Vad

Már bujkálok magam elől ahogy vadász a vad elől ha jő a puska végire ne kelljen elejtenie mert nem a vadnak neki fáj hogyha a szívébe talál De jön a vad kegyetlenül a vadász életére tör kitör az erdőből ahogy a bozótból a vadkanok gázolni és letiprani saját vadőrét elemi erővel betaposni a talaj sötét zugaiba őrjöngve hogy megszabadult az őrétől a hosszú múlt közös emlékétől hogy ők ketten tettek ki egy vadőrt együtt őriztek egy vadat a puska-fényes ég alatt de ne maradjon semmi nyom a vad száguldjon szabadon recsegtetve a fogait… hogy végre megölt valakit őt őt – aki őrizte őt a féktelent az ösztönök rabját őrizte zsigerét és őrizte vadkan szemét a borzalmát a balzsamát a földet verő dobaját Már bujkálok magam elől mint aki életére tör a vadja által önmaga legbelső hajlamaira kit félt kit dédelget szeret kerüli mit a célkereszt a vad mellkasára jelöl mint aki önmagára tör nem a vad bujkál hanem a vadőr befele éjszaka hogy ne bukkanjon föl a vad kerüli a keresztutat ahol majd találkoznia kell azzal akinek maga vadásza és áldozata – mert nem a vadnak neki fáj hogyha a szívébe talál.