| A legtöbb nő tükör amelyben visszaverve |
| a csillogó lapon magadat láthatod |
| annyira végül ő a mélyben maga lesz te |
| szíved színeivel annyira áthatod |
|
| a másikuk marad északfok idegenség |
| bárhányszor hálsz vele bárhányszor ejted el |
| ő át nem engedi megőrzi lelke testét |
| legbelül a maga külön szeplőivel |
|
| a fülcimpák a kéj ideges rebbenését |
| a láthatatlanul vacogó fogakat |
| ha csigolyáiba is belemártja kését |
| valaki akkor is csak őmaga marad |
|
| – ez a veszélyesebb – átadhatatlan órák |
| vergődnek halovány fű-színű pamlagon |
| a holtak őrzik őt sok nemi fordulón át |
| akik nem engedik kezükből szabadon |
|
| míg ő nagy lábfejét keresztbe zárva szunnyad |
| hason két könyökét is úgy szorítja le |
| hogy nincsen akkora hatalma még az Úrnak |
| sem hogy a tetemét az ágyról levegye |
|
| s nem fordíthatja meg ölét hogy megmutassa |
| milyen a szőre a zizegő lepedőn |
| egy túlvilági lény kapaszkodik az arca |
| hiába néz feléd tátongó-epedőn |
|
| soha meg nem kapod – a férfinak ki szenved |
| öléért végül is így kell lakolnia – |
| vele halottait is együtt kell szeretned |
| ő más világ marad más existentia. |
|
|