| Nem tudom hogy mit tudok még érted tenni kisbabám |
| akit egyszer odahagytam a nagyanyám pamlagán |
| kétszemélyes volt a pamlag hol belőlünk lett az egy |
| akit harminc év után is szakadatlan szeretek |
| még csak férjhez sem mehettél bár azt nem tudom miért |
| hisz a mályi pedagógus négyszer is hazakísért |
| te csak hallgattál az úton ahogy velem tetted ezt |
| de én biztos voltam abban hogy a szendét tetteted |
| irgalmatlanul kitártad V-alakra majd magad |
| hogy a méhed rejtekében végül elfoghassalak |
| ó mi mélyen ó mi szépen hunytad le a szemgolyót |
| ami lelked tükörében mozdulatlan barna volt |
| villogott és úgy elöntött mélye mint a folyamár |
| honnan már az ember épen végleg haza nem talál |
| jól tudom hogy nem feledtél pedig elvetetted a |
| kisbabát bár nem lehettél többé sohasem anya |
| ó hogy akkor háborogtam akkor csaknem megbomoltam |
| csakhogy akkor másik asszony földöntúli foglya voltam |
| Tudom hogy a szád milyen volt kicsit kidudorodott |
| azt gondoltam hogy azonnal tőled egy csókot kapok |
| ám csak össze volt szorítva ahogy legbelül a mag |
| mennyi minden összejátszott végül hogy megkapjalak |
| legelőször is a pamlag amit nagyanyám adott |
| elkerített kis szobádban nagyon megsajnálhatott |
| Remetén ahogy a kertben mindig szívszorongva vártál |
| hol nem volt egyéb vagyonkád rejteked a kis szobádnál |
| mily nyakad volt mily hasad volt és kiálló tomporod |
| csúnya voltál szép is egyben mint egy elveszett kobold |
| ahogy a Pupi köhécselt ahogy a kutya csaholt |
| ahogy a fekete éjen fölemelkedett a hold |
| ahogy térdeid kiálltak bukva mint egy őzgidának |
| ahogy mint egy látomásnak úgy örültem hogy vasárnap |
| kinn a kertben újra látlak s pamlagán a nagyanyámnak |
| aki megszülte apámat szívszorongva megtalállak |
| ahogy összekuporodva fekszel mint egy kisgyerek |
| aztán az is közrejátszott hogy nagyon szerettelek. |
|