| Ez valami félelmetes gyerek-trükk |
| megőrülök ezt hiába temettük |
| a föld alá két napja mára megjött! |
|
| Kétségbeejtő olyan mint a tolvaj |
| ahogy itt áll keresztes lobogóval |
| és figyelmeztet a mutatóujjal |
|
| Nem visz hanem hoz a piros lebernyeg |
| mibe két napja tuszkoltuk a testet |
| nem is volt rajta – annyira hideg lett |
|
| Ne az időjárásra fogd hanem a fényre |
| ami arany pompával dől belőle |
| ahogy lelép az istenverte földre |
|
| De meg se bontotta a szarkofágot! |
| Mikor ráraktuk akkorát kiáltott |
| mint aki vörös ördögöt ha látott |
|
| Hadd el! Most meg csak elbűvölten áll ott |
| mint magukon túlmutató királyok |
| az oldalán egy éles sebre látok |
|
| Nem is tudom hogy élő vagy halott még |
| vegye elő Rufus a görbe tőrét |
| ha lenne nálam életére törnék |
|
| Ugyan ez nem bánt oly előkelőség |
| árad belőle s olyan együgyűség |
| hogy meg sem ismerné az ösmerősét |
|
| Na na vigyázz csak! Mozdulata jámbor |
| de nem szakadt el végleg a haláltól |
| a keresztet használja dárdájául |
|
| Vörös jeleket látok fönn az égen |
| nem hiszik el ha holnap elmesélem |
| jobb lesz ha eltűnünk a balfenéken |
|
| Ebből még baj lesz: lábán vér a vér-e |
| bár annyira szükségem volt a pénzre |
| nem kellett volna elvállalni mégse. |
|
|