Régi óra
| Egyetlen óra van a kezemben |
| ötvenhat óta egyetlen óra |
| nem mintha egyetlen óra lenne |
| ezerkilencszázötvenhat óta |
|
| de akkor ez volt a kezemben |
| azóta ezt az órát figyeltem |
| hogy mit mutat a mutatója |
|
| ezt figyeltem arany keretben |
| a számlapon aranyba fogva |
| hogy mit mutat az egyetlen |
| óra a karomra kulcsolódva |
|
| háromszor is elveszítettem |
| Tisza mélyén és fuldokolva |
| az iszapba bukva kerestem |
| valaki mindig visszahozta |
|
| ezt az órát nem felejtettem |
| valaki mindig kezembe nyomta |
| hogy ez az óra az egyetlen. |
|
|
Ország
| Csak megalázó helyzetekben |
| alakul ki a szív a jellem |
| és így majd egyszer összefog |
|
| ha a bajokban áll szügyig |
| addig dalol – jól szól a nóta – |
|
| Kossuthokért Széchenyikért |
| és ki tudja hogy még kikért |
| ellengősen és fellengősen |
| dalolja hogy magyar erősen |
|
| Egyszer egy ember kellene |
| hogy összeférjünk mint a baj |
|
| Sebezhetetlen Nem Zsilinszky |
| és nem is a zsidó Radnóti |
|
| Nem is Mátyás nem is szent István |
| kit Segesvár halálba visz |
|
| Hanem egyként egy magyar nemzet |
| összeállhatna mint a selymet |
| szövik száz szálból együvé |
| rabok tovább nem leszünkké |
|
| Petőfiből Mátyás királyból |
| Zsilinszky Áchim Andrisából |
| Kossuth dühödt Széchenyijéből |
| Radnóti sártépett verséből |
|
| egy olyan ország születik |
| amely összeáll mint a jellem |
|
|
Nyúl-ország
| mit ránk szabott az ország |
|
| Minden vagyunk csak hős nem |
| tócsnit s ha az se tetszik |
|
| De egyszer még az egyszer |
| most nem nyúl nem keresztény |
|
| És Nyulak többé nem leszünk |
| és nyúlpaprikást sem eszünk! |
|
|
Farizeusok
| Azt hitték lehet gyilkosokkal |
|
| Azt hiszik lehet mosolyogni |
| kiket összefektettek arccal |
| huzalával kötve s habarccsal |
| – elfeledhetik azt hiszik |
| – a balhét ők is elviszik |
|
| Azt hiszik lehet szemlesütni |
| hogy lehet csak félkézzel ütni |
| és lehet kacsintani közben |
| de nézni kell a temetőben |
| vakok lehetnek azt hiszik |
| – a balhét ők is elviszik |
|
| Azt hiszik lehet lopni hagyni |
| hogy hatalmából egy maroknyi |
| Akkor a nép üt mint a tagló |
| lesújt lever hogy megreped |
| a gúnyra mindig hajló tarkó |
| nem ők raboltak azt hiszik |
| – a balhét ők is elviszik |
|
| Herceg akit megöltek este |
| nem is olyan nagy gyilkosok |
| mint azok akik tőrbe csaltak |
| s kezükben júdáspénz ragyog |
| félrefordulva szórakoztak |
| hogy kihullott szádból a fog |
| bocsáss meg nékik azt hiszik |
| – Büntesd meg őket egy kicsit. |
|
|
Magyar sanzon
| de nincs aki magyar marad… |
|
| hogy jobb sor a másik után |
|
| – pusztulása ezredeknek – |
|
| Még néha van egy fűszál egy teniszütő |
| amivel visszaüthető az idő |
| ha van hozzá elég magyarunk… |
|
| ha ránk rogy a magyar sötét? |
| ha tudjuk hogy évezrednek |
|
| Mi még egyszer Széchenyi óta |
|
| ne ejts magunkért könnyet |
| mert a könnyed a kútba hull |
| apád hány magyart ölt meg? |
| végeláthatatlanul magyarul… |
|
| Még egy percre van a taktika |
| még egyszer mi emlékezünk |
| hogy hová lett a nemzetünk? |
|
| Csupa kert csupa paradicsom |
