Néha

És néha én is Budapest vagyok A Margithíd Lánchíd bennem ragyog hogy rajtam mennek át az emberek kiket szeretek budapestiek Romák, suták kis vékony makadám utcácskán jövő fiú és leány égig pörögnek pengnek mint a fény Budapest fájdalmas felületén lengnek libegnek szállnak boldogan rajtam keresztül az egész olyan mintha ez is még magyar volna egy emberiség – akiket szeretek