| Csak mozdulatlanul mered a levegőbe |
| Szent Máté ahogyan Krisztus elcsábította |
| mint óvatos duhaj aki azon tűnődne |
| hogy vak döntéseit azonnal visszavonja |
|
| s nem megy Jézussal el a farkastemetőbe |
| hollóval riogat ahol a fák nagy odva |
| titokzatosan és nagy összeesküvőre |
| az Emberek Fia hiába húzza-vonja |
|
| nem lesz belőle egy a leszúrt farkasokból |
| akik mindnyájan az Úr tanítványai |
| utóbb-előbb a csók rőt lekvárjába kóstol |
| lihegve nyílanak remegő ajkai |
|
| a teste balfele is ki van csavarodva |
| repdesnek lányosan rajongó fürtjei |
| a szerelem felé mintha ő maga volna |
| aki az állati mézet is megeszi |
|
| akár mint buzeránt kilúgozott szemével |
| kábítószereken kallódó római |
| katona ahol a lelkével oda ér el |
| amit az angyalok között se hallani |
|
| az állandó furor nem szűnő lüktetését |
| mit szerteszét terít a testében az ágyék |
| jobban kívánja mint a túlvilági békét |
| a Jézus oldalán – és mégis egyre vár még – |
|
| „Nem leszek áldozat! Nem leszek remetéje |
| ennek a különös izgága férfiúnak |
| ha holnap újrajön megmondom a szemébe |
| hogy tőlem nélkülem saját odvába búhat!” |
|
| aztán csak nézem őt a végtelen igazság |
| egyszerű bajnokát ki túl van már azon |
| amit szerelmesen az én szegény szemem lát |
| nem is érdekli már elfúló válaszom |
|
| De hallom bársonyos és túlvilági hangját |
| mitől szívem kigyúl és titkosan repes |
| mintha az Úr örök mázsáit rája raknák |
| s az mégis könnyedén röpül: „Máté kövess!” |
|
|