| Én vagyok az az asszony akiért |
| tizenegy férfi dobta életét el |
| hasamban hordtam kölykük elvetélt |
| bimbózó életét a magam életével |
|
| Szakadt az ingem kisejlik a szép |
| pirosas mell felejthetetlen íve |
| mitől mind elvesztette az eszét |
| kezükbe fogva kelyhüket nyüszítve |
|
| én nem tudom mi volt az tán a rózsa |
| ami a vásznon átütött ragyogva |
| halálosan vágyakoztak a csókra |
| s mindegyiküket megbolondította |
|
| én nem tudom mi volt az tán a bőröm |
| ami elszíneződött minden őszön |
| s túltett a meggyen s borbolya-gyümölcsön |
| vagy egyszerűen kurvás kéz-kenőcsön |
|
| én nem tudom mi volt az tán a krém |
| amit használtam a lábam közén |
| hová ha mellem hevét kevesellték |
| a férfiak lebuktak mint a lepkék |
|
| Ott verdestek vergődtek órahosszat |
| fürtös fejükkel is belémnyomultak |
| emlékszem a harangok egyre kongtak |
| és így nem hallatszott hogy ordítoztak |
|
| napokon át majd úgy hevert a testük |
| mint fonnyadt hernyó az ágyak keresztjén |
| nekem is néha elborult az elmém |
| ha reggel szerveinket újra összetettük |
|
| Már mindegyikük meghalt Én maradtam |
| Leginkább a kezem emlékezik |
| még meg-megrándul mint a régi paplan |
| ha halálhírük hozzám érkezik |
|
| Tízen mentek el önként mert szerettek |
| kilencen vízbefúltak egy meg réklivel |
| fojtotta meg magát padlásrekeszben |
| a legutolsót én intéztem el |
|
| A Főtéren most is szól a harang |
| Tán értük is És röpül a galamb |
| Holnap hajat mosok Nem élek mocskosan |
| Virágvasárnap jön Szívemben béke van. |
|
|