Az öregember lehajolt a pénzért, ami a bokor alján csillogott – kétfilléres lehetett –, az öreg fején látszott a rózsaszín bőr a libafehér haj között.

Istenadta

Ne add föl arcodat,

ha romlanak a ráncok,

ne add föl agyadat,

ha szétrombolja száz ok,

ne add föl szemedet,

ha megkísért a vakság,

ha látod már merőn

s tisztán, hogy nincs igazság,

ne add szerelmedet,

ha megdermed a szíved,

ha a gurult garas

a bokrok között sincs meg,

két térdre hullva csak

ha körben tapogatsz már,

ha a gyökerekig

is hófehér a hajszál.

ne add föl Istened,

ha ő magát föladta

is a felhők fölött –

maradj te istenadta.