| Minden oly csöndes itt az alkonyatban |
| mint hajnalban még alvó kiskakasban |
| akiben már ébredezik a dallam |
| ki énekelni kezdene de halkan |
|
| Alig gigázik alig kukorékol |
| és cérna hangján megszólalva vékony |
| hangot bocsát ki a torok-tájékon |
| mi hajnaltájban olyan illanékony |
|
| hogy a szomszédok alig veszik észre |
| az asszony meg egy kicsit félrenézve |
| hogy belásson a sorsa lényegébe |
| egy finom gyöngyöt dob a mérlegére |
|
| Ez az a gyöngy ez az apró göröngy |
| mi később mindent őrületbe dönt |
| prémbe takarva köldöke fölött |
| emléke a szobába visszadönt |
|
| Egy férfi gyöngye inkább csak szeszélye |
| ki ingadozott mint a toll a szélre |
| ő aki eddig félre sose lépve |
| most őt hajítja léte mérlegére |
|
| olyan akárha átok ülne rajta |
| a környékéről százszor elzavarta |
| e szerelmet nem akarta az apja |
| a mérlegen most megremeg a karja |
|
| egy pillanatra, megtámaszkodik |
| még a kezével kényesen akit |
| a szerelem napfénye megvakít |
| s a tisztességből elrugaszkodik |
|
| oda ahol nincs mérlege se apja |
| és föllebeg a fénybe mint a dallam |
| mint hajnalban az éber kiskakasban |
| „minden úgy történt ahogyan akartam”. |
|
|