| Mint elvont kis zsidók úszunk a sárga térben |
| fejünk fölvetve az időn a nagy folyón |
| Vityebszken utazunk keresztül észrevétlen |
| és Bella mellkasát magamhoz szorítom |
| hogy le ne essen és a házakhoz ne érjen |
| mikor lábaival kalimpál mint az ón |
| és csüng csak lefele a belorusz vidéken |
| ahonnan magam is szeretve származom |
| a lányka szorosan tapad mint másik énem |
| harminckét éven át rajongva megadón |
|
| Örök zsidók vagyunk örök kis vándorok csak |
| ahogy a végtelen időn által úszunk |
| két könnyű sajka csak két naptördelte csónak |
| két báli szerető kik egymásba bújunk |
| vízszintes vándorok akik háttal a holdnak |
| lebegnek feketén a soha meg nem unt |
| szerelem szőnyegén szorosan mint a holtak |
| akik múlt és jövő felől mindent tudunk |
| fölébe szállva már a csengő csillagoknak |
| midőn Jahve elé jajongva járulunk. |
|
|