, földobom, gyerekek,
itt lehet kapni a négyfülü perecet,
itt van a legjobb, a legtökéletesebb!

 

 

 

Marcipán úr

Lágymányosi híres város,
ott lakik a Marcipános,
Marci pán, Marci pán,
szerethetnél igazán.
Marcipán nyulat, egeret
esznek ott a kisgyerekek,
Marci pán, Marci pán,
bizony gondolhatna rám.
Csinál szívet marcipánból,
melyiken a Marci lángol,
ideadhatná mellembe
reggelente, estelente.
Ott él maga Marcipán úr
az udvaron maga, hátul,
édességet, édes krémet
gyárt, szívet és eleséget,
gyárt cukorkából, bűvöletből,
gyártja háztartási kekszből,
díszítésből, duzzogásból
– lényegében marcipánból.
Lágymányosi híres város
végében él Marcipános,
Marci szíve, Marci szája,
legjobb az ő marcipánja.
Pán, Pán, Marcipán,
ne szidj meg, ha jár a szám!

 

 

 

A lakat

Gyúrja, fúrja, úgy gyalulja
a mester a vasakat,
ahogy készül, belekékül,
melle, izma kidagad.
Vágja, vájja, esztergálja,
lyukak lesznek, kerekek,
kerekedik karikája,
hasa egyre begyesebb.
Üti-veri, kalapálja,
sunyítanak a vasak,
a föld, az ég ajtajára
gömbölyödik a lakat.
Fogja, nyomja, áthurkolja
parázsban sült derekát,
űzi-tűzi, egybefűzi,
és a végén odavág.

 

 

 

Álmocska

Hóha, hóha,
piros bugyogóban,
ha feljön a hold majd,
elfogjuk a tolvajt.
Mit lopott, mit vett el?
kezében a szvetter,
a lábán a csizma
és nem adja vissza.
Csönd van a faluban.
A parázson hamu van.
Elmúlott az éjjel,
nézzük: mit vitt még el?

 

 

 

Tündérek

Egyik tündér haját fonja,
a második hahotáz,
csúzlit kapott karácsonyra,
tőle ugrál majd a ház.
A harmadik a sarokban
ül és arca csupa máz,
így élünk mi cigány módra,
mi tűrés, mi tagadás.

 

 

 

Hopp-hopp

Hopp-hopp, katona,
ketten ülünk egy lóra,
te ülsz fel az enyémre,
én pedig a tiédre,
jó, hogy ilyen lovad van,
nem jár alacsonyabban,
te magad is jól megülsz
a lovamon, mint a tűz,
jó, hogy két ló az az egy ló,
jó, hogy vörös és nem pejkó,
jó, hogy fiatal, nem vén,
jó, hogy szállunk te meg én,
jó szobában lovagolni,
jó mindenről tudni, hogy mi,
jó a gyerek, jó a lova,
jó a hopp-hopp, a katona.
Hopp-hopp, repülünk,
égbe verjük a fejünk,
ott egy újabb lovas van,
színezüstben-aranyban.
Biztos, ott is lovagolnak,
vagy ha nem, szamaragolnak,
a szájukban pogácsa van,
s mindnek külön kovácsa van.

 

 

 

Kanál

Anala-kanala
kettő-három,
én a helyem
nem találom.
Beleérjek a levesbe,
a galuskák közé esve?
Itt a szomszédomnak lába
beleér a káposztába.
Megmarkolnak és merítnek,
föl-le, ez egész nap így megy.
Délután kifényesítnek,
megtörülnek cifra dísznek.
Este újra fejeselek,
merítem a leveseket,
szürcsölnek és csámcsognak,
és még engem átkoznak:
csorba vagyok, göthös vagyok,
szidnak kicsik, szidnak nagyok,
én egész nap lapátolok,
mégis morog minden torok.
Baba-baba-baba-ba,
gyere ide, Katica,
te vagy az én jóbarátom,
neked legjobban csinálom,
várom, míg a citromlevet
rám eresztik s megmeredek,
hogy könnyebben idd ki
mind egy cseppig, így ni!
És ha majd megöregedtem,
elleszek én kinn a kertben,
ahol készül gyerektorta,
lefekszem a homokodba.
Ott is velem kanalazzál,
és ha majd a rozsda mar már,
se barátság, se torta,
hajíts el a bokorba!

 

 

 

Új ruha

Nézd a ruhát!
Nem hordja senki.
Neked legalább
föl kéne venni!
Hordani vígan,
hordani egyre,
amíg csak teste
átmelegedne!

 

 

 

Kéz-láb

Kéz, láb, végtagok,
baba vagyok, szép vagyok,
járok mégis imbolyogva,
mintha lábam dárda volna,
csoszogok, nem emelem,
átesem a küszöbön,
aztán négykézlábra állva
kiszaladok a konyhába,
fölnyújtom a kezemet,
hogy ölükbe vegyenek,
és ott aztán lebegek,
hadonászok körbe,
s a nagyok a kezemért
ölre mennek, ölre.

 

 

 

Rongy

Rongy, rongy,
te bolond.
Teveled meg mit csináljak?
Megcsinállak kócbabának,
kitömöm a hasadat,
bajuszod megfestem,
meghúzgálom a hajad,
így élünk mi, ketten!

 

 

 

Tintapaca

Kis kalicka, nagy kalicka,
abban lakik Irka Rita,
ott ír, írogat levelet,
hogy én már hazamehetek.
Orra naív, füle naív,
engem Tintapacának hív,
ha a papírra leejti,
én vagyok az és más senki.
Nagy orrom van, kék szemem,
kék derekam, kék fejem,
csillag vagyok, duzzadok,
gondolok, amit akarok,
gyémánt vagyok, ökörszem,
bánat se vagyok, öröm sem,
de derült kék ég vagyok,
paca vagyok – én vagyok.
Irka Rita levelet ír,
hívogat, mint a gólyahír:
GyERe HazA
TInTA PaCA!

 

 

 

Iskola-nyitogató

Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács, a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!
Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.
Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.
Itt kezdte a hóember,
jaj, de szép a december!
itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
é-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!
Kinyújtom a kezemet,
ha ugyan elérem
a kilincset s bemegyek
pirosan, fehéren,
körülöttem karikában
kürtös-fürtös kobakok,
itt tanult meg a halász is
készíteni csónakot,
itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!

 

 

 

Halászék

Balaton, Balaton,
pikkely van a halakon,
azt húzza ki a halász,
mikor a vízben halász.
Odahaza az asszony
nevet a kis halakon,
azt mondja: csak ezt fogtad?
Nehogy holnap elmondjad.
De ezért ő szereti
ezeket a keszegi
halakat, kis tükrükben
az arcát nézegeti.

 

 

 

Fekete Ernő

Fekete ernyő, fehér sál,
Fekete Ernő kisétál
a kapun,
hajadon-
főtt és megáll a havon.
Azt gondolja Fekete Ernő:
Ha nálam a fekete ernyő
és így állok a havon,
szépen mutatok nagyon
a fehér alapon.
Sálam, arcom két karéja
fehér, mint a tiszta tészta.
Igaz, a nyakam
sohasem mosom,
lábam úgyis földig ér,
minek lenne hófehér.
Azt gondolja Fekete Ernő,
ernyő, kendő elegendő
hogy szép legyen valaki,
hófehér és alaki,
sétálhat az útra ki,
ragyognak a gombjai.
Hiába kerített sálat
a nyakába, meg sem állhat,
csúfolják a gyerekek
az uton,
a havon,
barátságos alapon
s piszkos útra,
egérlukba
hajtják, mint a kereket
kergetik az egerek.
Csuda buta Fekete Ernő,
azt hiszi, hogy elegendő
sál a nyakába,
cipő a lábra
s a kezébe fekete ernyő.

 

 

 

Pletykás madarak

Kukovacsa mit csinál,
kukovacsával vacsorál,
kukovacsa kukovacsának
mondja el, mi történt vasárnap,
tücsköt-bogarat összehordva
vacsoráznak kukovacsolva,
lebegtetik a szárnyukat, nagy
kukovacsolva tanakodnak,
milyen sárga lett ma a málé,
milyen nagy láb az Orsolyáé,
csalánt esznek a kiskacsák –
ezt mondják a kukovacsák.
Éjjel egy nagy szalonban ülnek
a kukovacsák, nem repülnek.
Bársonyszéken, órákon át
ülnek csak a kukovacsák.
Höpp-höpp – a szárnyuk meglebbentik
a kukovacsák és leejtik,
és finnyásan és fényesen
ülnek a bársonyszékeken,
homályos szemgolyókon át
néznek csak a kukovacsák,
ülnek, törik a fejüket,
a kukovacsa-eszüket.
Egyik kukovacsa a másik
kukovacsával vacsorázik.
Még a kicsi kukovacsácska
sem figyel csak kukovacsára.
A kukovacsák kikiáltják,
mit csinálnak a Böskék, Márták,
mit dugnak paplanuk alá,
szekrény alá, az ágy alá,
kukovacsa kukovacsának
mondja el, mit mások csinálnak,
milyen szőrös a rókaláb –
ezt mondják a kukovacsák.

 

 

 

Gyalogút

Kút, út, gyalogút,
merre halad, hova fut,
minek a végére jut,
városok várják vagy faluk,
a falukban van-e tyúk,
aranytojást tojni,
a városban van-e kéz,
barát-kezet fogni,
a falukban van-e fal,
hóban melegedni,
a városban van-e vár,
termeit szeretni,
a faluban van-e tűz,
gulyáslevest főzni,
a városban van-e őr,
ki a tüzet őrzi,
a faluban van-e lány,
ki a haját fonja,
a városban él-e még
a falu bolondja?
Istállóban van-e ló,
amire felüljünk,
s elvágtassunk az úton,
merre gyalog jöttünk.

 

 

 

Téli tanya

Kinn a széles utakon
észak szele fú nagyon,
ólban fekszik a barom,
pörög a hó a tájon,
egy, kettő, három.
Zörög az ablak, mocorog a zár,
és a ködben messze száll
nagy madár és kék madár,
egy, kettő, három,
száll, akár az álom.
Fehér Kató, mit csinálsz?
A konyhában ide-oda jársz,
dudorodik a kalács,
egy, kettő, három
fonatja van, látom.
A fekete ház megett
eb ugatja a telet,
vakkant hozzá meleget,
száll a lehelet a szájon,
egy, kettő, három.
Kinn is paplan, benn is paplan,
jégvirág van az ablakban,
hullik a hó szakadatlan,
eltűnik a lábnyom,
egy, kettő, három.
A faházból fekete
szemével néz kifele
s kesereg a cinege,
elfogy a mag a tálon,
egy, kettő, három.
Lámpa lassú fénye ég,
aztán elborul az ég,
zimankós lesz és sötét,
egy, kettő, három,
róka se marad a tájon.
Vége van a napnak, vége.
Feketére és kökényre,
gyerekeknek nagy szemére
kerekedik az álom,
egy, kettő, három.

 

 

 

Ragyogó

Ragyogó, ragyogó, ragyogóan
úszik a hold a folyóban,
perdül, akárcsak a labda,
pedig nincs, aki hajtsa.
Ragyogó, ragyogó, ragyogóan
úsznak a fák a folyóban,
pedig a partokon állnak,
hétköznap, vasárnap.

