Tó^*

Oly illanó az alkonyat mint végtelenbe tűnt tér amilyet csak az alkony ad a kékszemélyű tündér a fák teteje tintakék és beolvad az égbe valóban reszket a vidék végül az égig ér-e a felhő megemelkedik a fönti ámulatba anyánk szemével álmodik pedig még ittmaradna az evezősök evezőt is együtemre nyomnak úgy várják mint a legyezőt maguk fölé a holdat csak föl csak föl csak fölfelé a csónakok fehérek nyomakodnak a hold felé amíg az égig érnek remeg a tó a tintakék homállyal tele tányér míg az egész emberiség a túlsó partra átér megemelkedik az erő mit hold az égbe elvon mint az eldobott keszkenő pirosan száll a templom ott térdepel egy kis manó nem akar már evezni emelkedik három hajó de nem ül benne senki.