Növény szerelem

Felébe élek én felébe ő vagyok már növényen a növény mint alanyon az oltvány Én hajlok lefelé vagy ő hajol felém föl mint örökös edény végtelen fenekéből? Én lefele növök bizony beléje élek szálaimba szövök időtlen messzeséget időt nyerek! Utat az ismeretlen útra a férfiámulat növényi nőbe bújva átindázom vele magamat szőve mint száz levél idegzete ahogyan ő átindáz két rajongó növény egymás testébe bújva a párkány peremén kivirul újra s újra csak az edény örök A levegő a párkány a mély udvar fölött zuhanás árnya vár rám? Én hajlok lefele megcsókolom a lábát alázatom fele öleli Magdalénát én lassan görnyedek ideges homlokommal érintem lábfejét ideges otthonomban hogy meghajlik a nyak és meghajlik a tarkó egy pillanat alatt a végtelenbe tartó elrebbent mozdulat ahol már ő az oltár felébe én vagyok felébe ő vagyok már s ha este fölmegyek ahogy Jézus a mennybe visszakéredzkedek őhozzá éjjelente és lábát csókolom titokzatos ajakkal ameddig akarom? Vagy amíg jő a hajnal Ő él majd mint szirom enyém a fele szirma az én balkonomon Ahogyan meg van írva.