 

 

 

Régi karácsony

Paripán fut a szél,
a nyomába se ér
sem a fény, sem a tűz,
mit a gally keze űz.
Lobogó, suhanó
utakon fut a ló,
azon ül a lovas,
szeme réz, keze vas.
Vele fut, vele jő
lobogó levegő,
körül alszik a táj,
suhan el a huszár,
gyere már, gyere már
falovas, fahuszár.
– Szeme süt, keze üt
iszonyú erejűt. –
Paripád kanyarul,
fut a szolga, az úr,
fut a sok idegen
hidegen, melegen!
Idebent didereg
a sok árva gyerek,
ide vár, gyere már
falovas, fahuszár!

 

 

 

Erdő

Ó, istenem, de csoda volna,
ha az erdő megsokasodna,
még erdőbb lenne, csupa gyémánt,
és én ott állnék benne némán.
Egy madár ülne fönn az ágon,
amilyenre én magam vágyom,
nem szólna, csak reám meredne,
és az én könnyem megeredne.

 

 

 

Névike

 

 

 

 

Névike

 

Január

lopódzik, mint a jaguár.
 

Február

a hidegre kalkulál.
 

Március

már fiús.
 

Április,

kibírjuk nyárig is.
 

Május,

elájulsz.
 

Június,

messze fuss!
 

Július,

kuli húz.
 

Augusztus

nagy luxus.
 

Szeptember

szépen száll a szelekkel.
 

Október

konok fej.
 

November

hóember.
 

December,

legyen boldog minden ember!

 

 

 

Naptárlapok

Január 2. Ábel,
füstödet ne pipázd el!
Január 8. Gyöngyvér,
kár a könnyért.
Január 9. Marcell
harcol, hogyha harc kell.
Február 4. Johanna,
mintha mindig álmok után rohanna.
Február 27. Ákos,
mindenkihez barátságos.
Február 28. Elemér,
nadrágjába be se fér.
Március 17. Gertrúd,
ott jó élni, hol patak van, kert, lúd.
Március 21. Benedek,
fél kezével tavaszi tócsát mereget.
Március 22. Beáta,
ha kérdik, senki se látta!
Március 27. Hajnalka,
milyen kecses az alkarja!
Március 30. Zalán
fut ám!
Április 6. Bíborka,
szőlőlevélbe öltözz, ne bíborba!
Április 20. Tivadar
azt se tudja, mit akar.
Május 4. Mónika,
várja piros pónija.
Május 5. Györgyi
a cicáját gyötri.
Május 10. Ármin,
mint a fakutya, nevet akármin.
Május 22. Júlia,
nem kell mindjárt elájulnia.
Május 23. Dezső,
feje búbján beesik az eső.
Június 8. Medárd,
neked a nap sem árt.
Június 29.
Péter
szembeszáll a széllel.
Pál
mindenkire pipál.
Július 1. Tihamér,
csal, ha nem mér, csal, ha mér.
Július 5. Emese,
a szíve repes-e?
Augusztus 17. Jácint,
az úton két akác int.
Augusztus 18. Ilona,
szívem Babilonia.
Augusztus 27. Gáspár
holdvilágnál a tetőkön mászkál.
Augusztus 28. Ágoston,
legszebb harc a várostrom.
Szeptember 18. Diána,
szívem meridiána!
Október 9. Dénes,
jobb a karaj, mint a krémes.
Október 15. Auróra,
kelj fel. Hat óra.
November 1. Marianna,
fuss a jégről, ha rianna!
November 6. Lénárd,
a csomót kétfelé vágd!
November 10. Réka,
heuréka!
November 12. Jónás,
dolgozz, ne csak jógázz!
November 29. Taksony,
főzzünk pontyot Pakson.
December 6. Miklós,
szeretlek, na mit szólsz?
December 7. Ambrus,
mért olyan bús?
Ambrózia,
nagyon hegyes a nózija.
December 25.
Karácson,
találkozzunk Arácson!
Karácson,
tököt sütünk a rácson.
Zseni,
nincs vele mit kezdeni.
Zseni
kezdi már a gitározást pedzeni.

 

 

 

A pápai mézesbábos

 

 

 

 

Pápai bábos

A pápai mézesbábos
az igazi – ne csodálkozz,
szűrkalapja magasan:
baljában huszár lovagol,
hősködik vagy katonagol,
jobbjában a szíve van.

 

 

 

Vásárfia

Tudod, mi a vásár?
Ha az ember vásál
színes mézeskalácsokat,
ami közt a nép válogat,
bajuszost vesz, kövér asszonyt,
puskájába piros patront,
tükrös szivet, veres huszárt,
ki a szabadságért kiált,
ki felül a ringlispilre,
ki fütyül a detektívre,
ki a malacot megnyergeli,
az orvosságot nem szedi,
hogyha banda bántja, szétvág,
szereti a rántott tésztát,
házat épít hóhalomból,
aranyat szed ki az alomból,
mérges, hogyha mérge van,
aztán sütkérez boldogan,
megveti a pulyka máját,
szégyenkezik, ha nem látják,
szemébe nevet mindenkinek,
kit a pénzért ráz a hideg,
ő szabadon, kalácsosan
jár a földön, ha dolga van,
huzamosan, huszárosan
malacon, szamáron, lóháton:
ha kell, mézeskalácson!

 

 

 

Tulipános Mariska

Aranytorony, aranypárta van a fejem tetején,
holnapután Magyarország királynéja leszek én.
A király meg Sebő Gyurka,
ki a gyurmát maga gyúrja
mézeskalács-műhelyének
feneketlen fenekén.

 

 

 

Tündér Viola

Tündér Violának
karcsú a dereka,
úgy mennék vele a
bálba, iskolába.
Karcsú a dereka
Tündér Violának,
hogy csak bámulnának
utána éjszaka!
Éjszakába bálba,
nappal iskolába,
mennék a nyomába
Tündér Violának.
Nappal bámulnának,
éjszaka sírnának,
ha kedvese volnék
Tündér Violának.

 

 

 

Hableány

Kinek a párja hableány,
nincsen gondja habra,
az a habcsókot ingyenestől
a hableánytól kapja.
Annak a haja habból van,
a mosolygása is abból van,
a neve Rózsi, Erzsók,
a szája maga habcsók.
De aztán, de aztán
elúszik a hableány,
oda a Rózsi, Erzsók,
oda a cifra habcsók.
Nem marad a két kezünkben,
csak a sellő farka,
nem marad az emlékünkben,
csak abdakadabra.

 

 

 

Tökfilkó

Busa bajusz, busa ész,
ezzel ugyan hova mész?
Kobakodon tökfödő,
melyben a tök leve fő.
Csak a padon üldögélsz,
várod, megszólal az ész,
várod, megszólal a szó
szádon, mint a kakasszó.
Egyszer majd, ha este lesz,
s nem félsz, a kutya megesz,
megvárlak a kert alatt,
s kipingálom arcodat.
Festek reá gidret-gödröt,
a szemedbe könnyet öntök,
az arcodra nyomok csókot,
virágokból bibircsókot.

 

 

 

Csabacsüdi óvodában

Csabacsüdi óvodában
áll a Csaba csabaságban,
csabacsüdi csapdájában
áll a katona a csizmájában.
Csabacsüdi óvodában,
az óvoda udvarában
csábítóan és csicsásan
vár a katona a nadrágjában.
Csabacsüdi óvodában
tulajdonképpen már nyár van,
az óvónő már befejezné
az óvodálást, ha tehetné…
 
„Csabacsüdön csűdje van a Csabának,
 
óvodások semmi titkot soha ki nem dumálnak,
 
tudják jól, hogy mi a rend,
 
az óvónő hova ment,
 
udvarol az úton a katonának…”

 

 

 

Báb-huszár

Ha a király király volna,
szolgálatom holtig szólna,
ha a csákóm igaz lenne,
nem lehetne ilyen ferde.
Ha az utca utca volna,
nem lehetne ilyen ronda,
masíroznék, mint a bolha
hegyet-völgyet átugorva.
Ha a szabad szabad volna,
beállnék a csatasorba,
ha a lehet meglehetne,
nem szorítana a mente.
Így csak állok tisztelegve,
nézek csak a jöttre-mentre,
bele vagyok gyepesedve
ebbe a virágoskertbe.
Megmozdulnék hajdú-módra,
ha a király király volna,
csorogna a naplemente,
ha országom ország lenne.

 

 

 

Deák

Jön egy deák, Csokonai,
nem nagyon tud mit mondani,
szorítja az írótollát
maga mellé meg a téntát,
a kalapja egyenesen,
mint a fedő, áll a fejen,
a lába összeszorítva,
mintha vigyázzban ordítna,
azt kiáltaná: szabadság!
Nem pusztul el Magyarország!

 

 

 

Kurucos

Itt az álarc, itt a festék,
itt a Vezér maga – tessék.
Kócsagtolla csupa hab,
szemében csillagok csillognak,
a szakálla kékszakállú,
a réz-ágyúja méz-ágyú,
nem fél tőle senki se,
virágból van a füle.

 

 

 

Háromkirályok

Háromkirályoknak
három koronája
imbolyog a csillag
csillagos nyomára.
Fekete az éjfél,
fekete az utca,
háromkirályoknak
fekete az útja.
Siet a sikátor,
hunyorog a strázsa,
hol megyen a három
királyok királya?
Jaj, ne siessetek,
jaj, csak szaladjatok,
jaj, elkerüljetek
katonát és papot!
Szögbe ne lépjetek,
a csöndet várjátok,
hón alatt vigyétek
három koronátok!
A lovak patáit
burkoljátok ronggyal,
ne váltsatok szót már,
csak a csillagokkal!
Remeg az istálló,
remeg a szél szája,
remeg a királyok
három koronája.

 

 

 

Rózsa

Nincsen rózsa tövis nélkül,
nincsen leány fiú nélkül,
akármelyik maga marad,
sírdogál a kapu alatt.
Csupa tövis ez a rózsa,
meg vagyunk mi bolondulva,
én teérted, te énértem,
sírunk csak a faluvégen.
Ez a rózsa csupa tövis,
ennél talán jobb a szög is,
de ha nincsen, de ha nem kell,
sírunk csak az egerekkel.

 

 

 

Hoborzó Tuszár

A kába leresztbe,
csuszáros a hákó,
markantyuja seredve,
farja kölálló.
Halol a dazáért,
ebében a zsujja,
agyarországért
heghalna, ta mudna.

 

 

 

Lovag és fegyverhordozó

Hopp-hopp, katona,
ketten ülünk egy lóra,
te ülsz föl a farára,
én meg alá-szolgája.
De te vagy a dagadtabb,
akárhogy is tagadtad.
Egyik elöl ül, másik hátul,
nem esik le a faráról,
aki jól megkapaszkodik,
lehet a kisebb, a soványabbik,
a másiknak fügét mutat,
ő dirigálja a lovat.

 

 

 

Bordal

Kossuth Lajos azt üzente,
elfogyott a regimentje.
Amit az ember maga dugdos,
nem ürül ki a pitykés butykos.
Nem iszik abból a rendőrbiztos,
szabadság lesz egyszer, biztos.

 

 

 

Európa elrablása

Ez a kalács mézeskalács,
ez a bika mézes bika,
ez a leány mézes leány,
Európa legszebbike.
Ez a bika már hiába
toporzékol hamisan,
Erika megbabonázta
mézesen és mázosan.

