Vaj

Ilyenkor fölolvad az arcod mint régi-régi vaj hogy kegyelmetes kenhető leszel érezni nincsen semmi baj se benned se a világegyetemben ahogy a párnán pontosan feküdsz finomvonalú szádon mint a szellem oly vajfehéren ki-be jár a szusz szemed gödrében illatok pihennek elmúlt tíz évünk rózsaolaja szemöldököd szálai közt keverve csak vajfehéren áll az éjszaka a levegő is kenhető körötted könnyű késével elegyengeti szép arcodon a túlvilági szobrász a legfinomabb kéz az isteni és vajfinom és vajfehér a bőröd és vajpuha az orrod csücske is amelyen a verejték könnyű cseppje aranylik mint gombostűfejnyi víz a pórusok vajsárga serlegében lazán lapul a zsenge zsiradék s elrejtett titkos tükrű felszínében a rolón át is fölragyog az ég a délvidékről mindig visszatérő a vajpuha meleg a hajnali mit meglelni magunkban sose késő hogy Isten hangját lehet hallani mi egykor tükör által és homályban rejtett vonalként volt tapintható most kiemeli könnyedén az álom és végleg színről-színre látható: hogy vajpuha a homlokod az állad hogy szerelmes kenyérre kenhető hogy életedre nagy kezek vigyáznak hogy mindig boldog legyen ez a nő.