| A felhőkön csupa nemzeti ég |
| de közte kivillan a nemzetiség… |
|
| – kertünkben virít a mész – |
| még egyszer a szemünkbe nézz? |
|
|
Valami
| Egy nemzet kellene körém, |
| egy himnuszt énekelő nemzet, |
| ragaszkodjam az életemhez. |
|
| Egy aréna-bizonyosság, hogy zeng |
| a győztest váró stadionban, |
|
| Egy eldugott tőr kellene, |
| egy jót és rosszat torokmetszésig |
|
| Egy kéz kellene. Egy száj. |
| egy nemzet, egy tőr, egy isten, |
|
|
Hazám
| Mint egy család – ezeket utálod, |
| Mint egy család – ezeket szereted, |
| mindennapos sunyító árulások, |
| csodálatos stadionőrület. |
|
| Mint egy család – testvér testvért elad, |
| és aztán testével védelmezi, |
| elárulja a gomblyukaidat, |
| s halálán hirdeti, hogy nemzeti. |
|
| Mint egy család – leöldököl, kifoszt, |
| és másnap menti a halottait, |
| a temetésen fontos lesz a poszt, |
| öngyilkosaink hősök, valakik. |
|
| Ha látom utcán – hányinger kerülget. |
| Ez az a nép? Ezek a lakosok? |
| Besúgók, Alföld, elhallgatott bűntett, |
| de a barackfa virágozni fog? |
|
| Megvetemedett kétlelkű emberek |
| csodát akarnak csoda nélkül |
|
| Mint egy család – ők maguk irtanak ki, |
| elfutni, élni, bárhol, valahol, |
| Párizs, Róma utcáin bujdokolni –, |
| nincs mentséged – ezekhez tartozol. |
|
| Mert néha villan egy-egy férfiarc, |
| mert hallod hangját egy-egy csecsemőnek, |
| ez az az ország – akármit akarsz – |
| a legszebb hely síkságnak, temetőnek. |
|
|
Vörösmarty
| Kevés-szó Istene, segíts meg engemet, |
| eldől a lelkem is, vörhenyes és beteg, |
| száguld a szél felül, a fák is hajlanak, |
| szorítsd csak, hallgattasd nagyszavú ajkamat! |
|
| Viharok bomlanak, nyögnek a nagy jajok, |
| karomban óriás csecsemőt altatok, |
| árnyékot vetve ring s bőszen száll, hogyha száll, |
| fekete hírt hozó, rőtszemű vadmadár. |
|
| Ez a szél hősökről tépi a rongyokat. |
| Szebb ma a virtus, mint a szilárd gondolat, |
| rohan és betakar, üvölt és vesztegel, |
| pompázó dalosok pernyeként vesztek el, |
|
| levélként hullnak a szikrázó énekek, |
| próba ez – próbára teszik a véneket, |
| kiáltó szenvedést visznek a fejükön |
| emberek az uton, bogarak a füvön. |
|
| Harsogjon aki tud, üvöltse szerteszét |
| emberi kínjait, isteni szégyenét, |
| pusztuljon a világ, sokszavú rengeteg, |
| kevés-szó Istene, törd le a lelkemet! |
|
|
Kisváros
| Megáll a busz, esik, jégfoltos az utca, |
| díványon ül valaki, hallgat, él, |
| bandába verődnek hosszúhajú srácok, |
| a plakáton zongorahangverseny áll, |
| az egyik neonszem kiszúrva, a vörös |
| betűk ügyetlenül remegnek, akkora |
| óra van a kis utcában a kirakatban, mint a sajt, |
| áll az idő – a boltos csomagol, |
| a templom medveteste lerogy a sötétben, |
| a nagy verandán csönget valaki, |
| nincs itthon a fogorvosnő, igen, |
| ellebegett a könnyű semmiben. |
| Nem baj, ha csönget, úgyis nagy a zaj, |
| valaki sír, talán, áthallani, |
| itt az utca végében lakik egy |
| magas fiú, az tanul az Agráron, |
| ha azt keresi, arra menjen el. |
| Nagy itt a csönd. Nagy itt a zaj, |
| galambtestűek a gimnazista lányok, |
| a buszsofőr estére hazamegy, |
| és megöregszik a lenhajú asszony, |