 

 

 

Bábosak

Hadonászunk, bohóckodunk,
másokat megcsiklandozunk,
nem vagyunk bánatosak
ő sem, én sem,
így élünk mi szőrmentében
tulajdonképpen szőr mentében.

 

 

 

Gitár

Szól a gitár trom-trom-trommal,
ha föltöltik elektrommal.
Dalol a fiú a lánynak: kuc-kuc,
a haja hosszú arab burnusz.
Rezeg a szemhéj, rezeg a száj is,
rezeg a nyakban a kaláris.
Rezeg a nadrág, rezeg a szoknya,
azt hiszem, hozzá vagyunk szokva.
Rezeg a fű, rezeg az asztal,
rezeg a sakk a sok paraszttal.
Rezeg a rózsa, a szegfű, az írisz,
rezeg a mellkasban a szív is.
Ha kimerül a kábele,
áramot vezetünk bele.
Szól a gitár trom-trom-trommal,
ha föltöltik elektrommal.

 

 

 

A bakter

Csak áll az állomás,
rohannak a sinek,
tisztelgünk, mint a sás,
minden-mindenkinek.
Rohan a sok vonat,
tisztelgünk, mint a sás,
a fénykocsik alatt
csak áll az állomás.
Álmok vonata zúg,
minden kocsija más,
egyhelyben utazunk,
ahogy az álmodás.
Tisztelgünk, mint a sás,
a vonat az urunk,
csak áll az állomás,
mi bakterek vagyunk.
A gyertya lángja láz,
élünk, ahogy tudunk,
lobogunk, mint a sás,
egyhelyben robogunk.

 

 

 

Újévi malac

Disznóra ül a huszár,
csőből van a lába,
kapaszkodik kényesen
kövér oldalába.
A disznó csak fúj szegény,
jég ül az orrára,
tropa kocsi kereke,
kétoldalt a lába.
Ujjé, ujjé, újév lesz
disznónak hajnalára,
autóstoppal rohanunk
holnap a csatába!

 

 

 

Páva

Szájtátva vártam a Faramuci Ágnest,
hogyha ő hazajön, minden este más lesz,
más lesz a páva tolla, más lesz a pipiske,
hazajött a Faramuci – nem változott mit se.
Minden este ugyanaz a tanyaalja vár rám,
van hiába Faramucim, csisze-csosza pávám,
illeg-billeg kék-fekete, rózsaszínű szárnyán,
csak az igaz madarakon ragyog a szivárvány.

 

 

 

Pulyka-titok

Rőt nyaku, rőt nyaku pulyka,
gömbölyü szív a világ,
nagy tükör a közepében:
boldog az, aki belelát.
Sír az anyóka, apóka,
félszegen félti fiát,
törni ne törne tükörbe:
sérül az, aki belevág.

 

 

 

Csókos galambpár

A csókos galambok
csak csókolózzanak,
fejüket összedugják
tizennyolc perc alatt.
Ha tudnák, szegénykék,
tizennyolc perc alatt
fölöttük az egész ég,
mint ponyva, beszakad.
Csak keresnék a morzsát,
hogy jóllakhassanak,
ha eltűnik egy ország
tizennyolc perc alatt.
Röpülj, egyél és csókolj
tizennyolc perc alatt,
a mérhetetlen jóból
tizennyolc perc marad.

 

 

 

Virágos kosár

Őszirózsa, bazsalikom, nőszirom,
elviszem a kosárban, ha elbirom.
Leteszem a tüneményes asztalra,
nem bánom, ha beszakad is alatta.
Ott szedtem a virágot a kertünkben,
válogattam, jóformán megkergültem.
Minden szálát külön is megtépáztam,
nálad szebb lány különben is kétszáz van.
De a szivem hasadozott éretted,
nem tudom, hogy mi az oka, mért tetted?
Uzsonnádat ideadtad zsemléstől,
nem menekszem sohasem az emléktől.
Egyszer aztán vihettem a táskádat,
és sohasem láttalak még náthásnak.
Nevettél, ha azt mondták, hogy séta lesz,
nem bántad, ha csörege volt, ha macesz.
Őszirózsa, bazsalikom, nőszirom,
szeretlek a holtomig, ha kibirom.

 

 

 

Szűz

Szűz, szűz, szüzecske,
a kalácsod kell-e?
A te tükröd ezüsttükör,
ha összetör, hát összetör,
az a fontos, hogy az embert,
mint Karácsony a decembert,
valaki szeresse.

 

 

 

Mézeskalácsos

Békés Csaba ez a Csaba,
itt lakik a Mézes Kala,
öreg ember nem vén ember,
játszik a bohóc gyerekekkel,
kiformázza, kipirosozza,
a tésztagyurmát fölpofozza,
térdekalácsát megmasszírozza,
ádámcsutkáját megnyomkodja:
 
itt van jó ló lovagolni,
 
itt van gitár gitárolni,
 
menyasszonyon pántlika,
 
Dorottya meg Ágika,
 
Pulyka Gyurka, Hurka Tódor
 
mézből, mázból, porcukorból.
Örülhet a pék, a paraszt,
szarvának két kiflit ragaszt.

 

 

 

Tónió a póniló

 

 

 

 

Tónió a póniló

Tónió a póniló,
álló helyben vágtató,
belenyihog a ködbe,
lépést se megy előre.
Az esőben nem ázik,
hóesésben nem fázik,
jégen csúszik patája,
a verést is jól állja.
Nagy bumburnyák feje van,
látja, a cél merre van:
akkor megtáltosodik.
Eszik arany abrakot,
holdból való holnapot,
csillagokat álmodik.

 

 

 

Lord kakas

A kakas az udvar dísze,
akit megcsíp, meg van csípve,
fitogtatja fénytaréját,
közben szemétdombon lép át.
Ő az úr és ő a gazda,
akit elkap, el van kapva,
peckesen és lassan lépked,
mint a lord, aki karót nyelt.
Azt hiszi, hogy a hangjára
kel fel a nap, a tócsába
nem lép bele, nagy haraggal
áll elébe nagy tarajjal,
mekkora a magassága,
ezt nézi őkakassága.

 

 

 

Kacskaringós

Kacsa-macsa mit csinál?
Hápog s az útra kakál.
Aztán onnan tova billeg,
kis feneke, mint a billog.
Háp-hápol és kecsesen
lebeg át a vizeken,
hogy őt a föld, a víz védi,
hogy ő angol, hogy ő lady.
Munkás is, mert tappantyúval
megy az úton, nem autóval,
de a parlamentben olykor
hősi őseire gondol,
ilyenkor, mint a tavasz,
a vadkacsára szavaz.

 

 

 

Két ökör

Két ökör a járomban,
olyan, mintha gyászolna.
Búval bélelt a képük,
sír, rí mind a négy szemük.
Húzzák a kis szekeret,
mögötte két ember megy.
Szekerén a széna áll.
Istállóban aludtál?
Ahogy múlik az idő,
szekér elmegy, nap feljő,
ökör mellett ökör megy.
Reggel az ég megkékül,
azt nézi a vörösbegy,
mi marad meg emlékül?

 

 

 

A nagy régész

Vinnyog, morog az udvarban,
vadul kaparászik,
s a föld alól nagy, cupákos
csülök csontot ás ki.
Tisztogatja, nyalogatja
történelmi kincsét,
mely föld alól a föld fölé
került elő ismét.
Ha megrágta, visszaássa,
ebbe a mély lyukba,
ahonnan kifúrta.
Tudja ő, hogy a föld gyomra
őrzi neki csak meg
a titkot, a kételyt.

 

 

 

Nyúl-ól

Bundát növeszt a nyulacs,
nagyon nő a szőre,
de figyeli, lő-e
fenekéből a gyutacs?
Mert egész nap karalábét,
sárgarépát majszolt,
ebből mindig baj volt,
önti a pomádét
most magára, bundájára,
hogy illatos legyen tőle
s kellemes a szőre,
és mindenki lássa,
ha már az ólat az apja
teledurrogatta.

 

 

 

Libapásztor

Liba, liba, libapásztor,
rám szólt már az apám párszor,
hogy verjem el a libákat,
hogyha kedvük enni támad,
ha megeszik a jó sóskát,
kicsúfolják a Jó Jóskát,
ha megcsípik a szoknyának
hátulját, a Mariskának.
Én egész nap futkosok csak,
a libák alig mozdulnak,
kényre-kedvre csak tipegnek,
de egyszerre fölrebbennek,
égig ér a gágogásuk –
apám is csak néz utánuk!

 

 

 

Birkaész

Én vagyok a birkák
birkafejedelme,
aki nálam ostobább,
helyemen lehetne.
Én vezetem a nyájat
finom legelőkre,
undor-bundor, utálat
ezért is vesz körbe,
nézem az ostobákat,
ki áll legelőre?
De nincs nálam ostobább,
ürü, bárány, kos se,
nem tudják az ostobák,
az uruk okos-e?

 

 

 

Tyúk-per-patvar

Kárál a tyúk az udvarban,
csipog, totyog, kiabál,
kakassal is szembeszáll.
Felül ő magas lécre,
az udvarra onnan néz le.
Csitri csibéje, tyúk a csontja,
porontyait eldugdossa.
Kotkodál, ha vész közeleg,
kert alól róka jön el.
Szárnyait kitárja nagyra,
nehogy a tolvaj elkaphassa.
Kert végében tyúk-kakas
válóperek zajlanak:
bírájuk egy szürke macska.

 

 

 

Gatyás galambok

Fehér gatyás galambok,
csupa párna, csupa hó.
Turbékolnak fönn a fán,
napsütésben, fa ágán.
A gigerli golyvásan
szerelmet vall, nagy sállal,
a társa csak elpirul,
szemlesütve turbékol.
Megrázza a fenekét,
és úgy jelzi, ne beszélj.
Fönn a galamb fészket rak,
ágat ágra ragasztgat,
éket illeszt ékekhez,
reméli, hogy fészek lesz.

 

 

 

Fogoly cinke

Duna partján áll egy ház.
Ajtaján óriás zár.
Benne pici cinege.
Az ablakon kileskel.
Nézegeti a Vizet,
mint úszik el örökre,
a túlsó part homályban
haranggal a tornyában.
Arra járt a cinege
tavaly ősszel repkedve,
a toronyba fölrepült.
Meglátta a nagy vadász,
hálóját már dobta rá:
Duna partján áll egy ház…

 

 

 

Pillangó

A pillangó pillanata
röpköd illatról illatra.
Virágkehely tárva vár a
bársonyruhás úrilányra.
Napsütésben, fényesésben
csak lebzsel és lobban éppen,
kitárt szárnnyal röpülhetne
vibrálhatna a szemedben.
Fölrepül és le a földre.
Ki vagyok én, meg ne kérdezd,
hiába süt kint a nap,
az ablakon rács maradt.
Selyem lepke, kényes lepke:
ez a kispolgári élet.

 

 

 

Mekeke

Mekeke – mekeke –
nem tudom, van tejem-e,
vagy elfogyott, elapadt,
mint kert alatt a patak?
Ez is fejte, az is fejte,
nem tudom, a gazdám fejt-e,
vagy a karóhoz kötött,
mint a kecskeördögöt?
Így lefogytam az árokban,
két oldalról behorpadtam,
szarvam szúrós, hegyes lett,
gyerek csúfol, gazda átkoz,
nincs kedve a káposztához
már a kecskeembernek.

