Kenyér

Kidudorodik arcom, mint a sár, ha mezítelen lábbal rátaposnak, pépjébe durván rengeteg sivár vonást dagasztanak bele az ujjak, hogy keljek meg az iszonyú kelésre, amit erjeszt a fekete kovász, vigasztalan elváltozásban és e földön legyek sebek közt duzzadás, nőjek, bezárva keserű kenyérbe, amely belülről habzik, forrva-forr s kívülről alig láthatóan, élve szűkül a szemrés, ferdül el az orr, arcomon áll az esztendők sora, tapos, tapos, amig csak nem nyű el, engem is Isten alkotott, csak a kezét feledve, lábbal és dühvel.