A börtön mindent elnyel.

De ha kikerül az ember! Jár-kel a napfényben és boldog, hogy elfelejti – Koestler és Orwell leírásai dajkamesék a mi derék kommunizmusunkhoz képest –, boldog, hogy elfelejti… mit is? Legyen az köztársasági elnök vagy hajdúdorogi műszerész, semmit sem felejt.

Főleg a csapdát, amibe került.

Leves

(Ballada’56)
Utólag minden kiderül
a börtönőr is egyedül
ül végül a vécére le
miközben szaros a keze
mivel aláír paktumot
csinálna de magába rogy
rázkódik zokog egyedül
a börtönőr is menekül
más állások körömletépő
múltját feledtetik derék nő
rakja elé a vacsoráját
csöndben kelleti micsodáját
az őr csak ül és nem eszik
csak görnyedezik reggelig
maga elé néz mint a bálvány
és magában motyogja hány-hány
embert gyilkolt meg csöndesen
csak hogy ő maga meglegyen
legyen kendője vacsorája
utólag csöndes micsodája
amivel aztán mit se kezd
nézi üresen a levest
amibe minden belefőtt
nézi az asztalt az időt
hol fölbukkan egy-egy nagyon
szép arc akit ő vert agyon
nézi a leves gőzeit
ha ő ver és nem őt verik
az mégis jó – gondolta egykor
de nem működik ez a szektor
agyának rekeszeit
a randa képek szétszedik
tán enne még de nem eszik
nézi a leves gőzeit
melyekben fölvillan a múlt
verés köpés és katapult
gyanánt az ő arcára fröccsen
köréje gyűlnek egyre többen
szép férfiarcok akiket
maga halálra veretett
Más állásokba bujdokolva
tévébe lapba kiadókba
is nézi: véres a keze
maró lúggal nem mossa le
most már hiába nyúl színésznők
melle felé a nagy egészből
nem marad más csak a leves
halálfejekkel mérgezett
kanalazná netán kidobná
a nyakat fület egy darab hát
mindig a kanálba akad
s csak ül csak ül magába rogyva
mint a cinkosa mint a foglya
utóbb már zokogni se kezd
csak néz nézi a levest.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]