Van Gogh portréja,
*
amelyet Toulouse-Lautrec festett a Tambourin nevű kávéházban 1887-ben.
Előremered mint apám
azon a ronda éjszakán
mikor bátyám előtti bátyám
elveszett a szülőcsatornán
azt hitte nem lesz soha többé
ki a humorát örökölné
az arcát mintha késre kenné
akkor lett ilyen kegyetlenné
mindenkit megsebesített
aki hozzá közelített
irigységtől sárgára vált
hogy másoknak küld kisbabát
az isten ő meg egyedül
a kőverandán maga ül
nem gondol és nem tervez semmit
az évek őt csak elveszejtik
magát okolta mintha ő
lenne a bűnelkövető
aztán hogy jött a kisgyerek
egyszeriben jókedvű lett
térdét csapdosta örömében
hogy aztán én se késlekedtem
megszülettem nyolc évre rá
és zsámolyt tartottam alá
mint egy királynak lobogott
létünk uralkodója volt
kialakult triumvirátus
hipnotizőre volt – a mágus
A legelőször ő veszett el
János-kórházban halt meg egyszer
egy túlvilági délután
a tenger nyelte el talán
Aztán a bátyám végigömlött
a folyosón ahogy dühöngött
s irgalmatlan szép koponyáján
nem maradt meg a kőverandán
egy sótartó egy nevetés
a terítőn a régi kés
egy háta mögé hanyatló szék
utána mibe kapaszkodnék.
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]