Egy Dáliának

Én már csak abból élek ha adok neked szívet virágot kacatot csókot csapongást örömet nem tudom mit csináljak nélküled? Nem tudja mit csináljon kezem, csak ha rád várok akkor létezem, csak akkor lélegzem, ha csókolok a csókjaidból levegőt szívok. Őrjöng a tér és szétrobban a perc: mit csinálsz? hol vagy? szeretsz? hogy szeretsz? csalánként perzsel a torok, megfulladok s te nem tudod. Csak attól élek ha rád gondolok szívemben látom lengő alakod benned veled általad szeretem halálomat – s maradék életem.