Július

Forog a kert, sápadt tökök
ülnek a lapulevelek
alatt s a leesett gyümölcs
savós homokban hempereg.
A rücskös, zöld uborka meg
idő előtt fonnyadni kezd,
a kerítések rácsain
bedől a meleg egyenest.
Szoba függönye lógva lóg,
száraz, zörög, akár a drót
s a vézna, vékony fű felett
a dombok arca fölrepedt.
A kút se mer. Lélegzete
elállt, csak nyög másfél hete,
a csorda elmegy, elbuvik,
nem szól az erdőn a kuvik.
A házról csepeg a szurok,
recseg a szürke kapu, sok
egér fut ki a föld alól,
olyan hőségben áll az ól.
És nem futnak a szarvasok.
Hideg, sötét bort vesz elő
a gazda vén keze. Ragyog
a napfény, mint a puskacső.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]