 

 

 

Pók-vadász

Ferde falon, faló pók
felmászott, hogy felfaljon,
ide is kap, oda is,
lába akár a grafit.
Vékony cérna hálója,
benne hever áldozat
– körtéről a muslica –
a cérna a kárhozat.
A pók pedig csak poroszkál,
fogát feni, és úgy grasszál,
mosakszik a zuhannyal.
A muslica meg már reszket,
mint akit hamar megesznek
s lesz belőle kisangyal.

 

 

 

Pulyka-pulyka

Pulyka, pulyka, pulyka rót,
valaha ő vörös volt.
A kerítést arrébb tolja:
akkor jött a bányász-munka.
Hullott mindenfelé a föld,
égbe, szanaszéjjel,
miközben a pulyka fejjel
ment a kerítésnek.
Pulyka, pulyka, pulyka rót,
a pulyka már vörös volt,
mert hiába tépte-tolta
a kerítést a földjéből,
a deszka csak vígan nézte,
a pulyka meg belehótt.

 

 

 

Lusta disznó

Könyököl a disznó,
azt röfögi: így jó,
nem megy el a moslékig se,
nem dolgozik húsvétig se,
akkor aztán nézdegél,
hol van az a két egér,
aki a vályúban fürdött,
csak nem vitte el az ördög?
Nem! Ott vannak! Lubickolnak!
Elkergetem őket nyomban,
fölfalják a vacsorámat,
és én éhen maradok,
mint a lusta napsugárnak
hajbókoló arabok!

 

 

 

Ló-dal

Azt mondotta Apuci,
szelíd állat a paci,
felülni rá mégse merek,
hátha levet és kinevet,
csak messziről bámulom ma,
milyen kényes, milyen lomha,
ragyognak az izmai,
ahogy mondta Apuci.
Szőre fénylik, szeme lángol,
nem eszik a hajdinából,
se a mama kompótjából.
De ha majd felnövök én,
felülök rá s furulyázok
fondorlatos fenekén.

 

 

 

Úrhatnám szamár

Hártyavékony jégen áll
patáival a szamár,
és még közben énekel:
nem esem a jégen el!
Eddig húzta a kordét,
(most meg csak az akkordét),
eddig száz fuvart csinált,
most meg csak iá-t kiált.
Kétkezi volt, kétlábi,
pattogtak a patái,
izzadt, mint a földiek,
most már únja, mi a munka,
nem megy kordét húzni Csutra –
mert értelmiségi lett.

 

 

 

Tehén-bú

Bődül a tehén:
mért nem vagy te – én?
Járhatnál a réteken,
a fejeden turbán,
virágoktól részegen,
finom földet túrván,
bődül a tehén:
mért nem vagy te – én?
Állami és álomi
füvet falatoznál,
feküdnél a távoli
pusztán, mint a rozmár.
Bődül a tehén:
mért nem vagy te – én?

 

 

 

Őhörcsögsége

Ülök, mint a török
fejedelem,
nagy kalapot hordok
a fejemen.
Bajuszom kilátszik
a föld alól.
Mikor minden alszik,
én valahol
mélyen, éles-kamorában,
ezer maggal a pofámban,
és rengeteg földdel
a fejemen,
ülök, mint a török
fejedelem.

 

 

 

Egér-úr

Mikor minden lukban luk van,
cérna bajusz előbukkan,
utána egy hegyes ormány,
irányít az orr, a kormány.
Nézi, lesi, rálépnek-e,
föntről nagyot rácsapnak-e,
jön-e harcos királytigris,
hason leső ellenség is?
Kibújhat a szabadba,
ahol minden szónokra
legyen parlamentarista,
ementáli vagy trappista,
vagy egyenest kommunista –
sajtillat vár, sajttorta.

 

 

 

Belzebúb-bika

A bika csak nagyot döf,
olyan ő, mint az ördög.
Fekete a ruhája,
fehér szarv a pompája.
Most jött meg a pokolból,
az ördögi katlanból.
Magányos az istállóban,
hiányzik a Belzebúb-had.
Lesüt a nap vörösen,
égetően, tüzesen.
Állja ő a meleget,
a két szeme kimered,
bámul csak a népekre
és fütyül az egészre.

 

 

 

Vakondok

Én vagyok a vakondok,
és én mindent kimondok:
jobb a föld alatti élet,
mint amit ti ott fenn éltek.
Ha az ember jobbra ment,
nem szól rá a parlament.
Ha az ember balra tör,
nem várja a sírgödör.
Fúrva itt és fúrva ott
bujkálunk és haladunk,
s mikor már a kert nyugodt,
s azt hiszik, a napnak vége,
föltörünk és mindenféle
szamizdatot kiadunk!

 

 

 

Méhmunkás

Zümmög, ahogy elsuhan,
virágokra rázuhan.
Begyűjti a nektárport,
királynőjének hódol.
Minden este elszámol,
minden reggel elindul
napsütésben, szélesésben
minden nap csak robotol.
Ha meglátod egy virágon,
hozzá ne érj, kardja van,
beléd szúrja, inkább meghal.
Télen ő csak vegetál,
nyári napsütésre vár,
alszik bundában egy báb.

 

 

 

Róka koma

Hagyom, hogy hadd szavazzanak
a vadkacsák az ég alatt,
hagyom, hogy tyúk beódalogva
bekecmeregjen a tyúkólba,
hagyom, hogy a májusi birkák
tapossák egymást, ahogy bírják,
és bégessenek eleget,
ha érzik az ól-meleget,
hagyom, hogy cipőfűzőpertli
egér nagybátran kijelenti:
vidám a barakk, mint a verkli!
Hagyom, hogy az est kezd leesni,
csibe, gida, kacsa nyugodt.
És akkor aztán lecsapok.

 

 

 

Teknős-élet

Lomha ez a teknősbéka,
szikla szeme, lába répa.
Egész napi programja:
belenéz a villanyba.
Tengert lát és kék eget,
a szabadság rabja lett.
Ül a kövön – méla ember –,
körötte egy üveghenger.
Vízbe lóg a répa lába,
száraz bolhát vacsorálna,
ha a bolha el nem úszna.
Este van már a szobában.
Leoltják a holdat.
Mikor lesz már holnap?

 

 

 

Békamester

Békamester
kitárt kezekkel
zöld kasa kórust
vezényel,
És a kertet
a gömbölyű mennyet
megtölti isteni
zenével.
Fuvolát, hangszert,
Kodályt és módszert
citerát és dobot elővesz,
brümmög és húzza,
tanulja az ujja
a szózatot, pedig csak eső lesz.

 

 

 

Miau

Miau, miau –
a kártyában, az udvarban,
és az egész perpatvarban
én vagyok a nagy adu!
Kacsák, tyúkok veszekednek,
töppedt libák lépre mennek,
a ló is csak tündököl,
fénylik, mint a hatökör.
Én meg kihúzom magam,
elegánsan, finoman
átmegyek az udvaron,
tudom, hogy a puma, párduc,
a jaguár, s amit már tudsz:
a tigris is: rokonom!

 

 

 

Isten madara

Mozdulatlan most a lég,
sas suhan az ég felé.
Feje mint a kereszten,
kitárt szárnnyal fölrebben.
Mereven néz előre,
mintha a föld eldőlne.
Ő csak röpül egyenest,
Föld felől a fénybe fel.
Hegyek szirtjén van a háza,
benne apró csimotája,
megeteti, megitatja,
mire az a szárnyát bontja,
várja Isten egy sugárral
az ég ajtaját kitárva.

 

 

 

A természet

Szólal a réten az esti kolomp,
messzire nyúlik a füst, a falu,
lebben a szélben a májusi lomb,
felhő szalad, oroszlánalakú.
Jönnek az úton az esti libák.
Kék a szemük, a szemükben a könny.
Kérdik a horhosok, kérdik a fák:
a régi leány, hogy ő jön-e, jön?
Moccan a fürj, a kutyák csaholása
robban a kék levegőjű világba,
abroncsban reszket a puha határ,
nyúl füle nyúlik, gyík szeme nyílik,
ló, liba, ember tudja, mi illik,
végül is mindenki csodára vár.

 

 

 

Apa csak 1 van

Ajánlom ezt a könyvet nekem, magamnak,

aztán minden gyereknek, akik felnőnek,

és minden felnőttnek, akik gyerekek.

 

 

 

 

I.
Gabi, ha tudnád…

(Levelek Amerikába)

 

 

 

 

Haza-baj

Gabi, ha tudnád…
Itthon kaja van,
de mindenkinek
külön baja van,
papának a kajáé,
(enyém a mamáé),
neked meg ott kinn
biztos a hazáé.

 

 

 

Apadás

Gabi, ha tudnád…
A Tisza végig apad,
Vásárosnaménynél
csak 193 centiméter.
Most mi apadunk
(Apad végig az
Apád, most
165 centiméter.)
Tiszabecsre nincs pontos
adatunk,
lehet, hogy végül magunk
maradunk
– ki-ki a maga életével… –
A Mama már 150
centiméter

 

 

 

Hős

Gabi, ha tudnád, a-
Zapád,
ki különben az én apám is,
elfelejtett hazajönni,
elfelejtett elköszönni,
kiabálni, összeveszni,
elfelejtett hőnek lenni,
pedig már elmúlott a nyár is.

 

 

 

Álom

Gabi, ha tudnád …
Örsi Orsi
a tanárnőnk
fél egykor nem tud
elaludni,
mindenféle altatót
bevesz.
Nem rémes ez?
Vetődik – mondja –,
sokszor hánykolódik,
nem tudod, neki
mi hiányzik?

 

 

 

Tanárnő

Ha valakit szeretek, hát szeretem,
olyan, mint a pápaszem,
rajta keresztül kell néznem, amit látok,
(Semmit se látok.)
Csak szeretem a magyar diákságot
és a Népköztársaságot.

 

 

 

Naiva

Örsi Orsit én mégis szeretem
ismeretlenül vagy istenesen
egyetlen volt a „földi téreken”
ki szeretett tizenhat évesen.

 

 

 

Amerika

Gabi, ha tudnád,
mennyit gondolok
Amerikára,
milyen jó dolog
lehet ott élni,
lazán, szabadon,
mint kicsit nő,
mint kicsit hajadon,
mamutházak közt
mint icipici
egyéniség
ha Nissan-ja viszi,
lengeni, szállni,
mint a buborék,
és nézni, hogy a
Hudson vize kék,
hamburgert venni,
dőzsölni, inni, enni…
Nem hiányzik semmi?

 

 

 

Tanári tanács

Képzeld, Gabi,
anya bejött,
hogy szedek-e?
– no, nem virágot –,
és hogy szeret-e
Kálmán a harmadik
padból,
és ha nem szedek,
mi lesz akkor?
Örsi Orsi összeszedte
magát, és bátran
nézett végig szegény
anyánkon:
„Tessék vigyázni reá
alkonyatkor…”

 

 

 

Forradalmár

Örsi Orsi már alig bír velünk!
Óra alatt kártyázunk, étkezünk.
Ha észreveszi, szemet huny szegény,
mondá: Petőfi is volt vőlegény!

