Egy kicsi agy
| Egy kicsi agy van az agyamban |
|
| Ő tiltakozik, mókázik, szétront, |
| nem tudja, mi „kő”, mi salétrom. |
|
| Liheg-röhög, handabandázik, |
|
| Szereti, akiket szerettem, |
|
| Egy hülye. Jámbor és okos. |
|
| mintha csak ő törne össze. |
|
| Egy kicsi agy van az agyamban, |
|
| Mindíg mondom a parlamentben, |
| hogy ne rikácsoljon helyettem! |
|
| sunyít, mint rekedt bariton. |
|
| Megnyugszom. Éppen tárgyalok. |
| De félek, szellenteni fog! |
|
| Már reszketek! A bálterem |
|
| Mikor már mindent elintéztem, |
| előáll: Ez egy csaló, kérem! |
|
| azt mondja: Jaj, nem zavarom, |
|
| ennek nincs ágya, lábosa, |
|
| ennek nincs hazája sincs! |
|
| Mikor végre a rendőrökkel |
|
| látszani, mint szájban a fog, |
|
| de végül csak a száj marad! |
| Agyamban van egy kicsi agy. |
|
| hogy majd csak jó lesz egyszer, |
|
| Egy másik ő, egy másik én, |
| egy közönséges költemény: |
|
| ha a mindenség szétszakad, |
| agyamban van egy kicsi agy. |
|
|
Július
| Forog a kert, sápadt tökök |
| alatt s a leesett gyümölcs |
|
| A rücskös, zöld uborka meg |
| idő előtt fonnyadni kezd, |
|
| Szoba függönye lógva lóg, |
| száraz, zörög, akár a drót |
| s a vézna, vékony fű felett |
|
| elállt, csak nyög másfél hete, |
| a csorda elmegy, elbuvik, |
| nem szól az erdőn a kuvik. |
|
| A házról csepeg a szurok, |
| recseg a szürke kapu, sok |
| olyan hőségben áll az ól. |
|
| És nem futnak a szarvasok. |
| Hideg, sötét bort vesz elő |
| a napfény, mint a puskacső. |
|
|
Madár
| Zúg a madár a táj felett, |
| szétbontja vastag levegőjét, |
|
| ez a nyers gumi, zúgó labda, |
| húsok s csontok repülőgépe. |
|
| és széttöri a vizek arcát, |
| a nedves égbe úgy zuhan be |
| s rácsobban, mint a vízi sajkák. |
|
| Verődik, lebben, zúg, hasít |
| s rugaszkodik e fényes állat, |
| a félig értett elmúlásnak. |
|
| Mint elhajított kézigránát |
| bukik, csapódik, sistereg, |
| szétrobban a mezők felett. |
|
|
Rigó
| Mint régi rigó szól a dal |
| lehet hogy nem vagyok magyar |
| csak szerb vagy régi talján |
| lehet hogy nem vagyok magyar |
|
| „Szállj költemény szólj költemény” |
| fölülről hogy „maradj már!” |
|
| nem Nietzsche Zarathustra |
| ki asszonyt verni kényszerít |
| helyettük legalább Lenint |
|
| csak szerb vagy régi talján |
|
|
Cukrász
| Ja aki cukrász aki cukrász |
| annak felépül hamar a húsz ház |
| annak kevés egy emberöltő |
| csak aki cukrász aki cukrász |
| annak hamar felépül húsz ház… |
|
| Tortára festhet egeret bút-bát |
| a tetejére kerül a dús máz |
| csokoládéban kezével kurkász |
| édességeket vonalaz húz rá |
| szekrényben tarthat sok drága puskát |
|
| Én csak uborkákat savanyítok |
| s hozzá mint a kutya vonyítok |
| ecetezek csak átkok és szitkok |
| közt büdösségeket bonyolítok |
| és közben mint a kutya vonyítok |
|
| Foglalkozásom szagos nyílt titok |
| nem is vehettem soha vityillót |
| sem csak uborkákat savanyítok |
| én csak ecethez sóhoz konyítok |
| nevem alá csókát kanyarítok |
|
| Büdös a ház is bő lében úszkál |
| tökök káposzták sárga fuszulykák |
| ebből nem épül sohase dús ház |
| de aki cukrász ja aki cukrász |
| annak fölépül hamar a húsz ház! |
|
|
Vak
| Ilyen a vak. Sötétpiros, sötétkék |
| redőny mögött, puha denevér-tollak |
| között letölti árva életét még, |
| mielőtt a tárgyak belehatolnak. |
|
| |
| Láttál-e súlyos, néma réteket |
| lehúnyt szemhéjaid mögött? |
| Ő ilyen puha tájon tévelyeg, |
| ahol a szag kemény s a köd. |
|
| |
| Ő félve lép örökös szigeten, |
| megbotlik, biccen, mert lépése gyarló. |
| Szemed neki kemény és idegen, |
| borostás arcod olyan, mint a tarló. |
|
| Egy nagy szobában ül végezetül, |
| sötét, magányos széken, mint a törpék. |
| Lábával fogja a földet körül |
| és várja, hogy a tárgyak összetörjék. |
|
|
Moszkva felé
| erdő, állva őr, alva ember, |
| rét, nyírfa, nyírfa, zöld, |
| fekete föld, rét, messze város, |
