Élő ember
(Salfedi bohócmester dala)
| nem szeretett még úgy mint engem |
| te szerettél és én szeretlek |
|
| Most ha kiadnák a parancsot |
| meg kell halni ahogy parancslod |
| én vagyok az aki meghalok |
| s te is meghalsz ahogy meghalok |
|
| Most csak a fény van agyonvakító |
| egymást a gödörbe taszító |
| ez már alig ember ez már alig ló |
| egymást a gödör mélyébe tipró |
|
| Ha így szeretlek ha így szerethetsz |
| ennek már vége soha nem lesz |
| ez már csak fúló fékevesztett |
| futás a fájdalmas szerelemhez |
|
|
Csók-vers
(Salfedi bohócmester dala)
| És mi lenne ha csókolnálak |
| mert csókolnálak ha csókolnálak |
| örömével csak csókolnálak |
| amíg eltűnnél csókolnálak |
| amíg a válladon a szárnyak – |
| csókolnálak – kibomlanának |
| fölemelkednél – madárszárnyak |
| melegével – csak csókolnálak – |
| s én csókolnálak csókolnálak… |
|
Ének
(Salfedi bohócmester dala)
| Hallom hogy halkan énekelsz |
| amivel beszősz és befonsz |
|
| Csak lassan pergő hangjegyek |
|
| hogy nem látlak de kapkodok |
| fényességében – lássalak! |
|
| Csak énekelj! Recseg a fény |
| szemem hangoddal megtelik |
|
|
Régi emlék
(Salfedi bohócmester dala)
| Én már örökké szépnek látlak |
| lehúnyt szempillájú madárnak |
| fölrebbenésnek szárnyalásnak |
|
| Nekem az Isten sose rendelt |
| ilyen fontos lényt ilyen embert |
| ilyen vészesen ilyen egy helyt |
| vibráló némberi karaktert |
|
| Fehér blúzban én annak látlak |
| ami vagy: kitárt angyalszárnynak |
| tested fölmagasztulásának |
| és anarchista diáklánynak. |
|
|
Oltalom
(Salfedi bohócmester dala)
| a két karod a két karomban |
| a két szemed a két szememben. |
|
| Hogy szorítottam oltalomban |
| a két karját a két karomban |
| a szerelemben hogy szerettem |
| a két szemét a két szememben! |
|
| És most látom hogy mivé lettem |
| a szerelmében szerelmemben |
| már nem vagyok az aki voltam. |
|
| Ezerszer mégis újra kezdve |
| a két kezét a két kezembe |
| ha megvesztem ha megvadultam |
| csak két karját a karomban! |
|
|
Világ csudája
(Salfedi bohócmester dala)
| Azt hittem, hogy világ csudája vagy, |
| őrjöngés, álom, nyíló végtelen, |
| ma azt tudom, hogyha nem vagy velem, |
| nem vagyok, nem játszom, nem létezem, |
| felhők fehérje a szemembe fagy. |
|
| Azt hittem… Mit? Hogy meghalok teérted, |
| Mint a végsőkig űzött angyalok. |
| Ma azt tudom: szívemre térdel térded, |
| és fuldoklom, ha látom szemfehéred, |
| és nem meghalni – élni akarok! |
|
| Úgy fúj a szél – hiszen most március van – |
| hogy elrepül a szájam, a kezem, |
| és a testünkben nyíló tereken |
| csak vonítok és verejtékezem |
| ebben az istentelen márciusban. |
|
| Zseni, az vagy, kölyöknyi és libányi, |
| végül is zseni vagy és liba vagy. |
| A szerepedet könnyű kitalálni: |
| Azt hittem, hogy a világ csudája vagy, |
| de annál sokkal fontosabb. |
|
|
Te-folyosó
(Salfedi bohócmester dala)
| folyosóján csak mint a vak |
| madár röpülök szárnyszegetten |
|
| leghomorúbb gyermekidőkön |
|
| – szemem és szárnyam fölsebezve – |
| közelebb vagy és távolabb: |
|
| fényben-falakban mint a vak |
| hogy nem tudom megérteni. |
|
|
Minden
| Minden vagy ami nem lehetsz |
| egyre ragyogóbb egyre szebb |
| a szívemen s ha nem lehet |
| veszítve élni csak veled. |
|
Összhangzattan
| hogy össze-visszasimulunk |
|
| Már elhagynálak mint a víz |
| de érzi hogy a víz felett |
|
| rohamlik minden mint a hang |
| belénk szalad a nagyharang |
|
| és benned zeng és bong a jel: |
| „álmod álmomnak megfelel”. |
|
|
Találkozás
| Melyik vagy te? Melyik lehetsz? |
| s ölembe hullsz a végtelen |
| selyemkendőjén fölragyogsz? |
|
| S én fölfoglak mint földi lényt |
| mint zuhanó angyalt az ég |
| mint epilepsziást a föld. |
|
|
Csoda
| Én látom őt – és ő lát engem |
| én benne – ő bennem ragyog |
| egyedül és ketten vagyok. |
|
Csillag-szerelem
| Talán azért jutalmaz engem Isten |
| mert eddig semmiben se hittem |
| csak éltem csillagokkal szemben |
|
| most itt a csillag – kicsi és törékeny |
| ember-leány döbbenő horpadó |
| s megérteti hogy hinni kell fehéren |
| hogy hó a hó a hó a hó a hó… |
|
|
Ad absurdum
| Lehet hogy amit nem lehet |
| eldugott szeretet helyett |
|
| De egy biztos: hogy jön a nyár |
| mint két nevet mi egy ma már |
| hogy Csirkegaard és Kierkegaard… |
|
|
Dália
| A szabadságot láttam benne meg |
| a fölívelőt a szerelmeset |
| a sietőt a soha véget érőt |
| a mindig újat soha el nem későt |
| a szabadságot láttam benne meg |
|
| Mint valami végtelen fényeset |
| a csillagokból érkező szelet |
| nem evilágit hanem amit álom |
| áraszt reánk túl a realitáson |
| valami végtelenül fényeset |
|
| Nem tudom hol talán a homlokán |
| csillant valami? Vagy a jobb bokán? |
| Kifordult égett zürmögölve lángolt |
| a tűz szemében Vagy a homlokán volt? |
| Nem tudom hol talán a jobb bokán |
|
| Soha nem volt egy percig ugyanaz |
| se érett démon se leány-kamasz |
| mindig csak közte mint a szeme-közte |
| vadmacska fut a rácsok közt örökre |
| soha nem volt egy percig ugyanaz |
|
| Magamba szívtam minden sugarát |
| mint szabadság kivánja önmagát |
| kitárult robbant minden percben égett |
| megváltoztatni az emberiséget |
| magamba szívtam minden sugarát |
|
| Egyszerűen azt kéne mondani: |
| láttam a lelket Ez is valami |
| a fény a tűz talán a jobb bokán volt |
| „köszönöm benned a lelket a lángot” |
| egyszerűen ezt kéne mondani. |
|
|
Sziklák
(Salfedi bohócmester dala)
| Emberfeletti nap ragyog fölöttünk |
| Állunk a sziklán két szerelmesek |
| Rajongásig mindent egymásba öltünk |
| Ölelve az egyetlen életet. |
|
|