| aki lengett a lassú parketten, |
| hajó kiköt, dudál a sűrű ködben, |
| nem megy a parton senki, vége van, |
| mered a cifratornyú szálló, ajtajában |
| hullámoshajú pincérfiú áll. |
| Valaki sír. Áthallani, ahogy |
| a szállodában fekszem, mint a hóhér, |
| barátságtalanul, didergő-hidegen, |
| magát siratja valaki, vagy mást, |
| aki színvára nincsen kegyelem. |
| Áthallani a városon a sírást, |
| a kis köves utcákon felgörög, |
| a parkon át, hol nagy szerelmesek |
| fonnyadtan tapadnak, mint a levél. |
| Fölhallani – kis város ez, hiába – |
| a második emeletre, a villák |
| fehér kerítésén át, a nagy gyepen |
| száll-száll a sírás, ütemtelenül. |
| Kinézek. Lenn a tér. Üvegfalak |
| az esőben a házak, boldogok |
| a mérnökék a kocsival, a sarkon |
| halat-vadat-baromfit adnak el |
| játéksapkás, nagykezű emberek. |
| Fényképész, nagy fotó, talpig fehérben |
| menyasszony mosolyog magában, egyedül, |
| a ferde utcán a presszóban görög |
| nézésű lány, a fekete püfög, |
| és várnak nagykabátú emberek. |
| A zugsötétben kihajol a ház |
| alacsony asszonya, – én nem tudom, mi van, |
| én nem tudom, hogy milyen ez a század, |
| nem tudom, milyen ez a város, de nálunk |
| állandóan sírnak felnőtt férfiak. |
| Mondtam is Icunak, jelentse be |
| a rendőrségen, vagy csak a tanácsnál, |
| vagy szóljon egyszerűen Janinak a boltban, |
| ki könyvekhez is ért és lovat ápol |
| az agrártudományi részlegen, |
| jelentse be, valaki sír, gyerek- |
| sírást elhallgatok reggelig, de ez a mély |
| rázkodó sírás kikezdi idegeimet. |
| Örültem már, hogy hazajön a férjem, |
| vettünk villanykályhát, mondtam már? kapni szép |
| – nevet – valaki sír, nem értem, többen is? |
| Mély férfihangon. Hallotta, megint fellövik |
| a holdba júliusban magukat |
| Majd közvetít. Megyek is. Lesöpröm |
| a járdáról az esőt, szemetet, |
| sose vigyáznak… – Lángol a sötét, |
| mint a belső tűz, kiárad az utakra, |
| a házak üvegén eső csorog, |
| s nem oltja el, a víz, a Balaton |
| nekiütődik a vörös köveknek, |
| köd száll a parton, nedvesek az arcok, |
| lehúzza redőnyét a bizsu-bolt. |
| Leszaladni. Valamit kéne venni, |
| egy hajót, vagy egy nagy medáliát, |
| piros csatot, borostyán nyakörvet, |
| a falra egy majolika-cicát. |
| Benzint töltenek a kocsiba, kotyog |
| az öblös, zöld anyag a gumicsövön, |
| fölcsuklik, rázkódik, aztán haza, a faluba |
| indulnak az állatorvosék. |
| Selyemkendőben jön még valaki, |
| szép arca van, ovális és sötét, |
| nem nagy dolog és holnap hajnalig |
| összeszorítja meztelen szemét. |
|
Lovasok
| Már nem állunk meg semmi utcakőnél |
| már nem látjuk meg a bartalzsuzsákat |
| nincs nappal se éjszaka csak rohanunk |
| föltépett idegekkel arany városok |
| gimnazistalányos izzó délelőttjein |
| pillanatnyi fuldokló napsütésben |
| fogjuk arany sisakunkat fejünkön |
| hogy le ne röpüljön a vágtatásban |
| hová röpít ezersörényű ló |
| nem a lovas vagyunk – árnyéka a lovasnak |
| csizmánk a száguldásban elveszett |
| mezítláb sarkantyúzzuk a lovat |
| ingünk a szélben röpül el |
| combunkon fölhasadt a nadrág |
| belerohanunk az üveges kirakatba |
