Hazám

Mint egy család – ezeket utálod, Mint egy család – ezeket szereted, mindennapos sunyító árulások, csodálatos stadionőrület. Mint egy család – testvér testvért elad, és aztán testével védelmezi, elárulja a gomblyukaidat, s halálán hirdeti, hogy nemzeti. Mint egy család – leöldököl, kifoszt, és másnap menti a halottait, a temetésen fontos lesz a poszt, öngyilkosaink hősök, valakik. Ha látom utcán – hányinger kerülget. Ez az a nép? Ezek a lakosok? Besúgók, Alföld, elhallgatott bűntett, de a barackfa virágozni fog? Megvetemedett kétlelkű emberek csodát akarnak csoda nélkül és feltűzik a rendjelet hőseik emlékezetéül? Mint egy család – ők maguk irtanak ki, elfutni, élni, bárhol, valahol, Párizs, Róma utcáin bujdokolni –, nincs mentséged – ezekhez tartozol. Mert néha villan egy-egy férfiarc, mert hallod hangját egy-egy csecsemőnek, ez az az ország – akármit akarsz – a legszebb hely síkságnak, temetőnek.