Kolostorban

Berzenkedik még a hátam, nem szokott ilyen korbácshoz, sem ekkora imához ilyen késő órában. Még nem értem a törést, csigolya reccsenését, a gerinc görbe élét, nézek föl és nem látok annyi Istent, amennyit kellene, a Margit kelleme se volna jó, hevítsen bár a hajam tövéig. Apátúr jár, a künti cellákból gyűjti az övéit. Reccsen alattam a deszka, ha térdepelek, mikor kelek, alig ereszt a kín. Gyertya fénye lobban, egy-egy elszánt kopasz fej, mint nagy golyó, bukkan fel a folyosó-kanyarokban.