És meghalunk…
| És meghalunk egy mosolyért |
| csak legyenek kacsintsanak! |
| erünkben figyeljük a vért |
|
| slattyogó papucsot lesünk |
| vagy mosolyogva meghalunk? |
|
|
És S. Nagy úr…
| És S. Nagy úr is itt lapul |
|
| szép lassan föltápászkodik |
| és mint a hattyú égre kel |
|
|
A megalázó…
| ahogy pedig nem volt tele |
|
| csak bepisált és bekakált. |
|
|
A nővérek…
| csak elsuhant a légnagy út |
| agyonizzadt fejünk felett |
| és csevegünk és csipogunk |
|
|
A Horror Club-ban…
| A Horror Club-ban félhomály |
| és pillanatnyi csend lett |
|
| – Uram csak meg ne halnék! – |
| az egyik nővér felsziszeg: |
| – Nem az te eggyel arrébb! |
|
|
A béke…
| most alszom én „majd alszom én” |
|
|
A takarítónő…
| rúzsarcával ránk mosolyog |
| – ó Istenem milyen hamar – |
|
| pedig meghalni nagy robot! |
| a Horror Club-ban csend lebeg – |
| felmos motyog: „az orvosok |
| kinyírták már mindegyiket”. |
|
|
|