A patak beleveszett a Rákosi rétekbe, a kiserdő fölszállt a felhők közé, a családi ház hajója a jeges hókertbe dermedt – Amundsen csak előre menekülhetett – női karok kikötőjébe? Gyalog isten hegyei felé? – a kesztyűje is elveszett a HÉV havas talpfái közt.

Az elveszített otthon

Kitől elveszik a tanyát

maga van embertelenül

aki körül kihal a táj

az emberekbe menekül

annak otthona lesz a másik

lény legtitkosabb belseje

mások fészekmélyébe mászik

keresvén elfelejti-e

a fűt a fát a csipkebokrot

ami halálra sebezi

azzal hogy nincs hogy soha boldog

árnyékot nem vet már neki

emberekre cseréli önnön

szülőházát az ifjúság

fölött ragyogó és e földön

elveszített csillagruhát

Már mindig meztelen marad

dideregve a hóesésben

nem leli a nagy ég alatt

az otthonát s az Istenét sem

már mindig másokat imád

nők hónaljába bújik inni

szerelmet otthont és anyát

bár magát végképp elveszíti