Agyag

Agyagból gyúrtam embereket és aztán beléjük leheltem köhögve, sípolva a lelkem, hogy legyen elég szeretet bennük, a napon szárítottam őket, arany lett a fejük, s az istenük, az istenük lettem a fényben és a porban. És ma már senki sincs velem, nem lehet bírni közelségem, se meghajolva, se merészen nem lehet bírni már velem, mert igaz, elébük térdelek, oly nagy bennem az áhítat, de kiszúrom a szemüket és letöröm a karjukat.