| tovább törünk átgázolunk vakon |
| nemzedékhallottaink tetemén |
| amíg mögöttünk kengyel és gatyaszár |
| – mert rabolni jöttünk életélvezet |
| kantárján rángattuk a lovainkat |
| földúlt kolostorok és meztelen apácák |
| riadoznak mögöttünk – csak futunk |
| kidőlt poharakból szürcsöljük a bort |
| tátongva mint a véredények |
| agyonégett keresztek kormosodnak |
| mögöttünk a hárfázó szélben |
| míg űzzük ezerfejű lovainkat |
| – hová hová – csak rohanunk |
| már nincsenek kíváncsi városok |
| és nagykaréjú folyamok csak egyre |
| nyakon vert lovak alattunk és a gyep |
| kiég porig a lóláb verte táj |
| romokat ugratunk át fülzúgásig |
| harsogó rongytépő viharban |
| senki se jön velünk – előre |
| mindig előre – ez az egy marad |
| a megfordíthatatlan rohanásban |
| már nincs szemünk – kvarcéles por fedi |
| a bőrt letépi arcunkról a szél |
| csontunk üli meg már csak a lovat |
| már nem marad meg semmi csak a ló |
| csak dobogása horka-hörkenése |
| csatakos teste elrugaszkodott |
| láblüktetése – előre előre |
| önmagunk gerjesztette mellkasi |
| szívrobbanásban lovak gabalyodott |
| már magunk is a ló vagyunk |
| s észre sem vesszük hogy nem nyíl-iránt |
|
| Levágott füllel kiszúrt szemekkel |
| térünk meg elveszített otthonunkba |
| hazát istent keresni miközben |
| fejfákra vésték már sötét nevünket |
| azt mondja vitéz nem tudom ki vagy |
| A gyerekek is összegyűlnek |
| ásóval állnak egy gödör körül |
| kalapjuk leveszik ahogy motyogják: |
| már megástuk hatalmas sírodat. |
|
|
Forradalmár
| Majd szavazok a szabadságra |
| telefonra vagy jó lakásra |
| szavazok a most-vagy-sohára. |
|
| Majd reggel fél ötkor kelek föl |
| s nem érdekel a pénz a tejföl |
| ha mindent kezdhetek elölről |
|
| hogy többé ne hajoljak kétrét |
| se gyermekeimért se pénzért |
|
| Nem nézek se jobbra se balra |
| nem utazom Bükre se Balfra |
| ha az isten is úgy akarja. |
|
|
| Addig viszont még február van |
|
| Addig a bunda bunda rajtam |
| ha tíz körömmel magam varrtam |
| ebben a hideg éghajlatban |
|
| Addig – addig-élek-míg-élek – |
| eszem meg a magyar ebédet |
|
| Tiltakozom – egy kicsit önként |
| kicsit biztatva – hogy az önkényt |
| úgy fogadjam el mint a törvényt |
|
| De máskülönben jókat alva |
| nem forgolódom jobbra-balra |
| ha az isten is úgy akarja. |
|
|
| De ha még egyszer március lesz |
| kicsit lányos kicsit fiús lesz |
| lázadásom mindenkin túltesz |
|
| Kiállok majd a nép-piacra |
| hulljon a férgese a gazza |
|
| Szavazok majd a magyarokra |
| a szabadok-ra vagy rabok-ra |
|
| s a játék vérre megy nem babra |
|
| Ha nem szóra van szükség kardra |
| ahogy magyarnak a magyarra |
| – ha az isten is ugy akarja. |
|
|
|
Európai körutazás
| nem érdekelnek már a gótikus templomok |
| a Loire menti csodakastélyok |
| a kiszámított állomások a háromsávos autóút mentén |
| fütyülök a csodazegzugos Amszterdamra |
| Párizs festőnegyedére a párizsi metróra |
| Nem érdekelnek az ügyesen beváltott valuták |
| a megspórolt kemping-vécék |
| és a londoni Soho sárga figurái |
| Fütyülök a Shakespeare-i Stratfordra |
| a doveri sziklák ragyogására |
