Apámmal az ügetőn

Fekete lovak futnak el a fényben de betartva a nagy szabályokat visszafogottan elegáns-keményen emelgetik ragyogó lábukat hogy valaki elsőnek célba érjen de tudják hogy vágtázni nem szabad könnyű iramban szállna át a téren zsokék úgy tartják a kantárokat extázisában ahogyan a pap az Istenig röpül a ferde fényben s az örökkévalóságban marad vasárnapok szitáló özönében a finom felhők raja áll az égen pejek sárgák hatalmasan fehéren csak zubognak a gyepen a lovak pata-dübörgés vad révületében bevilágítja arcomat a nap valahol Isten könnyű közelében gyerekkezekkel az apám kezében még újraélem ifjúságomat.