A szekrény istene (VII.)

Ó, bársony talpak, rózsaszín kokárdák járkálnak a szobában csendesen, a szekreter rekeszeit kitárják, hogy helyük mindig meglegyen, csak áll a szekrény tíkfa-fényű dómja, melybe az emlékek misézni járnak, csillog és villog rombuszos idomja, papok hajlongnak benne, mint a hátak. A szertartás folyik, a barna bútor mélyén manók matatnak szürkületkor, a ködön át alig látok a bútól, de föltündököl végül a gyerekkor: manók matatnak s délceg kis papok nagy áldozatot mutatnak be annak, aki a barna szekrényben lakott és uralta az egész birodalmat.