Az ártatlanság elvesztése^*

A nő szívét megette már a róka a mellbimbóján tartja mancsait fekszik rajta mintha nem róka volna azurkék szeme arcába vakit egész közelről nyelve szimatolja magáévá tett puha bájait a nő pedig mintha csak ott se volna maga megadva mindent teljesít ahogy állat az állatistenének fehér húsával moccanatlanul egy európai ezt nem értené meg ahogy a róka két karjába hull a szerelem nem válogat – kegyetlen – a dzsungel mélyén őrület lakik elhiteti a nővel hogy egyetlen e rókatest mit magához szorít őrült erőszak árad a fülekből és földöntúli primitívitás hogy ez az egész asszony mindenestől nem női lény hanem valami más hánytorgó zsiger belső mánia az ősbozontú forró fűre vetve nem lehet többé ellenállnia még annak sem amit már nem szeretne s őrizné még az emberbőrű burkát ha megmaradna emberi szerelme amit a róka fényes foga fúrt át – és visszabújna már ha még lehetne.