 

 

 

Levél Amerikába

Gabi, ha tudnád…
itthon iszonyú…
Meleg van, dögvész, megőrülök,
a tavasz, mint a nyár, huszonöt fok,
nem tudom, melyik ruhámba bújjak
– nincs is ruhám –
(tudod, amit Apa vesz, eltehetem a temetésemre),
éjjel írok, már máskor nincs időm,
a rádiók összevissza beszélnek
egy ukrajnai atomreaktorról,
ami fölrobbant, és hogy a parajt
bő vízben mossuk meg, noha
nincs egy szemernyi háttértöbbletsugárzás.
Te érted ezt?
Ugye, nem robbanunk föl?
Nem is magamat féltem,
hanem a kishúgunkat, olyan jópofa,
ahogy kilencéves fejjel szerelmes
– ah, hol van az?
Szóval, azért magam sem akarok meghalni,
nem tudom, te hogy vagy vele?
Itthon iszonyú, nem is tudom, hogy mi akarok lenni,
csak bömböl ez a k… rádió,
nem írom le, tudod, hogy Dénes bácsi
– emlékszel? Kiss Dénes író –
tulajdonképpen a keresztapám,
folyton a trágárságot cikizi.
Ez a Challanger is, ne haragudj,
ilyen technikai civilizáció mellett
(ezt is másképp kellene mondanom:
műszaki kialakulódás?)
szóval, ez nonszensz, hogy hét embert
így a semmibe lehet kilövellni!
Lehet, hogy nektek ott vicc, nem tudom,
nem lettél-e cinikus?
Csak bömböl a rádió,
a százalékokat olvassák be a sugárzásról,
de nem tudok elég jól németül.
És holnap doga van. Megőrülök.
Fekete neccharisnyát kéne vennem,
de anya mindig spórol.
A Tisza apad. Mit csináljak vele?
Tiszabecsnél 7, Csongrád 600
és 190 Vásárosnamény.
Nem mondom, szép kis költemény!
Az embernek mit kell hallania!
Nagyon elálmosodtam. Írj! Szia.

 

 

 

GMK

Képzeld, Gabi,
Gmk alakult
az iskolában.
Olyan, mint a múlt.
Épp olyan, mint a
kizsákmányolás,
csak nem mást zsákmányol ki
– önmagát!

 

 

 

VGMK

A Gazdasági Munkaközösség
szóban feloldódik a közönség,
olyan, mint a színház. A színi ház.
Én nézem, hogy te mit csinálsz.

 

 

 

Kötélhúzás

Gabi, ha tudnád…
álmok vére hull,
apa nem akar belépni a pártba,
anya nem akar kilépni belőle.
Mit csináljunk?

 

 

 

Pionír

Gabi, ha tudnád…
Örsi Orsi sír,
olyan, mint egy pionír,
előbbre kell, azt mondja, menni mindig,
és meg kell állni, mindig, ahogy illik,
kezünkben van a század zászlaja!
De mért nem fogja néha Szász Laja?
(Tudod, az a nagytestű dromedár,
akinek mindegy, úr vagy proletár,
állítólag leköltözött Szegedre,
inkább, mint hogy a lobogót emelje.)
És közben, mondom, Örsi Orsi sír,
de minden bij-bajt, bánatot kibír!

 

 

 

Montblanc

Gabi, ha tudnád,
Örsi Orsi, tudod, az a barna
magyartanárnőm
mindent visszavezet Freudra,
(tudod, aki a sexi-mexi atyja).
Örsi Orsi legutóbb velünk azt tudatja,
hogy a „Montblanc csúcsán a jég”
hasonlít némiképp egy pillanatra,
…nem is merem kimondani. Na arra.
(De közben jobban szégyellte magát,
mintha azt mondta volna, fakabát.)

 

 

 

II.
Elvált levelek

 

 

 

 

Mosoly-album

Régen szoktunk mosolyogni,
mosolyunkról leszoktunk mi.
Apa nélkül – mosolyogunk.
Anya ránk szól – mosolyogjunk!

 

 

 

Jégverem

Kilenc éve gondolkodom,
kit szeretek, azt se tudom,
anyánk testünk dörzsölgeti,
apánk a pénzt küldözgeti.
Anyám ölel, apám üzen,
hogy a bordám meleg legyen,
a paplanom egy jégverem.
Egyiküket sem ismerem.

 

 

 

Róka

Kilencéves korom óta
apám olyan, mint a róka,
hazasurran és elillan
és eltűnik a csalitban.

 

 

 

Ingek a kötélen

Mint kötélen az inget,
apánk itt hagyott minket.
Most lengünk a kötélen,
ahogy az ing a szélben.

 

 

 

Nagy kád

Négyen voltunk testvérek,
akik egy kádban elférnek,
vihorásztunk, fröcskölődtünk,
apánk itt hagyott ingébe
aztán sírva törülköztünk.

 

 

 

Árva

Az is lehet árva,
akinek van apája.
Jön, köszön, fizet, eltűnik –
Mi várjuk vasárnap reggelig.

 

 

 

Tente

Minden gyerek arra vágyik,
hogy elkísérjék az ágyig,
elaludjon minden módon
szülein ne gondolkozzon.

 

 

 

Két fa

Anyánk szomorú, mint a fűzfa
egész a földig lehajolva,
apánk zeng a hársfa-szélbe
végső kétségbeesésre.

 

 

 

Cirkusz, egyedül

Apám kezében anyámét
nem láttam soha.
Megértettem a parádét:
mostoha vagyok, mostoha.

 

 

 

Felhősírás

Valójában elfeledtem
apámat, ki szeret engem,
én is szeretem, ha nem kell
zokognom a fellegekkel.

 

 

 

Szakálla-kender

Múltkor az utcán egy embert
láttam, a szakálla-kendert:
kis szakálla óriás volt,
azt hiszem, hogy az apám volt.

 

 

 

Csere-bere

Már az nem is izgat, nem bánt,
hogy ők nem szerették egymást,
azért hitelbe-adóba
minket szerethettek volna.

 

 

 

Boldog fénykép

Láttam tegnap egy családot,
összesen hat főből állott,
a fényképen vacsoráztak.
Vannak, akik el se válnak?

 

 

 

Családi fotó

Anyám tartott az ölében,
az apám hasonlóképpen,
hogy lehet, hogy öt év múlva,
letörölve, legyalulva,
Zamárdiban, Zebegényben,
apám hiányzik a képen?

 

 

 

Vasárnap

Egyszer egy vasárnap délben
összenézett négy testvérem:
hogy már apa nélkül élünk,
hogy most már végünk van,
végünk.

 

 

 

Mély kút

Márciusban és májusban
elég sok víz van a kútban,
de olyan sok sosincs benne,
hogy apát meglássuk benne.

 

 

 

Tizenkét év

A szobában olyan csönd van,
mint raboknak a börtönben,
ruháinkat elrámoljuk,
apánk lépteit számoljuk,
jön-e, jön-e, nyílik ajtó,
négyünk szívét megszakajtó,
fülelünk az éjszakába
tizenkét éve hiába.

 

 

 

Nyomorék

Elvált szülők gyereke,
nem is tudom, gyerek-e?
Vagy lesz rögtön botos felnőtt,
akinek a lába eltört.

 

 

 

Szél-apa

Apám nem bújkál előlem,
csak egy kicsit felelőtlen,
csak a szélben pitypangozik,
nagyon ritkán mutatkozik.

 

 

 

Torony tetején

Hogyha már nem jár is haza,
elvált apa is csak apa,
ott ül a torony tetején,
s látja, ha én sírok, szegény.

 

 

 

Ég-tükör

Barna hajam billegetem,
cipellőim illegetem,
ha az ég egy tükör lenne,
apám megláthatna benne!

 

 

 

Szégyellős karácsony

Karácsony délután
jön hozzánk az apánk,
leül és elmeséli hosszan,
hogy ne higgyünk az angyalokban.

 

 

 

Öreg apám

Sajnálom az öregemet,
annyira megöregedett,
ha lehetne, ölbe venném,
kisírnám magam a mellén.

 

 

 

Istálló

Apa este hazamegy,
búsan, mint a tehenek,
de micsoda haza lehet,
ahova én nem mehetek?

 

 

 

Nőneműek

Öten élünk az anyámmal,
plusz még a vak nagyanyámmal,
hatan vagyunk nőneműek,
egész picit keserűek.

 

 

 

Téli apa

Reggel minden gyerek látja
az apját, ha borotválja
a szakállát. Mi csak télen,
leborotválva egészen.

 

 

 

Közös asztal

Az a család, ahol együtt
ülnek galambok, keselyűk,
ahol vannak külön dombok,
az nem család – annyit mondok.

 

 

 

Szauna

Szeretem a szüleimet,
ahogy meleget a hideg,
de ebbe a szaunázásba
elpusztul az ember lánya.

 

 

 

Idegen

Apát piros alkonyatkor
láttam tegnap este hatkor,
hadonászott, integetett,
azt hiszem, hogy ő lehetett.

 

 

 

1 + 1

Összeszámolom esténként
és megállapítom tényként:
van egy anyám, van egy apám,
ketten is vigyáznak reám.

 

 

 

A hóban jön apám

Anya minden este mesél,
hogy mikor érkezik a tél,
hófalakban, hótornyokban,
ott jön apám benn a hóban,
ha ideér, hát ideér,
idén nagyon kemény a tél,
vagy átlábol, vagy átrobban,
vagy ott marad benn a hóban.

 

 

 

Káin – Ábel

Káin, Ábel kora óta
azt kérdi az idióta:
hol az apám? Hogy megöljem,
vagy mindétig szerethessem!

 

 

 

Látomás

Azt hiszitek, apánkat is
elvitte a nagy Duna-víz?
Látom állni a folyóban
növekvőben, elfogyóban.

 

 

 

Folyóvíz

Hátán hurcolt, mint a medve,
meggörbedve, meggebedve,
azt dúdolta-énekelte:
sok lányomat által viszem
ezen a csúfságos vizen,
akármilyen mély a medre.

 

 

 

Túl az óceánon

Lábolt Óceánt és Tiszát,
azt mondta, hogy lábon visz át,
inaszakadtig szeretve
a harmadik évezredbe.

 

 

 

Napfogyatkozás

Az iskolában kérdik,
hogy hol van az apám?
Azt mondom, láttam délig
május hatodikán.

 

 

 

Kézfogás

Arcára nem emlékszem,
szemöldökére sem,
de tizenhárom éve
megfogta a kezem.

 

 

 

Álom

Egyszer Apa hazajön,
bedől, mint a vízözön,
elönti a bútorunkat,
s mindent, ami minket untat.

 

 

 

Angyal-apa

Apa ott aludt egyszer rég,
hogyha esküdnék, sem hinnéd,
szárnyán láttam, hogy angyal volt,
lába kilógott a paplanból.

 

 

 

Arcmás

Apa itt van emlékül,
várom, amíg megkékül,
a fotója. Kiszögezem
két rajzszöggel, hogy meglegyen
akkor is, ha megvénül!

 

 

 

Kétfelé család

Mi – a kétfelé család,
egyek vagyunk legalább
abban, hogy nevünket büszkén
emlegetjük: Mocsolád!

 

 

 

Két szülő

Kit szeressek? Apát, anyát?
Nem szeretem a galibát.
Jobb, ha nem kell egyiket se
gyűlölnöm és szeretnem se.

 

 

 

Mese

Azt mondja anya, a szőlőnek
föl kell nőni karó nélkül,
azt mondja anya, a szülőnek
meg kell élni szerek nélkül.
Én azt mondom, az eresznek
nem lehet folynia eső nélkül,
azt mondom, hogy a gyereknek
nem lehet élni szülő nélkül.