| az ismeretlen arcok regénytörténetű özönére |
| Undorodom a hónapos végigrohanástól |
| a megtervezett kis nyomorhotelektől |
| s a hastingsi napfölkeltétől és ráksalátától |
| Hányok ha a mórstílusú spanyol katedrálisokra gondolok |
| a megbocsátó fölényű olajos arcu kis butikosokra |
| a vékony csípőjű miniatűr szexbomba utcalányokra |
| a hóragyogásu Mont Blancra |
| Hányok a Kleekkel tömött múzeumokra |
| az ötven Gauguinre negyvenöt Picassóra |
| s külön a bruxelles-i poliklinikára |
| az Unesco üveghomlokzatára |
| s a stonehenge-i őskori kőleletekre |
| Nem érdekelnek a világbölcs eszmecserék |
| kitévedt álmagyarokkal félszivű röhögő kis milliomosokkal |
| tervezőmérnökökkel autósofőrökkel nőgyógyászokkal |
| s az érdeklődő középbalos francia entellektüelekkel |
| akiknek piros szájaszélén olvadt tartár ragyog |
| Fütyülök a piszkos kis Szajna bérhajóira |
| a mosolygó arab vendégmunkásokra |
| az ajándékba kapott kézigránátalakú gyönyörű sötétzöld üvegű Seguinekre |
| s az ötletes piros-fehér színű cigarettadobozokra |
| s magára az acélragyogású Genfi-tóra |
| S okádok a diafilmekre a mesteri felvételekre |
| miket majd itthon nézegetünk a csönd óráiban |
| a lesötétített budai hálószobánkban |
| Okádok a színes levelezőlapokra |
| Egyrészt nem akarok futóbolond világkapkodó lenni |
| aki mesterségesen összeszedi tíz perc alatt vakuvillanású élményeit |
| mert tovább kell rohanni mert mindent látni kell |
| ami Európát élteti mamuthatalmakhoz dörgölőző kis hímringyóként |
| vélve hogy így fönntartja magát |
| s megmenti eresztékeiben rothadt kultúráját |
| ami túldesztillált parfőmjeivel mérgezi a halványpuffadt európai arcot |
| ami enervált hajmosószerei lakkos fényében ragyog |
| miközben lakosai fejéről elfogyott a haj |
| Inkább élni szeretnék egyszer fél évig egy délfranciaországi |
| vagy magyar tanyán talán élni mégegyszer egyfolytában |
| hogy nyitott szájamba befújjon a szél |
|
| Másrészt utálom az ügyeskedést |
| amivel jó öltözetű és tökprimitiv belga rendőrökkel tárgyalunk |
| hogy megbocsássák ügyetlen kis vétségeinket |
| vagy alkudozunk egy kisvárosi penzióban egy olcsóbb gezarolszagú szobáért |
| vagy mosolygunk hogy leszarják a galambok Hugo Victor sírját a temetőben |
| vagy külföldi kivágásokat gyújtunk nagymellű playbabykról |
| szétnyitott lencséjű premier plan tátogású vaginájukról |
| melynek szélén óriási fekete szőröcskék ragyognak a nagyításban |
| s ha ingyen kapjuk meg is köszönjük illedelmesen |
| s itthon a spejz falára szögezzük hogy legyen étvágyunk a sertéskarajhoz vasárnap |
|
| Harmadrészt görcsökben fetrengek |
| énem falát úgy szorítom vissza két kezemmel mint a hasamat |
| hogy szétfröccsenve az utcára ne dőljön |
| kapkodok elhagyott gyermekeim után |
| kiknek arcáról szinte örökre letörölte életem száguldása a hajnali harmatot |
| a szétrepedésig átkarolom az összezsugorodott országot |
| hogy testemen érezzem eleven sebeit |
| s jéghideg szivemben dédelgetem sorban elhulló öngyilkosait |
| fogom össze kevés szeretteimet kitárt karral |
| mintha láthatatlan levegőkeresztre feszülnék |
| vagy mint a fejvesztetten dühöngő gazda próbálja összeordítani |
