Lacroix sziget, Rouen, ködhatás^*

Egy alvó ember tartja fenn bennem az életet hogy megvalósítsam amit belőlem még lehet Közvetlen közelünkben állt egy orgonaüzem ami a sűrű ködön át is hangokat üzen azt hittem a munkások ott kékezüst kürtöket és csöveket csinálnak hogy azok majd zengjenek ha szerkezetté állnak össze ezüstös hangú orgonává az egész szürke és böhönce üzem válik melódiává ahol a hangszerek zenélnek maguktól és a sárga ködben és monoton hangulatunkból megjelenik az az örök szem akit istennek gondolunk már hárommillió évek óta ahol a zöldes ég az oltár s a köd mögött a nap az óra csak sejtjük mégis tudjuk ott van hatalmas arca úgy világít hogy a pöttömnyi kis bokorban is ellátunk az óceánig mert éjjel úgy ringatta testünk az álom mint a barna bárkát amiről pedig majdnem eltűnt az igazságot átkiáltják később kitetszett hogy a gyárunk füstölögve nem orgonát gyárt nem hangszert mit annyira vártunk hogy hallottuk melódiáját hanem virágot présel össze és alakít kenőolajjá kémiai gyököket köt le parfümmé és szerelmi vággyá asszonyi arcot illatozni kozmetikai szereket ken kis tégelyekbe dobozolni mit muszlim asszony s szerecsen sem tud visszautasítani ha egyszer az arcát a krém tüze éri bódulatától minden ember elájul különöst a férfi mert álomban merítkezik meg amitől új életre támad hacsak slukkolt a gyerek egyet ami a ködös gyárból áradt.