 

 

 

III.
Anyám azt mondta

 

 

 

 

Nemzetiszín
Anyám azt mondta mindig:
– Egyszer meg kéne értetni a
gyerekkel,
hogy Magyarországon él… –
Háromszáznegyvenöt forintért
a békéscsabai nagyközértben
vettünk egy Pick szalámit,
melyen piros-fehér-zöld
zsírszalag simult.

 

 

 

Csoda

Anyám azt mondta mindig:
– Látod a kertben azt a szép virágot?
– Nem – mondtam. Nem volt ott semmi.
– Majd meglátod.

 

 

 

Anyánk haja

Anyánknak szőke haja volt.
Úgy égett, mint a láng.
És örökké világított
miránk.

 

 

 

Szerencse

Anyám azt mondta mindig:
ne totózz, ne lottóz, ne rulettezz,
ne add a fejed
semmilyen hecchez,
s amikor megnyerte
a szomszéd a főnyereményt,
csak igazított egyet
a lábosfedőn
kecsesen és előkelőn:
„Néha bejön.”

 

 

 

Krimi

Anyám mindig az mondta:
– Ne nézze a gyerek a krimit! – Lenyomta a tévét.
– Csak öldöklést lát, hullákat, gyilkosokat!
Befordultam a falnak, fejemre párnát tettem,
hogy ne halljam, ahogy ölik egymást, ketten.

 

 

 

Séta

Anyám mindig azt mondta:
– Egyszer már foglalkozhatnál a gyerekkel.
Apám kézen fogott, kimentünk a Viadukt alá,
az állatkertben két zebra futkosott,
apa négy sört ivott a vendéglőben,
a galambok négy helyen megtisztelték a terítőt.

 

 

 

Két szülő

Anyám azt mondta mindig:
délután van.
És érthető, hogy egyszer este lesz.
Apám a délelőttre esküdött,
noha tudta, hogy egyszer vége lesz.

 

 

 

Családi szentség

Anyám azt mondta mindig:
– „A család összetartja
a világot…” –
s a villamosmegállóban
apámmal találkoztam,
ki egy velem-korú leányt
ölelgetett.

 

 

 

Parfőm

Anyám mindig azt mondta:
– Ne a pénzért lelkesedjetek!
Apám autóval vitt be a Konsumexbe,
hol francia parfőmöt kapdostak
egymás kezéből elnyúzott arcú
vámtisztviselők.

 

 

 

Madártömő

Anyám azt mondta mindig:
nem szabad
bántani a madarakat.
Aztán azt láttam, hogy unokaöccse
a meggyfánkról a rigónkat lelőtte,
jól preparálta és mentegetőzve
kitömte,
mondván, csak azért, hogy lássátok
mindörökre.

 

 

 

Hálóingben

Anyám azt mondta mindig:
le kell feküdni este hatkor.
Aztán azt láttam alkonyatkor
a rácsoságyból: hálóingben imbolyognak
kísértetek, egymáshoz nyomottan
egy idomtalan táncban, mintha ketten
lennének, de mintha egy sem!
Aztán: hajnalban, ahogy a harang szólt.
Miért nem alszanak ilyenkor?

 

 

 

Becsület

Anyám azt mondta:
legjobb a becsület.
Még a kenyérért is tartozunk
Feuerbach néninek.

 

 

 

Előre

Anyám azt mondta mindig:
nem fontos, hova ülsz.
De ha nem az első sorba kerülsz,
úgy megbillentelek, hogy kirepülsz.

 

 

 

Felnőtt

Anyám mindig azt mondta:
le kell feküdni,
amikor meg akartam hallgatni,
mit beszéltek a szomszéd Zsuzsikáról,
akinek hirtelen megnőtt a hasa,
meg hogy az értelmiség fölhígult,
és mindennek oka: Trianon.
Mosópornak gondoltam, amivel
minden ruhát ki lehet mosni,
de apa azt mondta, keveset tegyünk bele
(a mosógépbe), mert az összes szövetet
szétszedi.

 

 

 

Türelem rózsát terem

Anyám azt mondta mindig:
– Alávetem magam a türelemnek. –
Apa pedig összetörte
az egész Skálalakásberendezést.

 

 

 

Helyesírás

Anyám mindig azt mondta:
– Tanuld a helyesírást! –
Apám imbolygó léptekkel hazaért,
és a szobán függő díszfényképre
piros krétával azt írta: hüje.

 

 

 

Remuska

Anyám azt mondta mindig:
– A Kárpátok alatt
nincs csak egy akarat. –
Alig tudtunk egy Remuskát belopni,
Mit nem kell elvámolni
– a Kárpátok alatt.

 

 

 

Old boyok

Anyám azt mondta mindig:
pusztuljanak, kik nem tudnak élni
a mi falunkban!
Most visszatérő, négyszázöt dolláros
amerikaiakat hoz a házhoz,
pogácsát süt nekik, barátkoz:
szegények, hazajöttek.
Hátha igazuk van.

 

 

 

A kutya harap

Anyám azt mondta mindig: – Oda be
ne menj, ahol a „Kutya harap” ki van írva!
Két kutyát tartunk. Mindegyikükön
agyonetetve, rengve ring az írha.

 

 

 

Anyám… Apám…

Anyám… –
Anyám…
Az olajfa árnya ringott.
Anyám mindig…
Anyám mindig…
Anyám, anyám…
Anyám mindig azt mondta:
alkonyatkor…
És láttam a lebukó napot:
Apám, apám…

 

 

 

A kapuban

Amikor én gyerek voltam,
a kapuban kiállottam,
egyet-kettőt kurjantottam,
tudtam, hogy az anyám hol van.
Amióta kamasz vagyok,
a kapuba kiállhatok,
akárhányat kurjanthatok,
anyámra nem találhatok.

 

 

 

Zongora

Anyám egy hosszú zongorán
futtatta a kezét,
ide-oda, mint egy bűvész
kalimpolt szerteszét,
aztán a dal elhallgatott,
a fehér zongorán
finom kis vércsöppek látszottak,
mert meghalt az anyám.

 

 

 

Anyám–apám szerelme

Anyámnak szép írása volt,
akár a menüett,
úgy kanyarította alá
a kecses betűket,
keringtek és lebegtek és
perdültek, mint a tánc,
apámra kacskaringatón
fonódott így a lánc.
Anyám azt mondta: nem jöhet,
mert fél, nem szereti,
apám azt írta: mindenét
fölajánlja neki.
Anyám azt írta: nem lehet,
apám azt, hogy muszáj,
és röpködtek a levelek
és suttogott a száj.
Anyám mindíg ellenkezett,
azt írta, hogy: ne, ne!
apám a levelek között
csak fuldokolt: te, te!
Forogtak, lengtek a betűk,
kulcsoltak, mint a lánc,
és így lett egyre szabadabb
és szédítőbb a tánc…

 

 

 

IV.
Búcsú

 

 

 

 

Távirat

Én nem érek rá,
ő nem ér rám.
(Ez az apám.)

 

 

 

Vallomás

És néha mégis jó, hogy anya van,
és néha jó, hogy apa hazajön,
megérkezik, mint reszkető diák,
megérkezik, mint szemembe a könny.

 

 

 

Papa

Én véletlenül szeretem a papámat,
most nem tudom, voltaképp mit csináljak?
Hogy mutassam mások előtt, hogy utálom,
miközben csónakázok vele a nyáron?
Most az a sikk, ha belerúgunk apánkba,
ha tele vagyunk érzéssel is iránta.
Mit mondjak majd a Magdinak, ha megkérdez:
„apád mihez hasonlít, lóhoz, tevéhez?”
Röstellem, hogyha nem szídhatom eléggé,
ha nem nevezhetem ki lóvá, tevévé.
Most itthon írok egyedül a szobámban,
és körös-körül elegendő homály van.
„Ne vedd zokon, apa, ha neved teve lett,
én mindig együtt fogok élni teveled!”

 

 

 

Kukoricacsutka

Táncolj kecske, ne állj meg,
Mer’ az Isten nem ver meg.
Kukoricacsutika,
Rázkódjál Mariska.
Csuti-boti csutika,
Ketten hálunk Mariska.
Le patakon, le, le, le,
Cserebimbó levele.
Szeretőmnek szerelme.
Érted vagyok, szűvem beteg,
Ráz a mindennapi hideg.
Érted bizony nem es csoda,
Mert te szép vagy mint e rózsa.
 
Moldvai csángó népdal

 

 

 

 

Utazás

Nem igaz ám amit írnak
utazáshoz kell harminc nap
míg az ember megérkezik
felöltözik levetkezik
díványon ül törülközik
aztán az erkélyre kiáll
s néz a kertbe mint a király

 

 

 

Széltoló tavasz

 

 

 

 

Makaróni

A gyerek elengedte a kezünket.

Ment-mendegélt, mint a jól megírt mesében – tűrhető kirándulásokat tett, remek réteket, szárnyaló állatkerteket, zúgó földalattikat, ágaskodó toronyvárosokat, kék-nyíl-autóutakat látott –, jött-jöndögélt velünk, fanyarul csodálkozott, s aztán – elengedte a kezünket.

– Nem kell.

Enyhe hányingere lett tőlünk.

S most bolyong. Egyedül. Egy nagyvárosban, egy tanyán, erdőszélen, de többnyire egy világfogalmas egyedüllétben.

S nem lehet hozzáférkőzni. Komoly undorral fordítja el tőlünk a fejét, ha édesgetve elébe szaladunk a tömeges pályaudvaron, „Ki jön az én házamba?”-mesénkkel. Én nem – szögezi le felnőtt beletörődéssel.

…A gyermekéveket is úgy kell tekintenem, mint egy világra kiterjedő reklámot. Nagyon szépen be van csomagolva a makaróni. A reklám cégjelzése a mi világméretű lelkiismeretünk. Persze, hogy izgatjuk magunkat miatta. A gyerekeink nem akarnak makarónit enni. Rendes, tisztességes világot akarnak. Rendes, tisztességes ételt akarnak enni – hinni akarnak. Hinni, hogy van hús, eszme, rágható étel, tápláló élet. Anyag. Megmérhető igazság. Nem ilyet kellene gyártani nekik?

A gyerek elengedte a kezünket.

Bolyong – hiszen egyedül van. Várótermekben alszik, „tékozló fiúként”, elhúzza tőlünk a száját. Hazajönne. Sietne haza. Lerongyolódva, tépetten, hitre, hazára, családra, igazságra várva. Csak azt ne hallja tőlünk, ha beront – éhezve nemzetre, ruhára, szerelemre, költészetre – életünk konyhájába:

– Anya, mi van vacsorára?

– Már vártalak, fiacskám. Makaróni.

 

 

 

Gida mama

Gida mama
Gida mama
add ide a
tejet hama
hogy megigyam
hogy megegyem
erős legyek
rémségesen
hogyha farkas
koma jön
szemén folyjon
ki a könny
szőrös-bőrös
állkapcáját
a patáim
eltalálják
és akárhogy
is visít
rúgjam ki a
fogait
a bajuszát
kicibáljam
s táncoljak a
kicsi bálban!
Gida mama
Gida mama
add ide a
tejet hama!