| távol ég, nyírfa, nyírfa, |
| zöld, réten asszony, házban őr, |
| nyírfa, nyírfa, tea, rét, |
| hosszú erdő, messze város, |
| távol ég, rét, rét, platina fog, |
| platina város, platina ég, |
| hagyma, hagyma, csúcsa ég, alva asszony, |
| halva férfi, platina város, pénze réz, |
| egy kopejka, két kopejka, |
| vodka, vodka, nyírfa, hagyma, |
| arany hagyma, platina hagyma, |
| cár, a cár, muzsik, cseléd, |
| alva asszony, halva férfi, |
| gyermek fekszik, liba lép, |
| platina város, nyírfa, nyírfa, |
| doboz-arca, szép az arca, |
| nyírfa, nyírfa, platina ég, |
| platina fog, platina haj, |
| ház a házon, mennyi ablak, |
| nyírfa, nyírfa, áll az ég, |
| platina fog, platina város, |
| nyírfa, nyírfa, őr, híd-őr, |
| kis szobor, nagy szobor, pléh |
| ég, távol ég, messze, messze, |
| fekete föld, a síkja barna, |
|
Európák
| Európa egy, Európa kettő, |
| van aki szül, van aki meddő, |
| a Mazuri tavakra nap zuhog. |
|
| Felejthetetlen janicsárok, |
| a kölni dóm, a pestmegyei fegyház |
|
| Vendégkönyv, benne Blake-idézet, |
| micsoda ősz! Assisi, Miró, |
| s differenciált tömeggyilkosok. |
|
|
Örökké
| Örökké van a táj, a fák, az almakertek, |
| a fák végén a lomb vagy a diólevél, |
| miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek, |
| ahogy ujjaival a víz széléhez ér. |
|
| Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja |
| kígyózik bőrösen és lendül és ragyog, |
| a lebegő ködök a levegőbe fúrva |
| egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok. |
|
| A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg, |
| a billenő hegyen a tér sziklája áll, |
| mint mértani idom, amelybe zárva él egy |
| madár és énekel tízezer éve már. |
|
| Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják |
| a szivemet, szegezz a fák közé oda, |
| ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság |
| s aranyként tündököl a tárgyak homloka. |
|
|
Madárijesztő
| hogy mit jelent ez a bánat, |
| én még nem gondoltam végig. |
| Én csak állok évről évre, |
| én csak élek napról napra, |
| kalapom egy lány kalapja. |
|
| mintha ott is folyó folyna |
| rám is megnyugovást hozna, |
| de a szemem szénből való, |
|
| A mezsgyének kilenc méter |
| volt a hossza, mikor mértem, |
| súlyos varjak jönnek értem, |
| rángatják piros szakállam |
| s olyan keresztet emelek, |
| amilyet csak bír a hátam. |
|
| két sovány karom kitárom, |
| s állam körül kerül sálnak |
|
| mellettem, majd megjön este, |
|
|
Pontosan
| A tárgyak kényszerűen pontosak. |
| Vannak, de mégse olyan fontosak. |
| Kimérve állnak, mint a geometria, |
| nem látni, hogy bennük is van hiba. |
|
| A mámoroktól őrizkedjetek, |
| legyetek tiszták, bölcsek, rendesek, |
| hogy tündököljön bennetek a szent |
| és megmásíthatatlan égi rend. |
|
| A végső dolgok értelmében én |
| kételkedem, mint ahogyan a fény |
| az üvegen ugyan még áthatol, |
| de aztán ő is elvész valahol. |
|
| Legyetek kényszerűen pontosak, |
| levők, de mégse olyan fontosak, |
| kimérve állva, mint a geometria, |
| így nem tudják, hogy hol van a hiba. |
|
|
Utasok
| A villamos árnyéka fut az úton |
| és levegőnyi, könnyű emberek |
| kuksolnak benne és mint sárga húron |
| a hang, a szájuk széle megremeg. |
|
| Utaznak, világtalan verebek. |
| S a fákon áttört tűz-csapolta hellyel, |
| fényes itallal és árnyék kehellyel |
|
| A hosszú kocsisorok ritmusára |
| sötét fejük révülten imbolyog |
| és útra kelnek, mint Jézus szavára |
| az árnyékolt szívű apostolok. |
|
| Eleve el van rendelve az út, |
| lábatlanul suhannak át a téren, |
| s úgy bólogatnak, mintha értenék fenn |
| a csöndet vagy az égiháborút. |
|
| A színeiket elmarta a lúg, |
| most mindnyájan feketék és fehérek |
| és mire az utak végére érnek, |
| fejük keményebb, arcuk szigorúbb. |
|
| De elhúzódik útjukból a nap, |
| s mint részes gabona, megfeleződnek, |
| némelyek vaksi fekhelyükre dőlnek, |
|
|
|