Nők balladája

Az életem köszönhetem a nőknek, akik megszerettek, s ahogy egyiptomi helyen Mózest, a kosarukba tettek, hogy később megtaláljanak, ha elsodor az ár, a víz keblük közé s mint egy patak zúgjak beléjük magam is. Ó, asszonyok, már kegyelem! Titokzatos fekete testek, akik titokzatos helyen a vízi kosarukba tettek, egyiptomi szemöldökök és borotvált szemöldökűek, akik villámos örömöt szurkáltak belém, mint a tűket! Gyöngédek, izzadók, fejem simogatva kosárba tettek, s ha kellett, tisztességesen a nagy folyóba merítettek, hogy érezzem a testükön átvillanó halak uszonyát, ahogy rámborul a külön nekem készült vízi mennyország! Köszöntlek, édes Hercegem, kit magad is kosárba tettek a szépasszonyok hercigen s borítottak rád könnyű leplet, csak fátyolon át lássanak, mint tükrös titkos fényű termet, aztán a kedves férfiak egykedvűen keresztre vertek.