 

 

 

Gyermekszületés

Azt mondta a zöldkabátos:
tudod, hogy születik a gyermek?
A nap süt át a fákon. A lombokon
keresztül süt a nap, keresztül tör rajtuk.
És aki szereti egymást, két ember, azokra süt.
Az asszony szemébe süt, és az asszony szemében
születik meg a gyermek, s a férfi szeméből nézi őt.
Ott, ahol annyira nézte, keletkezik egy fény-pötty,
egy kis fény, embernyi fény.
És tűz és víz keletkezik ott és gömbölyödik.
S amikor megvan, egy könny hullik ki az asszony
szeméből, egy könny, s ahogy hullik, emberré válik.
Mire földre ér. Így születik a gyermek.

 

 

 

Kicsik

Kiskutya orra
szimatol a szélben,
annyira hajtja
a barit a réten.
Kiskutya fuss, fuss,
körbe szaladgálj!
Rohan el a burkus,
repedez a nadrág.
Kisbari gyorsan
beszalad a sorba,
léptet a porban
s megremeg az orra.
Kisbari jó lesz.
A nyakán a csengő
csendül. Mi a móres,
tudja mind a kettő.

 

 

 

Gyermek

Gyermekláncfű voltam
egyszer a mesében
összeakasztottam
láncaimat szépen
annyifele húzták
szétszakadt a szélben.
Három bari voltam
egyszer a mesében
egyet feláldoztam
hitvány szószegésben
kettőt szalajtottam
felhőnek az égen.

 

 

 

Garabonciás

Nem tudom, mit akarok,
kicsi sorsot, vagy nagyot,
felöltőt, vagy kalapot?
Néha arra gondoltam,
úgyis elég gondom van,
nyugodjak meg sorsomban.
Aztán mégis kívántam,
mint akiben hiány van
s vágyik minden irányban,
követ, csákót, levelet,
aranykardot, rengeteg
pityke verje mellemet,
aztán csöndes faházat,
hol az ember tanyázhat,
és örül a magánynak,
aztán végül semmit se,
nem gondolni senkire,
leülni egy serblire –
Nem tudom, mit akarok,
kicsi sorsot, vagy nagyot,
nyugalmat, vagy haragot?

 

 

 

Áprilisi nóta

Szél száll, suhog a kendő,
levegőből selymeket sző,
pereg a rokka,
a motolla
ide-oda jár,
kék gép, mennyei műhely,
csillog-villog ezüst tűvel
s ágakon fel
sátrakat ver,
táncol a madár.
Lépte dobban szarvasoknak,
piros csordák eliramodnak,
ég a bőrük,
zizeg a szőrük,
ámul a határ,
zuhog a napfény, mégse perzsel,
mint arany tőr, áll a reggel
fűbe-fába belevágva,
s táncol a madár.
Fütty száll, csendül az ének
és a libák nagy seregének
gágogó
és csattogó
éles hangja száll,
erdők illata rezdül
sűrű lombokon keresztül
és serényen,
mint a kötélen,
táncol a madár.

 

 

 

Lángsugarú nyár

 

 

 

 

Ez a telek

Ez a telek eladó
egyébre nem is való
hadd rakjon rá az házat
kit még nem ért gyalázat
álljon ki a kapuba
onnan hencegje-fújja
milyen nagy úr őkelme
arany láncát pörgesse

 

 

 

Levél

Sete-suta
vizek ura,
kicsike halász,
ugra-bugra
kisfiúcska,
ugyan mit csinálsz?
Eszed-e már,
ha jön a nyár,
a köménymagot?
Én azóta,
tudsz-e róla,
mily kövér vagyok?
Halászod-e,
megfogod-e
a kék halakat?
Csalod tőrbe,
keszkenőbe
a madarakat?
A méhkasod
gondozgatod?
Pereg-e a méz?
Megszámlálod
a világot?
Milyen messze mész?
Ide-oda
megsózod a
béka üstökét,
hogy megfoghasd,
a hajókat
szereted-e még?
Asztal alatt
húzod magad,
ha jön a verés?
De ez hagyján,
én fiacskám,
nagy vagyok s nehéz.

 

 

 

Vendégség

Jönnek, jönnek a vendégek,
de én tőlük nem félek,
a kapuba kiállok
és jó estét kívánok!
Hogyha elöl jön egy hólyag,
megdobálom gombócokkal,
hogyha öreglány nyit rám,
az is keserüli nyilván,
hogyha összesereglenek,
a huszár bajszára kenek
szilvalekvárt, mézescsókot
pedig a bíróra nyomok,
zsírral kenem be az ajtót,
ragadjanak oda rajkók,
rokonoktól sem hátrálok,
ostorral közibük vágok,
őrnek szólok, akárki jön,
annak a képibe lőjjön,
a pápának készíttetek
rengeteg rumosüveget,
azt a fejéhez vagdosom,
hogy fusson is, ne csak igyon,
vagy amikor együtt ülünk,
menyasszonyok, ángyunk-menyünk,
kínálok majd, a tálat hozd,
s a földre rántom az abroszt,
kipingálom a szekrényre,
hogy menjenek az alvégre…
de ha egy jön, de ha eljön
meredeken vagy a lejtőn,
az én egyetlen személyem,
meghajlok, mint fa az éjben.

 

 

 

Munka

Föl megy az út, le is,
mennyi ember precíz,
meghúzza a vonalakat,
közéjük rajzol lyukakat,
abba ír be számokat,
bosszankodik, ha kimarad.

 

 

 

Kistanya

Csóka jár a kamránkba
a búzánkat dézsmálja
mert nyitva van az ajtó
azon jön be a szajkó
Elhajtom a varjúkat
a kerítés végéről
nem gondolok semmi jót
Dani denevéréről
Holló száll az ég alatt
fára áll és ott marad
kurrog s amíg teheti
ablakunkat figyeli
El van dobva mint a kő
a pacsirta az a fő
az ég nagy-e kicsi-e
elfér benne van helye

 

 

 

Sári bíró

Sári bíró a kertjébe
ültetett egy almafát,
almafáról almafára
nőttek aztán tarka fák.
Almafákkal fitogtatta
Sári bíró hatalmát,
annyi fa volt már a kertben,
beszélni is badarság.
Addig ültetgette őket,
már a fák sem akarták,
itt egy alma, ott egy alma,
egy hegyes, egy csavart ág.
A gyerekek az ünneplő
versikéket szavalták,
beszedjétek, begyűjtsétek
az almákat, hamar hát,
kosaramba, te ebadta,
aki még itt szaladgált
az előbb is, megsokallta
ezt a kétkezi munkát?
Sári bíró, megjárod még,
ha az alma szakad rád,
almafába beüti még,
mondom, kend a kobakját!

 

 

 

Pali úr

Pali úr Pali úr Pali úr
ne siess ne szaladj ne butulj
ki ne fuss a világból a kék
levegőbe ne bukj bele még
Az égbe vered kobakod
ki ne fuss a világból ahogy
lábasból a habbal a tej
megsínyli a láb meg a fej
Vigyázz magad összetöröd
mint tagjait az a török
kit ránt le vala Dugovics
beütötte magát amaz is
Dadogott az ütéstől a nyelv
zuhanó port annyira nyelt
kopaszon repülő az egész
arcát betörő favitéz
Pali úr ne szaladj sose fuss
igazán sose bánt a kutyus
de ő szalad falvakon át
s utána nyomulva kutyák

 

 

 

Hulló hajú ősz

 

 

 

 

Piac

Három ökör áll az úton
behorpadt a paprika
túrót tejet mér a néni
el is kéne adnia
A kosárban összekoccan
az almával a dió
holnap az lesz a nagy tálon
vacsorára ami jó

 

 

 

Kikeriki rét

Kikeriki rétre
nem értem ki mégse
pedig sokat csatangoltam
az erdőben és vadonban
Hol a kikeriki rét
nem is látta senki még
Azt mondta a szakállas
innen oda találhatsz
Mikor kérdeztem a papot
óriás fügét mutatott
A kocsmáros sörbe fojtott
„ne járass velem bolondot”
Sofőr nézett a sok útra
mint borjú az új kapura
A nagyasszony a mami
zsákba akart varratni
A kovácsok kergettek
északnak és keletnek
én meg körömszakadtig
keresgéltem valamit
a bojtárok bojkottáltak
a királyok szalutáltak
a csikósok csiklandoztak
haramiák harangoztak
én fogtam a fák kezét
nincs is kikeriki rét?
Lehullott a fák haja
a tó arca bealvadt
minden istencsudája
rajtam akart hatalmat
Kikeriki rétre
elfutok
ott egy nagy edénybe
elbujok
de a nagy edényből
kilátok
onnan nézem majd a
világot!

 

 

 

Boszorkányok

Rettenetes nehezen
járnak túl az eszemen
és azok kik túljárnak
mindig bennem turkálnak
jó vagyok-e végleg jó
mint a nagybelű dió
nem ett-e meg a féreg
mint bognár az ebédet
kényelmesen egyhelyben
mégis mindig éhesen
rossz vagyok-e végleg rossz
mint a kontár lakatos
akárhány zárt csinálhat
összezárja a házat
aki egyszer oda be
került nem jöhet ki se
Vizsgálgatnak fordítnak
a pofámba ordítnak
hátam mögé kerülnek
boszorkányok seprűznek
kérdezgetnek faggatnak
ördögnek vagy angyalnak
tartanak a sarokban
mindegyikük azon van…
Rossz volnék vagy jó volnék
hurkában a töltelék
Később megromolhatok
ha csipkednek falatot
Lehet hogy csak lázam van
s elmúlik a házamban
hogy ha hazaérkezem
rettenetes nehezen.

 

 

 

A generális

Ott mennek a katonák,
jobbra-balra néznek,
nem szeret az igazán,
aki sose téved.
Mennek csákók, kalapok,
beveszik a várat,
aki szeret igazán,
ezer évig várhat.
Mentéjükön süt a gomb,
úgy ragyog a napban,
aki szeret igazán,
csalódhatsz is abban.
Ott mennek a katonák,
jobbra-balra néznek,
s én mint egy vén kakadu,
nézem az egészet.

 

 

 

Karcagi mese

Karcag,
arany tornyaid hívogatnak.
Messze vagy tőlem,
távoli vár,
távoli várban
valaki vár,
hangomat hallja,
nézi szemem,
kockakövekre
lép csöndesen,
vonatom füttye
messze kiált,
vár az ablakban,
mint a királyt,
guggol a tűzhöz,
kezét melegíti,
hogy a hideg ajtót
ki tudja nyitni,
oly nagy a szél,
oly nagy a zár,
azt mondja: nem lehet
messzire már.

 

 

 

Barátom

Volt egy öreg barátom
jó barát volt belátom
nem ütött meg nem rugdalt
mórikáztunk magunkban
Csak a hajam szétzilálta
nem a kezével csinálta
halkan szólt a szeleknek
és engedelmeskedtek
Csak a szemem befútta
hóval nem láttam útra
nem a szájával csinálta
nem mondta csak kívánta
Csak a fülem befogta
nem két kézre marokra
csak szólott a katonáknak
azok pedig trombitáltak
Volt egy öreg barátom
jó barát volt belátom
ragyognak a csillagok
s egész egyedül vagyok.

