„És jött a labda. A drága, kerek, halhatatlan labda. Röpült át a kerten – akkor már minden összefolyt –, lüktettek a fák, a poroló nagy állványa egész az égig ért, röpült a labda, úgy a balsarokba, ahogy elő van írva – Rikiki úszott, mint egy madár, kitárt karral repült a lehetetlen cél felé; igen, ez az a pillanat, ezért érdemes volt, igen, a labda szállt, mint egy golyó, elháríthatatlan, de Rikiki kitárta a karját, és az ujja hegyével kinyomta, igen, a kapu fölé, megérintette, eltérítette a labdát, igen. A labda a fészer tetejére szállt, perdült az ég, kivédtem! Rikiki szállt a nyomorúságos, kedves föld fölött.”