Világ csudája
(Salfedi bohócmester dala)
| Azt hittem, hogy világ csudája vagy, |
| őrjöngés, álom, nyíló végtelen, |
| ma azt tudom, hogyha nem vagy velem, |
| nem vagyok, nem játszom, nem létezem, |
| felhők fehérje a szemembe fagy. |
|
| Azt hittem… Mit? Hogy meghalok teérted, |
| Mint a végsőkig űzött angyalok. |
| Ma azt tudom: szívemre térdel térded, |
| és fuldoklom, ha látom szemfehéred, |
| és nem meghalni – élni akarok! |
|
| Úgy fúj a szél – hiszen most március van – |
| hogy elrepül a szájam, a kezem, |
| és a testünkben nyíló tereken |
| csak vonítok és verejtékezem |
| ebben az istentelen márciusban. |
|
| Zseni, az vagy, kölyöknyi és libányi, |
| végül is zseni vagy és liba vagy. |
| A szerepedet könnyű kitalálni: |
| Azt hittem, hogy a világ csudája vagy, |
| de annál sokkal fontosabb. |
|
|
|