Hó – film

Alig látlak a havon át csak úgy ahogy egy babonát amire rápereg a hó a dús az örökkévaló a hó egészen eltakar alig látszik a láb a haj örökké pergő filmen a leány futása és maga a befedő a takaró leereszkedő film a hó látni világos résein lehulló fényes éveim az éppen arra villanó arcodat mit befúj a hó látlak az ajtórácson át mint lépcsőházi babonát az örök havas udvaron látom a fényt a homlokon egy törött másodpercre csak látom a havas szájadat a lábadat a lefutót s a hót a hót a hót a hót hogy örök filmre veszi fel lepergő hószemcséivel a fogadat a fejedet fehéren mit a szeretet filmszalagjára rögzített alig látni hogy mennyi lett alig látni a havon át ezt az egyetlen babonát mit vakos szemmel nézek a homályos lépcsőházban a rácson keresztül mindig úgy mint aki börtönbe szorult és úgy tekinti a világ minden esőjét és havát mint ami nem vele hanem az Istennel egyenesen az Úrral esett volna meg amiközben ő bentrekedt s csak nézi ezt a babonát a havon át a havon át…