Nő virággal^*

Mariska kék fekete lány volt március hatodikán ezerkilencszáznegyvennégyben adataival ellentétben bár nem messze volt az orosz front ám ő szökésre mégse gondolt de a levél megérkezett hogy a legénye ottveszett Mariskánál fiatalabb volt tizenöt évvel nagy bitang volt kártyázott mókázott dalolt de szerettük mint egy rokont Az egész háborúban úgy gyászoltuk végig a fiút hogy jár neki a tiszti bojt amit holtában megkapott mert Mariska legénye volt s holtan haza se járhatott Mariska végig kék fehér ruhában a hét péntekén a rózsaszín díványon ült mint ki maga is sebesült virágokat morzsolgatott hogy épp a Jóska marad ott az értelmetlen háborúban leszakadt lábbal nyomorultan valaki látta a havon is meghalni de nem nagyon Aztán kilencszázötvenegyben már húszesztendős is lehettem hátulról vállamra csapott a Szerednyei Jóska volt „Nem akartam elhagyni nyíltan Mariskát később már nem írtam talán halottról szebb az emlék milyen valaha is lehetnék de ezt a csipkekézelőt egy krimi asszony készletét a Mariskának elvihetnéd a kék ruhához ugye szép? az ütközetből neki hoztam hiszen akkor is rágondoltam” majd hirtelen kezembe nyomta és fölugrott a villamosra.