| A rókaarcú asszony elmosódva |
| a lomb között úgy gubbaszt mint a róka |
| és mintha ülve állna állva ülne |
| vagy egyenesen ültében repülne |
| egyetlen mozdulattal ugrik át a |
| nemrégen még mezitlen ifjúságba |
| hol a füvön fetrengett mint a róka |
| arcátlan kocsisába gabalyodva |
| arcába mint a holdba úgy vonított |
| hidalt hullámzott rúgott homorított |
| szőre zizegett mint valami róka |
| kínálkozott az újabb fordulóra |
|
| Most fölöltözve kékeres ruhába |
| kíméletlenné vékonyult a szája |
| mint penge metsz a csókot elfelejtve |
| a levegőbe vág akár a penge |
| hideg lett mint a fém az épületben |
| óvatos nyakán nem látszik a seb sem |
| mit óvatlanul a hím-róka ejtett |
| de voltaképpen általa csak szebb lett |
| határozottabb lett a karja íve |
| hogy titkoló kezébe egyesítse |
| a különös gyönyörű róka-karmot |
| mi vadul a kocsis vállába karmolt |
|
| Most össze van húzódva mint a seb mint |
| a rés min a jódtinktúra sem enyhit |
| belülről marja csak a gégefőjét |
| hogy ő adhassa az előkelőjét |
| csak ül magába vetve mint a hóhér |
| ki eladná a szeretnivalóért |
| magát egy jelző mozdulatra erre |
| a jelre várakozik minden este |
| libériában jön be a kocsis |
| és figyeli hogyan unatkozik – |
| nem is köszön mereng csak elmosódva |
| mintha maga sose lett volna róka. |
|
|