| nincs erő benne nincs valóság szeretet nincs |
| vér nincs izom már bensőség pedig annyira szereti őket |
| Agyam üres már s most kellene még |
| megalkotni valamit amiről csak én tudok |
| szabad friss aggyal s ehelyett |
| a fosztogató élet és a megaláztatások sűrű villanydrótjai közt |
| az már olyan mint a pályaudvar ahová egyszerre harminc vonat befut |
|
| Mindezekért mondom ezt s nem utolsósorban azért |
|
|
Az egér
(Kísérlet egy lélektani laboratóriumban)
| Homályprofesszorom egy terembe vezetett |
| és a lesötétített falak közt |
| a zseblámpavilágítású labirintusban |
|
| ez minden kísérletet kibír |
|
| futkosott új terelő-ajtókat nyitott |
| szimatolt ködkék szemével rebegett |
| visszafordult és megvetemedett |
| nekiiramodott és remegett |
| szőrbajszával mondott köszönetet |
|
| – például – 1916-ban született |
| jól rajzolt de erdélyi szülei |
| a kőszegi cögerájba adták |
| ahonnan zászlósként avatták |
| a tisztikar egyetemleges megsértése miatt |
| mert szobrokat csinált szabadidőben |
| Később a Don kanyarba vezényelték |
| ahol timsót itatott a vérző gyomrú |
| közkatonával – aki ma államtisztviselő |
| aztán halomra lövetve látva társait |
| vesemedencegyulladással visszavonult |
| egymaga a csicskásával és egy lóval |
| kinek az orosz szélben szügyébe lapult |
| egy tonet-széket kivágva szart a hóban |
| hogy magasan legyen ne a hó égesse seggét |
| aztán ide-oda vezényelték meghalni itthon |
| hogy föladja a magyar hazát |
| mig horthysta-bérenc tisztként |
| lakatosműhelyt nyitott eltartani |
| két mégiscsak születő gyermekét |
| és magánkisiparosként hiába tanult meg |
| ezt a zárat nem tudta kinyitni |
| most hatvanhat éves korában |
| szimatol valami nyugdíj-szeretetet…” |
|
| „Ez az egér én vagyok” – mondtam |
| „Az nagyon meglehet” – mondta professzorom és nevetett |
| „De nézd, de nézd! Még szimatol és szalad |
| megrökönyödött szemével rőt szempilláival |
| az egér mindig megkeresi a kijáratot! |
| (Vagy megbolondul. Ez ritka) |
| Az egér nem akar meghalni!” |
|
| „Félre ne értsd – humánusak vagyunk |
| Ezért fizetjük ezt az éhbért |
| Nem az egér van a labirintusért |
| – a labirintus van az egérért!” |
|
|
Elmeosztály
| Még sír a szem. Sovány kis arcok |
| közt gyöngyösen mered a tér, |
| remeg a lét, mint karcsú gyertya, |
|
| Hajunk laza, mihaszna kóc, |
| s nyakunk köré tekeredik, |
|
| Az ablakból a fákra látni, |
| ágakon azt figyelem mindig, |
|
| Mint pókok víz alatti lába, |
| a percek vékony izma jár, |
| s az üvegzöld hálószobákban |
| a múlt dereng, fonnyadt hínár. |
|
| Széttörnek a cserépedények |
| s én meredek a csonka égnek |
|
| de értem nem jön senki se, |
| a fal is hideg, mint az ólom, |
| kezünk remeg a takarókon, |
| mint az állatok nyers szíve. |
|
| Azt mondom én, fekete sálak |
| nyújtóznak a nyakak ívén, |
| mert délután van és vasárnap, |
| a kocsiban, azt mondom én. |
|
| Szabad vagyok. Nincs velem csilla, se pille |
| de vaskorlátaival körülvesz |
|
| Két angyal száll az égen, |
|
| A vertebrális csigolyákon |
| Az ember ül, mint a madár az ágon |
|
| mint széltől az öreg liget, |
|
|
|