 

 

 

Jégcsipkés tél

 

 

 

 

Éli teste

Ideg a hing és
örög a porsó
emeg a rúton
árom horosz ló
Illagász cséri
ezével kel
ikor a mégi
ap négre kel
Gyalszik az ermek
tugrik az áj
tegy izedesnek
szőr alutál
Kisten eményre
ogta a forsót
billanni előle
ár noha mincs sód
Az ág finognak
nugy szuj az agy fél
ár a kokosnak
kelhalni az oncért!

 

 

 

Hídon

(Dórinak, Ritának)

 
Károg a varjú,
reccsen a léc,
két kicsi ember
hova mész?
Két kicsi kendő,
buksi-fejen,
mennyi a heti
jövedelem?
Venni cukorkát,
kékszélü tejet,
pénz markotokban
mennyi lehet?
Télikabát a
térdig se ér,
összefogódzva
a két tenyér,
hangjuk a hóban
harmónikázik,
nevet az egyik,
dünnyög a másik,
egy kicsi fej,
meg egy kicsi fej,
ütődik a kanna,
reszket a tej,
kis nyomokat hagy
a hóban a lábuk,
reccsen a deszka,
ne nézz utánuk.

 

 

 

Kacsaláb

Azt hallottam maholnap
üvegezik ajtómat
hogy ne kelljen kijárnom
elég lesz majd kilátnom
varjúszárnyat hósapkát
akár hercegek hordhatnák
vörös kakast tófeneket
hidegtől meggémberedett
lábat madárijesztőt
vadászokat ki nem lőtt
töltényekkel puskájukban
pedig milyen nagy puskájuk van
Viset-vasat vasutat
mikor a dombra fújtat
utakat ahogy keresztezik
egymás útját Szerdahelyig
aranylemezű templomtetőt
mit a nap ágyúja lelőtt
behemótan mégis ott van
ablakomban állandóan
ősz csőszt mindenkit
akinek tetszik nem tetszik
elölről és hátulról
aki hallgat aki szól
látok fiút gézen-gúzot
aki éppen vizet húzott
még a mákostésztát is
a harmadik házban is
nyulakat ahogy ugrálnak
a kukoricacsutkákat

 

 

 

Mikulás

Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?
Vár rád a gyerekcsapat,
ideadd, odaadd,
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!
Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!
Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!
Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat és ezüst,
csillogó hajad a füst.
Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!
Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutba, hogy legyen időd
hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
a mikulások, gyerekek
cinkostársak legyenek!
Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!
Itt állunk megilletődve,
míg a lábad törölöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!
A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!
Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!

 

 

 

Széli tánkók

Őri gyerekek
hideregnek a dóban
fén is ázom
vöregedve alóban
Mánkáznak szég
la kábukat idugják
rúgy öpülnek
int a mán a fennyország
Ó harcukon
öpdösnek a rangyalok
hakig nyóban
a szomukban nyaladok
Borra ukom
sijedt ietségemben
vők eg mígan
muhannak el sellettem!

 

 

 

Kukoricaszár

 

 

 

 

Gyerekszerelem

Pattog a, pattog a kukoricaszár
gyűlik a hamuba a bagi határ.
Őröl az, őröl az öregasszony nyelve,
meg vagyunk idva, megy vagyunk edve.
Keserű levélen a leveli béka
akkorát ugrik, nincs is hozzá létra.
Hőköl a hold is, elúszik a felleg,
tiszta az égbolt, nem nagyon szeretlek,
alig szorítalak, alig érek hozzád,
átugranak könnyen bennünket a bolhák.
Fekszik a puszta, micsoda határ,
a körmünkre ég a kukoricaszár,
harsognak a szárak, a levelek égnek,
kitüntetéseimet odaadnám érted!

 

 

 

Arany csikó

Arany csikó arany tál
mért nem nálam maradtál
mért mentél el szomszédba
mikor elhívott Éva
Ott biztos jobb dolgod van
mint ebben a kuckóban
a homlokod kitetszik
a tomporod melegszik
Mégis itt a vakablak
ahol én simogatlak
mégis itt az asztalka
hová mogyorót raktam ma

 

 

 

Kis kukorica

Kukoricafosztás között
én mindig csak rád gondolok
a kezedre kézfejedre
tördelő tekintetedre
én is fosztom te is fosztod
dolgozunk mint a bolondok
és ha hívnál menjek veled
kerülném a tekinteted
Kukoricafosztás után
szétszéledünk ne gondolj rám
zörög a szél mint a bádog
nem is igaz amit látok.

 

 

 

Kiskatonák

Vettem magamnak
kicsikatonákat,
kék sapkájuk volt a
kicsikatonáknak.
Várakba gyűltek,
homokba álltak,
állogattam a
kicsikatonákat.
Vállperecükben
puska meredt,
olyanok voltak, mint
az emberek.
Meg se mozdultak,
mindig csak álltak,
otthagytam a
kicsikatonákat.
Befödte őket
hóval az éj,
nem volt nyomukban
se ólom, se vér.

 

 

 

Lánykérő

Ti ti
szereti
szere szere
ti ti
Reggel is
este is
télen is és
nyáron is
keze is és
lába is
emez is és
amaz is
Görbe
pörge
fakalappal
mendegélt a
réteken
körbe
körbe
szamarakkal
utazott a
szerelem
piros pipacs pántlikája
kerekedett kalapjára
integetett két kezével
fehérrel és feketével
ti ti
szereti
állandóan
szereti
Integettem
jókedvemben
legyen kész a vacsora!
legyen kész a hordók bora
hajló füvek menyasszonya
mert a kedvem akkora
Láb láb
szarkaláb
muzsikáljunk
legalább
fűzfasíppal
liliommal
mindenféle
limmel-lommal
rózsatövis lesz a verő
hajadszála a hegedű
Íme itt vagyunk
Székünk asztalunk
kacskaringós karikába
a menyasszony udvarába
letettük
Ripsz-ropsz megettük
a galambot süteményt
rigó-husát, mák-lepényt
bemutatjuk
alapostól
kalapostól
az apostol vőlegényt:
ti ti
hirdeti
a falukon a réteken
hogy elfogta a szerelem
legyen övé a ruhája
s amit kíván szeme-szája
szép kisasszony add magad
ölelésre derekad
evésre a táladat
ivásra a poharad
alvásra az ágyadat
Mi elmegyünk
Nincs szeretőnk
Neked legyen
jó szerelem
Üsse kő
az a fő
csak hogy boldog legyen
ő
Ti ti
szere
ti

 

 

 

Ünnep

 

 

 

 

Hamupipőke

Szidnak szólnak szapulnak
egész héten egész nap
de egy percig vasárnap
megállnak és csodálnak
arcod tükrét figyelik
szemed fényét szeretik
s ha elmúlik a vasárnap
bosszúból eltángálnak

 

 

 

Varjú

Száll az égen varjúpár,
szárnyait kitárva,
azt mondják az okosok,
minden varjú árva,
pedig nem csak úgy lebeg
a két szárny, hiába,
mindenkinek megvan a
maga varjúpárja.

 

 

 

Kakaskirály

Egyet kiált, hallják
a faluban végig,
kettőt kiált, a hajnalt
a hangjához mérik,
vörös sapkája van,
mint Napóleonnak,
és takaros tüzérei
tojásgolyót tojnak.

 

 

 

Kicsi

Jaj de édes jaj de jó
ez a kicsi Anyukó
aranyból van a ruhája
gallyacska a lábaszára
olyan kicsi mint a légy
te is ilyen kicsi légy
Nem ért ő még semmihez
zsemléhez se kiflihez
amit hímez amit hámoz
se a töltöttpaprikához
se amit mond se amit érez
se a kenguru színéhez
lúdhoz lóhoz lábashoz
egyet kérnek – hármat hoz
se a gondhoz se a bajhoz
csak a lábával harangoz
De aztán majd megtanulja
mit csináljon meg az ujja
mit szorítson mit veszítsen
kerítéssel mit kerítsen
mit csináljon egyebet
ábot-bábot rozskenyeret

 

 

 

Család

Száll a szél a fák között
megy a hal a tóban,
emberekben száz között
legalább egy jó van,
ne mérgelődj, ne köszönj,
minden ember alszik,
alvó ablakok között
megtalálod azt is.
Három gyerek nem gyerek
csak úgy szép, ha négy van,
csak az tudja igazán,
akinek elég van,
de ha ülve látszanak
asztalnál derékban,
nálunk meg a királyok-
nál is jobb ebéd van.
Asztalomon négy virág,
mindegyikük rózsa,
vörös, piros, rózsaszín,
bíbor takarója,
és ha valamelyikük
nem is volna rózsa,
úgy szeretnék akkor is,
mintha rózsa volna.

 

 

 

Gyerekek

Csofác,
az aki visszapofáz.
Csiriz,
aki mindent kivisz.
Trudi,
a treff-bubi.
Moni
sír, mint a harmoni –
Ugrálnak és bugrálnak,
a hátadon csúszkálnak,
hátulról, mint cowboy-filmek
hősei, nyakadba röpülnek.
Peer-Gyntöt se csípték jobban
vörös manók a bokorban,
nem cibálták, nem gyötörték
bajszát jobban nem pödörték,
gurguláznak, nyávognak,
pohártörést rádfognak,
nincs vége az éneknek,
míg a fejed szét nem megy,
mutogatnak mögötted,
vinnyognak, ködben köhögnek,
lefogják a kezed, ha ütsz,
lámpát oltanak, ha bejössz,
hogyha alszol, csiklandoznak,
ha kérsz valamit: majd holnap!
lábost tesznek a fejedre,
táncolsz köztük, mint a medve,
babahintőporral szórják
be a kezed, az új ruhád,
hajadból lenyisszantanak,
piszkálnak az asztal alatt,
újságodat, ha olvasod
gyufával gyújtják valahol
Trudi, Moni, Csiriz, a srác,
s Csofác, aki visszapofáz.

 

 

 

Bölcsődal

 
„Nagyon beteg a gyermekem és
esőben áznak a fák. Itt volt
egy fehér úr és azt mondta,
nem gyógyítja meg csak az
álom. Altasd el, ringasd el varázs.”
 
Dollen, dollen,
bala-bala kotta,
bala-bala kotta
dollen di,
morden, korden
draka taka motta,
draka taka motta
jollen vi.
Börden csulden
kudi rati potta,
kudi rati potta
hander kő,
vulder mönden
kamarida botta,
kamarida botta
rotten dő.
Kordasz vutti
pamarila totta,
kimarila totta
vot-vot hő,
böllen-böllen
kibarila votta,
zubalila votta
rot-rot gő.
Balder, valter
kodariba ritta
rotavita ritta
vul-vul dá,
ötten-mötten
bidi badi csitta,
joka luti csitta
kurdun já.
Gélen dáró
mordilacsi táró,
vötlikati váró
juklen dám,
görden buttó
huldikari járó
bötlibari dáró
dölden rán.

 

 

 

Söröshordó

Volt otthon egy söröshordó,
abból iszogatni volt jó,
abból addig ivott Ottó,
míg maga is söröshordó
lett.
Azóta is annyit hörböl
a sárgavirágú sörből
minden délután elölről,
hogy már a könnye is sörből
van.
Hogy már sírni se mer Ottó,
még azt mondanák, hogy attól
sír, mivel a söröshordó
alakjához lett hasonló.
Nem.

 

 

 

Kék

Esők zuhognak állva,
világ csodája eljő
s a kert végében áll egy
égszínkék utcaseprő.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]