Ebek harmincadja

(Kuruc dal)

Sose lesz itt egység,

sose lesz itt, István,

széthúzó fejünket

verje meg az Isten!

Szétszaladó gondok

egybe nem állanak,

sose jön itt létre

az álom-állapot.

Az állam-állapot,

a bőséges ország,

lyukas asztaláról

széthullnak a morzsák,

ezer eb eheti,

ezer cipelheti

saját odújába,

mégse elég neki,

nem sajátja: zsákmány,

nem eledel: méreg,

íze vész, szaga vész

Isten ebédjének.

Beléndekes bendő

nem nevel izmokat,

zabálhat, tűnődhet

reggelig is sokat.

Haj ha egyszer magunk

rántjuk le az asztalt,

hogy a pór, hogy az úr

most már eleget falt.

Eleget egyezett

hamis egyezséget,

lappangó íze és

szaga lett a vérnek.

Büdös az asztallap,

büdös ez az ország,

jólforgó szájunkban

büdösek a morzsák,

hogy ki kell okádni

a patak partjára,

csahos gazdáinak

arany portájára.

Hadd mossa az eső

s a patakvíz pofánkat,

még egyszer hadd lássunk

büszkének, tisztának,

Európa őrzői,

nem csahos kutyái

voltunk, fogainkat

meg lehet számlálni,

vagy büszkén állunk ki

saját erdeinkben,

vagy mindkét kezével

verjen meg az Isten!

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]